Saját alkotásaim
A lelki béke bujdokol már évezredek óta,
egy szebb világra vár, élhetőbbre és jóra.
Sokszor felbukkan versekben, dalokban,
hamis érzetet kelt kicsikben, nagyokban.
A lelki béke bujdokol, megtalálni nehéz,
s ritka pillanat, amikor valakihez benéz.
Akkor sem marad sokáig, hiába is kérik,
mesehősnek tartják, a létezését is kétlik.
Hiba nélkül még nem létezett ember,
és ez így is marad, míg a világ világ,
sokan járnak bekötött szemmel.
Hiba nélkül még nem született senki,
ez a természet rendje és a fintora is,
ám a szépet, a jót, észre kell venni.
Nem létezik olyan, akinek nincsen gondja,
akinek nincsenek fájdalmai, terhei,
s aki minden érzését kimondja.
Akinek minden szép, aki mindig elégedett,
aki nem látja a rosszat és a gondokat,
s aki néha nem keménykedett.
Aki szerint minden úgy van jól, ahogy van,
aki nem szeretne jobbat, vagy szebbet,
és kinek az ismeretlen egy új tan.
Akit nem fűt a bizonyítás kényszere, vágya,
akit soha nem kerülgetett a félelem,
s akinek nincs gyönyörű álma.
Aki nem szeretne szeretve lenni és imádni,
akit ne ragadnának el a titkolt érzései,
s aki bármikor képes lenne vitázni.
Akit kizárólag a józan esze vezetne mindig,
akinek nem lennének borúsabb napjai,
és aki eljutna a legfelsőbb szintig.
Nem létezik olyan, ki még nem bánkódott,
kit nem érintett meg a valóság szele,
s ki még soha meg nem bántódott.
Mindig van ok a panaszra, s lesz is míg élünk,
amíg nem az történik, amit szeretnénk,
hiába vágyunk, óhajtunk, félünk.
Hiába próbáljuk meggyőzni magunkat a jóról,
és hiába zárjuk be az elménket örökre,
ha kimaradunk mindenféle jóból.
Hiába kesergünk a sok-sok kimaradt esélyen,
és hiába hisszük, hogy mi jók vagyunk,
mind ott vagyunk, a sors kezében.
Mindig van ok a panaszra, míg csak létezünk,
és mindig is lesz, míg ember az ember,
önmagunkban jogosan kétkedünk.
Egyszer minden mérlegre kerül, a jó, a rossz,
a szeretet, az igaz lélek és az önző érdek,
a bőség, a szélesség, no meg a hossz.
Megméretik a becsület, a tisztesség, a hűség,
a barátság, a szerelem, a valódi emberség,
a türelem hiánya és az egyszerűség.
Megméretik az élet, a sors, s legvégül a halál,
megméretik minden perc és az összes tett,
a jellem, melyből a mérleg keveset talál.
Ugyanakkor mérhetetlen a gyűlölet, a harag,
a gonoszság, a kegyetlenség és az irigység,
a butaság, az illúzió, s az ellopott javak.
Mérhetetlen az ostobaság és a hiszékenység,
a kapzsiság, a hazugság, a hatalomvágy,
a düh, a kivagyiság, s az értetlenség.
Egyszer minden mérlegre kerül, de minden,
maga az ember is, úgy, ahogyan létezett,
és aki elbukik, annak visszaút nincsen.
Az állatok igyekeznek megvédeni a kis vackukat,
a fészküket, a kotorékukat és a területüket,
emiatt harcolnak, hallatva a hangjukat.
Óvják a kicsinyeiket, ápolják és gondozzák őket,
etetik, még ha önmaguknak nem is jut elég,
kiteszik a szívük, de nem mindig győznek.
Az állatok igyekeznek megvédeni önmaguk létét,
küzdenek kitartóan, nem úgy az emberek,
akik gyáván várják a létezésük végét.
Az emberi emlékezet sokaknál mintha nem is létezne,
igen hamar feledésbe merülnek lényeges dolgok,
míg a valóság és az igazság eltűnnek vérezve.
Az emberi emlékezet olyan, mint egy átszakított rosta,
amelyen akadály nélkül jut át bármi és minden,
miután az agyak irdatlanul át lettek mosva.
Valaha volt egy kék bolygó, amelyen az élet lakozott,
fák, bokrok és sok tiszta víz tarkította a felszínét,
este a Hold fénylett, nappal a Nap ragyogott.
Telt-múlt az idő, történelmi korok követték egymást,
jó és rossz hadakozott állandóan, ahogyan ma is,
és eme élő bolygó ellen, elkövettek egy, s mást.
Egykori fénye megkopott, lepusztított lett és szürke,
a milliónyi életforma, amely lakta, végleg kihalt,
és megszólalt körülötte, az égi végzet kürtje.
Valaha volt egy kék bolygó, mára sok mocsokkal teli,
régi szép hegyeit és völgyeit sokfelé szenny borítja,
s pazar mivoltát vissza, soha többé nem nyeri.
Kihasználtan élni igazi boldogság e világban,
olyan jó, ha kizsákmányolják az embert,
s ha alulmaradhat az érdemi vitákban.
Igazi álom, amikor halálig fizetjük az adókat,
s végül senkinek nem maradhat semmije,
hiszen el kell tartani a hazug csalókat.
Nincs jobb annál, mint lemondani mindenről,
hagyni, hogy kiöljék belőlünk a lelket is,
s aztán örömtáncot lejteni mindettől.
Kihasználtan élni a legjobb dolog, mi létezik,
örömteli, hogy életünk főképp szenvedés,
s hogy a halál mosolyogva érkezik.
A létezés nélküli lét egy elképzelhetetlen dolog,
s miközben az értelem igyekszik megérteni,
addig a Föld ugyanúgy csak körbe forog.
Az elme, amely gondolkozik, de nem is látszik,
agyafúrtan és igen rafináltan teszi amit kell,
s mindennap biza mások életével játszik.
A vágyak áthatják az időt, a perceket, az órákat,
s izzó parázsként tudatják a belső énünkkel,
bármikor elhúzhatják a saját nótánkat.
A létezés nélküli lét egy magas szellemi állapot,
amelyben senki nem mehet biztosra soha,
s nem kímél sem embert, sem állatot.
