Saját alkotásaim
Sokan csak addig barátok, míg az érdekükben áll,
amíg hasznuk van belőle, míg jól jövedelmez,
s ha már nem, akkor jöjjön a pokoli báj.
Sokan csak addig barátok, amíg a kedvük engedi,
amíg a játékuk nem válik telhetetlen gőggé,
s amíg tudnak a vágyaikkal mit kezdeni.
Amikor rengeteg száj kiáltja azt, mást akar,
elég a békéből, s a biztonságból, már zavar.
Unalmas a kiszámíthatóság és a nyugalom,
hiszen nekik mindig kijár a pokoli jutalom.
Amikor számtalan szem tagadja a látványt,
felébresztik a lelkükben megbújó sárkányt.
Az pedig tüzet okád rájuk, s megégeti őket,
mind a kicsiket, nagyokat, férfiakat, nőket.
Amikor milliónyi fül nem szeretne hallani,
az igazságról csakis hamisakat kell vallani.
Valótlanságot, elfogadhatót, megtévesztőt,
félelmet gerjesztőt, rettentően elképesztőt.
Amikor rengeteg száj kiáltja, nincs értelem,
csak lázadás, tüntetés, amely nem vértelen.
Az ostobák maguknak tulajdonítják a fényt,
és megtagadnak mindenféle értelmes lényt.
Könnyű elvárni mástól, amit mi meg nem teszünk,
amiről hallani sem akarunk, mert igen fájó,
és aminek a gondolata sincs velünk.
Könnyű elvárni mástól, hogy harcoljon a végsőkig,
és ha kell, áldozza fel magát értünk bármikor,
s kit érdekel, ha emiatt megsértődik.
Könnyű elvárni mástól, hogy adja fel az igazi énjét,
és ne vegye figyelembe a saját érdekeit soha,
s ne is firtassa a valóságnak mikéntjét.
Mindig csak az a kellene, nem pedig a tegyünk valamit,
nem a kapjuk össze magunkat és mozduljunk meg,
s nem a hallgassuk meg más értelmes szavait.
Mindenkinek kellene a pénz, a jólét, s kellene a vagyon,
kellene a szeretet, a szerelem, az egészség, s a siker,
olyan sokan remélik, ezt megszerzik egy napon.
Kellene minden, ami másnak, csak tenni ne kelljen érte,
az lenne az igazi, ha mindez magától történne meg,
és ama gesztenyét mások kikaparnák már végre.
Mindig csak az a kellene, az akarom és annyira vágyom,
a nekem oly régóta kijárna és a meddig várjak még,
a tétlenség gyümölcse nem lesz több, csak álom.
Senki ne várja el mástól azt, amit maga meg nem tenne,
amit soha nem érezne önmagához közel állónak,
és ami miatt nagyon közel lenne a veszte.
Senki ne várja el mástól azt, hogy adja fel önmaga énjét,
a saját vágyait, álmait, elképzeléseit és a terveit,
s homályosítsa el az igazi, ragyogó lényét.
Könnyű szájalni annak, akinek már felelőssége nincsen,
és aki biztonságban és nyugalomban éldegélhet,
s aki már nem képes túllépni egy szinten.
Aki már túl van jócskán az élete javán, s ezért szomorú,
no meg azért, mert mindezt nem bírja feldolgozni,
és éppen ezért nem a legfinomabb modorú.
Könnyű szájalni annak, kinek immár nincs mitől félnie,
hiszen még élve meg tudta érni a nyugdíjas éveket,
és talán sikerül békében az útja végére érnie.
