Saját alkotásaim
Aki örök sötétségben él, az gyűlöli a fényt,
nem érti és emiatt szívből retteg is tőle,
ám soha nem ismerné be ezt a tényt.
Aki örök sötétségben él, ott érzi jól magát,
az az éltető közege és számára a csúcs,
hiszi, a fény okozza minden baját.
A régi szép múltat sokan sírják majd vissza,
miután rádöbbennek az igazi valóságra,
s mindőjük a keserű könnyét issza.
Miután rájönnek, csúnyán be lettek csapva,
félrevezette őket a felkorbácsolt indulat,
s valamennyiük szentnek hitt atyja.
Mikor az életszínvonaluk gyorsan csökken,
és már a számlák kifizetése is gond lesz,
a haragjuk hamar szárba szökken.
Akkor pedig izzik, pusztít, rombol, tombol,
a lelkükből előtör a bosszú jogos vágya,
és lesújt az árulókra, igen sokszor.
A régi szép múltat az emlékezet visszasírja,
és ha a szenvedés lángja nem alszik ki,
többeknek meg fog ásódni a sírja.
A gőgösség és a barátai találkoztak egy napon,
beültek egy jól ismert kocsmába iszogatni,
s hitték, mindenki értük rajong nagyon.
Ott volt az ego, a nárcizmus és a pökhendiség,
a kivagyiság, a fölényesség, meg a lekezelés,
mind hitte magáról, hogy igazi egyéniség.
Hamarosan hozzájuk csapódott az elmezavar,
a dühkitörés, s a haverja, a pszichopata is,
akinek a számára ez az élet igen fanyar.
Miközben jól érezték magukat jókat nevettek,
és vígan hahotáztak a mások szenvedésén,
hisz ők szívből még soha nem szerettek.
A gőgösség és a barátai a bezárásig mulattak,
mindőjük igyekezett túltenni a többieken,
amíg totális kábulatba nem zuhantak.
Az értelem rövid, a gonosz azonban hosszú,
a lelki megnyugvást sokszor segíti a bosszú.
Segít túllépni a fájdalmon, s az igaztalanon,
ám mégsem képes túllépni a vigasztalanon.
Az értelem rövid, mint egy nyúlnak a farka,
az igazság elbutult és nem az a kegyes fajta.
Aki mindezeket nem látja, annak már vége,
s hiába is üvöltözik, nem juthat el a fénybe.
A változás nem azonos a jóval, csupán másik út,
egy lehetőség, amelynek a vége lehet nagyon rút.
Változtatni dacból, haragból és gyűlöletből hiba,
hiszen a jó cél, a béke, s a szeretet útja sem sima.
Akinek fontosabb a gyűlölet, a téboly, s a harag,
mint az élete, a biztonsága, az a rossz felé halad.
Aki nem tud érvelni, csupán lázadni, hőbörögni,
az sokak reményét fogja szétzúzni és összetörni.
Saját maga sírját ássa az, aki csak vár,
aki tétlenül néz, nem gondolkozik,
és elhiszi, nem lesz többé nyár.
Aki felül minden hazugságnak mindig,
s még akkor is tagadja a valóságot,
amikor a talaj a talpa alatt izzik.
Aki azt sem fogadja el, amit maga átél,
akit csupán az indulat, a harag fűt,
s aki nem érti, mi is az a háttér.
Aki önként feladja az elveit és a jogait,
másokért lemond a szabadságáról,
s így növeli a hiszékenyek sorait.
Aki gazul elárulja a hazáját és a népét,
véres pénzért bármikor megvehető,
s letagadja a létezésének a tényét.
Saját maga sírját ássa az, aki túl buta,
aki nem lát tisztán, csupán őrjöng,
és akinek az élete szörnyű kusza.
Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,
mind helyezkedtek és versenyeztek,
tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.
Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,
a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,
a butaság, az ordítás és a pusztítás.
Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,
látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,
hisz a tudat ehhez nem volt kellő.
A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,
egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,
a vele való összhang reménytelen.
Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,
fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,
és sokszor erőlködtek görcsösen.
Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,
a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,
az erejük és a tehetségük elfogytak.
Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,
a szeretet, az értelem, meg a becsület,
az igazság nem megvehető jószág.
Mennyit ér az a nép, mely összefogni képtelen,
amely önmagát pusztítja, s belülről rohad,
melynek a sorsa sosem volt vértelen?
Amely fejet hajt idegen uralom előtt bármikor,
amelyet nem a hazaszeretet, a szív vezérel,
és amelyik folyamatosan csak pánikol?
Amelyik véres pénzért behódol, árulóvá válva,
és megtagadja a gyökereit, a dicső múltját,
s amelyiket könnyen taposnak a sárba?
Amelyiknek már szégyen az egykori nagysága,
amely kicsi akar lenni, csak, hogy élhessen,
s melyiket torzzá tesz a gyűlölet vaksága?
Amelyik ahelyett, hogy példát venne elődeitől,
és fennen hirdetné az 1848.-49. ragyogását,
csak részesülni akar árulása előnyeiből?
Melynek nem a haza a fontos, nem a becsület,
nem Petőfi, Kossuth, és nem a szabadsága,
melynek a saját földje csupán terület?
Melynek egy része uszít, hergel, a másik ellen,
és megtesz bármit a félelem fenntartásáért,
s amelyikből kihalóban a harci szellem?
Mennyit ér az a nép, amely nem küzd magáért,
amely tétlenül nézi, hogy a porig lealázzák,
s nem áll össze egy nemzetté, a javáért?
A gyűlölet rátelepszik mindenre, az életre,
és folyamatosan mérgezgeti a lelkeket,
hiába fogadják ezt sokan kétkedve.
Megmérgezi a perceket, órákat, s napokat,
méreggel telített az étel a víz és a levegő,
a gyűlölet gyorsan feledteti a bajokat.
Haragra buzdít, viszályt szít, s ölni késztet,
ellenséget csinál a legjobb barátokból is,
és nem marad utána más, csak érdek.
A gyűlölet rátelepszik a szeretetre, s a jóra,
igyekszik elfojtani az összes igazi érzést,
és soha nem hallgat az értelmes szóra.
