mese Archívum - Kiss Gyula versei

Mesevilágban élünk

Mesevilágban élünk az idők kezdete óta,

mese van bőven, a kínálat végtelen,

s míg hallgatjuk, ketyeg az óra.

Ketyeg monoton, kitartóan, s állandóan,

ám észre sem vesszük legtöbbször,

csak hallgatunk, igen kitartóan.

Minden népnek megvan a maga meséje,

s legyen az szép, jó, netalán drámai,

bármilyen is, tálcán rakják eléje.

A fáradt elme pedig nem is gondol erre,

és miközben figyel, mélán bambulva,

maga sem tudja, hova, vagy merre.

Mesevilágban élünk, s ott is fogunk élni,

és mindaddig, míg fel nem ébredünk,

ama világban fogunk remélni, félni.

Egy kis erdei ház

Egy kis erdei ház áll a hegyen, a fenyők erdejében,

csillagos este van, friss hó hullott a környéken,

és farkasok hangja hallik a messzeségben.

Díszkivilágítás ragyogja be a házikót, a környéket,

odabent kellemes a meleg és halkan szól a zene,

a gyermekek számára a mese, igaz történet.

Mese a Mikulásról, a varázslatról, a csomagokról,

a tündérekről, a manókról, a harcos törpékről,

a királykisasszonyokról és a hős lovagokról.

Nagy a várakozás, a kicsik álmosak, aludni térnek,

gyorsan bebújnak az ágyukba, puszit kapnak,

és a kedves Mikulástól jó sok csokit kérnek.

Egy kis erdei ház pihen a téli hidegben csendesen,

egy nagy fán bagoly huhog, odább róka oson,

s a feljövő Hold letekint e helyre kedvesen.

A lelki béke drága kincs

A lelki béke drága kincs, elérni majdnem lehetetlen,

hiszen a világ és a sors rengeteg akadályt állít,

amikkel szemben az ember tehetetlen.

A lelki béke drága kincs, olyan, mint egy szép mese,

amelyben a hercegnő kezéért meg kell küzdeni,

s végül lehullik a gonosz sárkány feje.

Tündérország veszte gyorsan közeleg

Tündérország veszte gyorsan közeleg a sok butaság miatt,

az emberi hiszékenység és a félelem a táptalaja ennek,

s a sötétség erői, egyáltalán nem izgulnak emiatt.

Persze, hogy nem, hiszen pont ők okozzák ezt a zűrzavart,

ők rombolták szét az egykori Meseország régi világát is,

és hoztak a békesség nyugalmába vihart, s zivatart.

Elpusztítanak mindent, ami valaha jó volt, szép és szabad,

ami valaha is örömöt okozott, vidámságot, boldogságot,

s el akarják törölni az ég kékjét, a kellemes nyarat.

Tündérország veszte gyorsan közeleg, s a tündérek sírnak,

fejüket lehajtva szomorkodnak, amiért oly tehetetlenek,

és amiért a földi gonosszal, egyelőre nem bírnak.

Rózsaszínben látni

Rózsaszínben látni a világot, egy meseszerű dolog,

mindent szépnek és jónak hinni, biza nagy hiba,

mert kiderülhet, az álomképek csak romok.

Aki nem lát túl az orra hosszánál, annak már vége,

bármikor, bármilyen ürüggyel is manipulálják,

önként rogy majd rettentő félelmében térdre.

Rózsaszínben látni bármit, nem célszerű, egy álom,

zord valótlanság, az elme kreatív játéka csupán,

és ilyetén, semmi jót, soha, senki ne várjon.

A tündérek völgyében

A tündérek völgyében szép zöldek a rétek,

kristálytiszta vizű patakok csobognak,

s e helyen különös lények élnek.

Manók, törpök és koboldok rejtőznek erre,

olykor csintalanok, máskor morcosok,

sokszor nem tudják hová, merre.

Ismerik a völgyet, barátjuk minden fű, s fa,

szinte észrevehetetlenek a bokrok alján,

mindig a holnapot várják, már ma.

Ez a hely igazi paradicsom, a béke szigete,

az itt lakókat nem láthatja emberi szem,

s nem fenyegeti a végzet hidege.

A tündérek völgyében az idő másként telik,

másképpen süt a Nap, kerekebb a Hold,

s itt mindannyian az örömüket lelik.

Mesél a szél

Mesél a szél, miközben körbejárja a világot,

útja során betekint a legkisebb helyre is,

s a réten megcirógat minden virágot.

