Saját alkotásaim
Aki pénzért megvehető, az annyit is ér,
nincs jelleme, nincs becsülete sem,
s még a létezéséért is pénzt kér.
Nem lehet megbízni benne semmikor,
hiszen gyakorta hazudik bárkinek,
és mindenkit folyvást megtipor.
Aki pénzért megvehető, az áruló mind,
bármikor képes hamis fordulatra,
s ennél alantasabb szint nincs.
Mindenkinek van mit megköszönnie ezen világnak,
megköszönni mások segítségét, támogatását,
és ezzel elejét venni számtalan vitának.
Megköszönni a létet, bármilyen fájdalmas is legyen,
és megköszönni a sok gyötrelmet, szenvedést,
megérteni, az élet nem más, csak verem.
Megköszönni a sok sértést, megaláztatást, s gondot,
azt a számtalan hazugságot, ámítást, ígéretet,
amelyek befolyásoltak mindenféle sorsot.
Megköszönni a becsapást, az árulást, a kihasználást,
a szemfényvesztést, képmutatást, romlottságot,
és mindezzel elkerülni a szemrehányást.
Mindenkinek van mit megköszönnie, sajnos ez igaz,
azonban érdemes tudni, ez csupán színdarab,
és a lélek számára, soha nem lesz vigasz.
Lelkiismeret nélkül élni nem lehet könnyű,
és ártani másoknak felsőbb parancsokra,
nem más, mint aljas, gonosz, szörnyű.
Mégis van olyan réteg, amely erre kapható,
mely véres, júdás pénzért bármit megtesz,
és néhány tagja folytonos hangadó.
Ez a réteg nem sajnál senkit, semmit, aljas,
másokra hárítja a felelősséget bármikor,
s a hitványsága undorítóan szánalmas.
Valaha azért tanultak, hogy jókat tegyenek,
gyógyítsák a betegeket testben, lélekben,
s ne csak a hatalom bérencei legyenek.
Immár sajnálat nélkül osztogatják a halált,
nem szánnak sem öreget, sem gyereket,
s a sötétség bennük jó szolgára talált.
Lelkiismeret nélkül élni, lelketlennek való,
olyannak, aki eladja a becstelen lelkét,
ám a végén reá is vár majd a bakó.
Fojtogató gyomok élősködnek a kerti növényeken,
s kígyóként rátekerednek előbb-utóbb mindre,
fellelhetők fákon, talajon és sövényeken.
Elszívják az életerőt, ezáltal az eltartóikat megölik,
azok először megsárgulnak, majd elszáradnak,
és valamennyiük szára hamarosan eltörik.
Fojtogató gyomok uralják a kertek védtelen részét,
a gazdák sajnos eltűrik ezt a gyilkos pusztítást,
hiszen pont ezért kapja a legtöbb a pénzét.
Harc nélkül feladni, s elfogadni a halálos véget,
és küzdelem nélkül fejet hajtani a gonosznak,
az élet nem érhet ennyire ocsmány véget.
Mindazok, kik az élet színpadán nem harcolnak,
azt gondolva, hogy így megmenekülhetnek,
jót, igazán érdemeset soha nem alkotnak.
Hiába dugják a fejüket a homok alá igen sokan,
és hiába nem akarják elhinni a valóságot,
az önbecsapásból jó bizony nem fogan.
A sors nem kegyelmez és nem fog megkímélni,
nem bocsájtja meg az árulást, a hazugságokat,
s a bűntudat a halálig fog majd elkísérni.
Harc nélkül feladni nagy ostobaság, hiábavaló,
és felesleges az önámítás valamennyi fajtája,
valójában senki, sohasem feláldozható.
Aki tisztességes, nem fenyeget, nem zsarol másokat,
nem hazudozik, nem játssza a megváltót,
és nem rak senkire sem láncokat.
Nem árulja el az embereket, s nem adja el a hazájuk,
nem működik közre a tömeges kiirtásban,
és nem veszi félvállról a haláluk.
Nem adja el a lelkét semmiféle kincsért, s vagyonért,
nem áldozza fel a régi korok történelmét,
s nem tesz mindent csak haszonért.
