Saját alkotásaim
Amikor becstelenek uralják a világot, az sötétbe borul,
országok és népek senyvednek galádságuk miatt,
az igazság, s a remény, a vég szélére szorul.
Amikor becstelenek uralják a világot, a gonosz tombol,
őrjöngve éli ki szennyes vágyait, pusztítja a létet,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
Aki harc nélkül feladja, az elpusztul remény nélkül,
ha nem küzd meg a szabadságáért, s az életéért,
semmiféle kegyelmet nem is érdemel végül.
Aki harc nélkül feladja, az a saját sírját meg is ássa,
önmaga okozza a végzetét, mert gyáván térdel,
és mindeközben a lelkét a szégyen rágja.
Aki harc nélkül feladja, az elveszít mindent, örökre,
s az utolsó percben jön rá, hogy a népe is így jár,
még él, de már keselyűk köröznek fölötte.
Meseországban mindennaposak a hazugságok,
biz mellékes az, hogy ki, miről is álmodik,
és nem készülnek erről tanulmányok.
Marionett figurák tartják kábulatban a népeket,
minden szépet ígérgetnek és biztonságot,
s olyat, mit fel nem foghat a képzelet.
Biza eme bábok mozgatói kegyetlen szörnyek,
kikben nem él jóság, gonoszak, szívtelenek,
s kik szenvtelen arccal gyilkolnak, ölnek.
Az ország lakóit megtéveszti a rengeteg mese,
lassan azt sem tudják, hogy mi lehet az igaz,
s emiatt a legtöbbjüknek fáj már a feje.
Piroskát ette meg a farkas, vagy nem ez történt,
netán Hófehérke szétverte a törpék csapatát,
s emiatt a herceg megszegte a törvényt?
Csipkerózsika ujját nem is szúrta meg a rokka,
egy csók sem ébreszthette, mert nem aludt,
s a sárkány igazából a hercegnő fogja?
Összezavarva, megosztva nem működik semmi,
a félelem, s a bizonytalanság rossz tanácsadó,
ezeken felül kell emelkedni és ennyi.
Meseországban ébrednek a lakosok, épp ideje,
és amikor a látásuk végleg ki fog tisztulni,
megszűnik a bábmesterek hamis deleje.
A komédiások szövetsége összehangolta a terveit,
s megbeszélték, hogy adják majd le a darabot,
szórakoztatva a világnak az összes népeit.
Az előre megírt szövegekhez megvolt rég a téma,
csupán meg kellett egyezniük a háttérzenében,
s abban, ki mikor zenél, így készült a séma.
Fellépéseik egy napon kezdődtek a leírtak szerint,
a naptól fogva éjjel, nappal működött a színház,
előadták a darabjukat ismét, újra, s megint.
Úgy tűnt, az előadások bizony egyformák nagyon,
és bárki, bármely országban nézte is meg ismét,
el kezdett hinni a bemutatott játékban vakon.
Telt-múlt az idő, a nézőknek furcsa érzése támadt,
s kezdtek rájönni, hogy valami nem stimmel itt,
az előadásokba lassan mindőjük belefáradt.
A komédiások szövetsége végül is elbukott csúful,
és a hamis színjátékukat megunta a népek zöme,
s a vesztük miatt ma már senki sem búsul.
Életutak, szokások és népek,
mind megannyi, változatos képek.
Rendszerek, hitek és vágyak,
érzelmek, melyek sokszor fájnak.
Népcsoportok, tabuk, elzártság,
gyakorta nő a gyűlölet, s az elszántság.
Étvágy, gyötrődés és félelem,
a világon egyre kevesebb az élelem.
Némely csoportok önként véreznek,
amíg mások folyton éheznek.
Vallási okokból sokan böjtölnek,
a gazdagok viszont mindig dőzsölnek.
Ma már az is böjtöl, aki nem akar,
hiszen az emberfaj sötét titkot takar.
E titok neve, kapzsiság és hatalom,
melyeket támogat az önkényuralom.