A történetei a reményről, álmokról szólnak,

a szeretetről, a békéről és a biztonságról,

teret adva minden szépnek, jónak.

Regél az összetartozásról, az igaz ölelésről,

a szerelemről, a vágyakról, a megértésről,

és a szerető szülő, gyermek kötelékről.

Jótékonyan hallgat a mélységes sötétségről,

a gyilkos erejű viharokról, a villámokról,

és az éjszakák dermesztő sötétjéről.

Mesél a szél, hogy megnyugtassa a lelkeket,

és némi vidámságot vigyen a szívekbe,

ezzel szebbé téve a nehéz perceket.

Megy az esti mese

Megy az esti mese, a maci a szépről beszél,

egy gyönyörű vidékről, hol finom a kenyér.

Egy olyan tájról, hol békében élnek a népek,

ahol szeretik egymást és soha nem is félnek.

Arrafelé mindig van étel és mindig van ital,

állandóan ragyog a Nap, ismeretlen a vihar.

Öregek, fiatalok megférnek egymás mellett,

s egyetlen falatért még küzdeni nem kellett.

Megy az esti mese, s a múlt egy a jelennel,

könnyen megküzdhet bárki a lelki sebekkel.

A maci eperre, málnára és szederre vágyik,

a fantáziája mindenkivel jótékonyan játszik.

Meseországban

Meseországban mindennaposak a hazugságok,

biz mellékes az, hogy ki, miről is álmodik,

és nem készülnek erről tanulmányok.

Marionett figurák tartják kábulatban a népeket,

minden szépet ígérgetnek és biztonságot,

s olyat, mit fel nem foghat a képzelet.

Biza eme bábok mozgatói kegyetlen szörnyek,

kikben nem él jóság, gonoszak, szívtelenek,

s kik szenvtelen arccal gyilkolnak, ölnek.

Az ország lakóit megtéveszti a rengeteg mese,

lassan azt sem tudják, hogy mi lehet az igaz,

s emiatt a legtöbbjüknek fáj már a feje.

Piroskát ette meg a farkas, vagy nem ez történt,

netán Hófehérke szétverte a törpék csapatát,

s emiatt a herceg megszegte a törvényt?

Csipkerózsika ujját nem is szúrta meg a rokka,

egy csók sem ébreszthette, mert nem aludt,

s a sárkány igazából a hercegnő fogja?

Összezavarva, megosztva nem működik semmi,

a félelem, s a bizonytalanság rossz tanácsadó,

ezeken felül kell emelkedni és ennyi.

Meseországban ébrednek a lakosok, épp ideje,

és amikor a látásuk végleg ki fog tisztulni,

megszűnik a bábmesterek hamis deleje.

Az oroszlán és a hiénakutya meséje

Az oroszlán és a hiénakutya meséje létezik bizony,

és kettejük küzdelme igazán különleges csata,

a kapcsolatuk nem egy hétköznapi viszony.

Az oroszlán hatalmas, erős, büszke és igazi király,

méltósággal lépdel a szavannán szerte-széjjel,

úgy hiszi, nem fenyegeti ellenséges viszály.

Ám tévedésben él, mert túlontúl lebecsül másokat,

más állatokat nem tart számottevő ellenfélnek,

s pusztított már el más oroszlán klánokat.

Egyszer útjába került a hiénakutyáknak egy tagja,

mérgesen felhördült a láttán és nekiiramodott,

érezte ez bizony a hét legremekebb napja.

Hirtelen kirántotta a menekülő kutya hátsó lábait,

fölébe került, igyekezett elszorítania a torkát,

s élvezte, ahogy kiélheti a gyilkos vágyait.

Áldozata azonban kirántotta magát a fogai közül,

és hangosan nyüszíteni kezdett a többieknek,

akik elő is törtek a száraz cserjék mögül.

Voltak vagy húszan és nem hagyhatták a társukat,

elkezdték harapni a fenséges oroszlán hátsóját,

új és újabb sebek ejtésére nyitva a szájukat.

A király dühödten morogva húzta maga alá a farát,

számtalan sebből vérzett a teste, sérült a lelke,

s végül alig tudta megmenteni tőlük magát.

Az oroszlán és a hiénakutya meséje valódi példa,

megmutathatja az egész állatvilág számára azt,

ha a sok kisállat összefog, nem lesz préda.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30