Saját alkotásaim
Minden perc küzdelem és színjáték az élet,
nem több mint hazug szemfényvesztés,
s egyfajta fanyar mosolya a végnek.
Minden perc küzdelem, fárasztó, tragikus,
az a kevéske öröm benne hamar elszáll,
s ami marad, az szörnyen kaotikus.
Unalmas már ez a színdarab, unják is nagyon,
a nézőknek elege van, s fogy is a türelmük,
amit e darabra költöttek, az egy vagyon.
Mégis ugyanazt játsszák, más köntösbe bújva,
más színészekkel, de ugyanolyan rondán,
s a legelejétől hatalmas hasznot húzva.
A szponzorokat senki véleménye nem érdekli,
úgy vélik, ők egy szuper előadást terveztek,
s ez a mű mindenki csodálatát érdemli.
Unalmas már ez a színdarab, a közönség fújol,
újabban már megdobálják a színészeket is,
ám az sem számít, színre lépnek újból.
Évek óta ugyanazt játsszák, ugyanolyan módon,
ugyanazt a darabot, csak más szereplőkkel,
és semmit nem változtattak a múlton.
Évek óta ugyanazt játsszák, más maszkba bújva,
és más hacukában próbálnak jobbnak tűnni,
önmaguk hiteltelensége elől elbújva.
Színház az egész világ, s mindenki színész benne,
valamennyi ember eljátssza a saját szerepét,
anélkül, hogy ennek a tudatában lenne.
A szereposztás ki van osztva, változatos és véges,
sokaknak csupán egy egyszerű szerepe van,
amíg mások szerepe kegyetlen, s véres.
A színpadon mindent el lehet játszani, s bármikor,
ugyanakkor semelyik szerep nem állandósul,
és bármelyik, az emberi lélekre rátipor.
Csalódást okozni nehéz, eme komikus drámában,
a szereplők sokszor fel sem fogják amit kell,
és elvesznek majd a sötétség árnyában.
Színház az egész világ és a színpad, maga az élet,
amelyben soha, semmi nem lehet tökéletes,
s melyben gyorsan száguldanak az évek.
A megtervezett színdarab zajlik a nézők szeme előtt,
rettegéssel töltve el a lelkek sokaságát egész nap,
s végül mellékes lesz, hogy ki lépett fel előbb.
A darab sikeréhez nélkülözhetetlen a rajongók hada,
kikben a látvány elültetheti az iszonyatos félelmet,
és akiknek a csodálattól elakad majd a szava.
Kik átélhetik a valóságban az előadás minden percét,
s mindeközben megfeledkeznek önnön magukról,
áhítattal hallgatva az előadók összes versét.
Arról azonban fogalmuk sincs, hány évesek e versek,
mikor is íródhattak és milyen ötlettől vezérelve,
s velük az alkotói pontosan mit is nyernek.
A megtervezett színdarab a világ csodálatára vágyik,
s uralni szeretné a közönség gondolatait, érzéseit,
míg el nem lesznek bájolva az utolsó szálig.
Harc nélkül feladni, s elfogadni a halálos véget,
és küzdelem nélkül fejet hajtani a gonosznak,
az élet nem érhet ennyire ocsmány véget.
Mindazok, kik az élet színpadán nem harcolnak,
azt gondolva, hogy így megmenekülhetnek,
jót, igazán érdemeset soha nem alkotnak.
Hiába dugják a fejüket a homok alá igen sokan,
és hiába nem akarják elhinni a valóságot,
az önbecsapásból jó bizony nem fogan.
A sors nem kegyelmez és nem fog megkímélni,
nem bocsájtja meg az árulást, a hazugságokat,
s a bűntudat a halálig fog majd elkísérni.
Harc nélkül feladni nagy ostobaság, hiábavaló,
és felesleges az önámítás valamennyi fajtája,
valójában senki, sohasem feláldozható.
