Saját alkotásaim
Amikor egy hóhér kezébe bárdot adnak,
és egy ezüsttel, arannyal teli erszényt,
lesz félnivalója kicsinek, nagynak.
Amikor egy hóhér kiélheti véres vágyát,
és kéjes örömmel végezhet bárkivel,
gúnyos mosollyal húzza el a száját.
Amikor egy hóhér elhiszi, hogy istenség,
és a legjobb, a legtehetségesebb hóhér,
akkor úgy érzi, már ő a mindenség.
Amikor több már a fájdalom, mint kellene,
s jóval több a szenvedés, mint az öröm,
megmutatkozik az ember jelleme.
Amikor több már a homály, több a feledés,
s az ember egykori fénye a sötétbe vész,
gyorsan elhalkul a kacaj, nevetés.
Amikor több már a hazugság, mint az igaz,
és sokkal több a gyűlölet a szeretetnél,
oly keveseknek adatik meg a vigasz.
Amikor több már a sérelem minden jónál,
és a lelket beborítja a sebeinek tömege,
egy simogatás többet érhet a szónál.
Amikor több már az utálat, mint az imádat,
és több a kegyetlenség is a békességnél,
ideje lenne végre beismerni a hibákat.
Amíg egy nemzetet meg tudnak osztani,
addig azt sikeresen ki is tudják fosztani.
Állandó sötétségben, félelemben tartják,
nehogy elővehesse a régi fényes kardját.
Amíg egy nemzetet szétszakít a gyűlölet,
addig csak egymásra ordítják a bűnöket.
Ha összefognának, jóval többre vihetnék,
s nem folyamatosan a reményt temetnék.
Mindenki elvan a saját gondjaival, bajaival,
és nincsen ideje foglalkozni a világ zajaival.
Sőt, túl sokszor még önmagára sem jut idő,
s emiatt nem kifejezetten lesz rózsás a jövő.
Az emberek világa egy hamis és hazug világ,
tele önáltatással, csalással, kapzsisággal,
amelyben mindennaposak a viták.
Az emberek világa egy látszat, megtervezett,
szemfényvesztő, megtévesztő és lélekölő,
s az esetek többségében elrendezett.
Az emberek világa kegyetlen, rettegéssel teli,
a legtöbb ember sokat szenved, kínlódik,
és önmaga békéjét sehogyan sem leli.
Amikor kártevők lepik el a gyönyörű kertet,
amelynek a csodájára járt eddig a világ,
biztonságra egy növény sem lelhet.
A kártevők színesek, s csillognak a fényben,
az étvágyuk óriási, gyorsan pusztítanak,
rettegést keltve minden kerti lényben.
Amikor kártevők lepik el az összes növényt,
s elpusztítják még a jövőnek a csíráját is,
elhozzák a végleges sötétséget fölénk.
Az egész életünk kínok, panaszok sokasága,
legfőképp szenvedés és jó adag rettegés,
mielőtt eltűnünk az idő mocsarába.
Eltitkolt érzések, érzelmek kísérik az utunk,
bizonytalanság, kétkedés és sok félelem,
előbbre azonban sehogy nem jutunk.
Az egész életünk tragédiák sora és halmaza,
a hiszékenység, s a butaság uralja a létet,
egyszer talán eljön az értelem hajnala.
Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,
elegendő eme látványhoz az ablakot kitárni.
Égető napfény, kiszáradt fű és haldokló fák,
az ember bármerre néz, csakis ilyeneket lát.
Szomjazó föld, madarak, s mindenféle állat,
mindegyikük igen gyorsan áldozattá válhat.
Hamis felhők, s rendszeresen szórt mérgek,
hamarosan a tetemeken mulatnak a férgek.
Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,
elég csupán az egykori szép vidéket bejárni.
Igaz, még nincsenek oroszlánok és zsiráfok,
de van szenvedés, félelem, hervadó virágok.
A világ minden zsarnoka el fog bukni egyszer,
amikor az emberek szíve tele lesz már sebbel.
Amikor nem bírják tovább elviselni a kínokat,
s nem szeretnék megásva látni a saját sírjukat.
Mindenkit utol fog érni egyszer a végzet,
s nincs senki, aki ellenállhatna a végnek.
Elbukik a jó, a rossz, az okos, s a gonosz,
a sors nem kegyelmez, csak oszt, szoroz.