Aki tisztességes, annak számít a becsület, az igazság,
fontos az adott szó, s a rossz elmulasztása,
s nem oldala az arcátlan pimaszság.
Számára az élet jobbá tétele a cél, önzetlenül, tisztán,
a gyengék támogatása, az elesettek segítése,
s egy élhetőbb világ szerepel a listán.
A köpcös varangy vígan élt a birtokán,
régen túl volt már a híres béka iskolán.
Egész nap pöffeszkedett az árnyékban,
este pedig szúnyogozhatott a máséban.
Békatársaival elhitette, hogy ő kiváló,
és a többi békára a legjobban vigyázó.
Addig brekegett, amíg elhitték szavait,
ígérte, gyarapítja majd a brekik javait.
Meg is választották vezérnek gyorsan,
s reménykedni kezdtek biza a sorsban.
Telt-múlt az idő, s a vezérük változott,
legyintett rájuk, majd várába távozott.
Onnan nézett alá a becsapott várnépre,
s fotelében ülve mosolygott a tájképre.
A tájkép közepén önnön maga látszott,
és a kezében lévő koronájával játszott.
Hívei ellátták sok szúnyoggal, léggyel,
hasát simogatva el is bánt úgy néggyel.
Megkeresték a láthatatlanok egyik este,
ők jóval nagyobbak, így szavukat leste.
Ajánlottak neki kincseket, vagy halált,
s eme ajánlatuk bizony a szívébe talált.
Mondták, szép zöld területe kell nekik,
s ha nem adja magától, úgy is elveszik.
Ha engedelmes lesz, s feláldozza népét,
úgy gazdag marad és csodálhatja képét.
A köpcös varangy azóta is vígan dőzsöl,
s egy jó kis békairtástól meg nem hőköl.
Halálba hajszolni, ez ma a dicső terv,
állandó félelemkeltéssel, zsarolással,
a rettegés fokozásával, fenyegetéssel,
s az értelem elleni aljas szabotázzsal.
Elvenni az emberektől a szabadságot,
bezárni őket, mint vágni való barmot,
tönkretenni a vállalkozásaikat, s őket,
s folytatni a háttér által kiadott harcot.
A harcot, mely kiírtja az élet legjavát,
amely gonosz és kiszolgáltatottá tesz,
elveszi a legalapvetőbb emberi jogot
és amiben elnémul a legapróbb nesz.
Lassan már megszólalni is tilos lesz,
büntetendő a logikus, tiszta gondolat,
s megszűnnek munkahelyek, vágyak,
a méreg bizony megoldja a gondokat.
Halálba hajszolni, hatalomért, pénzért,
s elárulni mindent, mi igazi érték volt,
nem kellenek nekik élők, vagy hősök,
s remélik hamar megülik a halotti tort.
A gonosz ereje a félelemből táplálkozik,
a rettegés és a pánik a legfőbb lételeme,
velejéig romlott, kapzsi, s gyilkolni kész,
általa eltűnik a fény, s mi marad éjfekete.
A gonosz ereje kihasználja a gyávaságot,
díjazza az árulást és a hazugságok sorát,
az értelem, s az élet úgy mentheti magát,
ha végre kiáll igazáért, s dönt, ne tovább!
Egykor létrejött a söpredék a Földön,
melyet nem érdekel semmi,
melynek az ész börtön.
Őket nem foglalkoztatja az igazság,
nem számít nekik senki,
mások kínja vigasság.
Bármikor eladnák pénzért a hazájukat,
sőt, akár ingyen is ha kell,
szolgálva a gazdájukat.
Újfent népükre fittyet hányva lázítanak,
remélve a minél több halált,
győzelemre számítanak.
Vicsorogva hatalomra vágynak erősen,
megásnák a magyarok sírját,
hazudoznak velősen.
Söpredék mivoltuk az egekbe kíván törni,
magasztosítanák hitványságukat,
semmiért is képesek ölni.
Aljadék fajtájuk a saját anyját is eladná,
nem számít önnön gyermekük,
a jövőjüket is feladná.
Míg a nép, a nemzet nem tér végre észre,
hálójukban vergődik folyton,
s nem reagál a vészre.
Ideje lenne e mocskot eltakarítani végleg,
nyomát is felsózni rendesen,
s elejét venni a végnek.
