Saját alkotásaim
Mindig van választásunk, de sosem könnyű,
igaz, néha úgy érezhetjük, hogy nincs is,
és ha hibázunk, az valami szörnyű.
Nincs olyan, ki ne cipelné a lelkének terheit,
akit ne gyötörne kétely, s bizonytalanság,
és aki nem kérdőjelezné meg a tetteit.
Mindig van választásunk, ám mindig nehéz,
az élet nem egyszerű, s nem tündérmese,
sokszor annyira fárasztó már az egész.
Az út elágazásánál, előbb-utóbb, sajnos muszáj dönteni,
hiszen egy egész élet múlhat a helyes választáson,
csak a végén ne hulljanak az ember könnyei.
A kényszer, a kiszolgáltatottság, megviseli a lelkek sorát,
szétszórtak, bizonytalanok, tanácstalanok lesznek,
és magukat becsapva várják az isteni csodát.
Az út elágazásánál eldőlhet minden, sötétség, vagy fény,
pusztulás, vagy megerősödés, kudarc, vagy siker,
ezekkel a gondokkal szembesül fiatal és vén.
Melyiket válasszuk, a halált, vagy az életet,
a szenvedést, a kínokat, s a gyötrelmeket,
esetleg a vidám, boldog és szép éveket?
A gyűlöletet, az irigységet, s a kapzsiságot,
az örökös sötétséget, az ármányok sorát,
vagy az értelmet és egy szebb világot?
A közönyösséget, az árulást, s a durvaságot,
egy csodás, élőlényekkel teli zöld bolygót,
vagy inkább egy élettelen pusztaságot?
Az utálatot, a lenézést, a lelkek rombolását,
netán a szeretetet, a nyugalmat, s a békét,
amelyek legyőzik a gonosz tombolását?
Melyiket válasszuk, önmagunk valódi énjét,
amelyik gondoskodó, féltő és segítőkész,
vagy énünk idomított, rabszolga lényét?
Ketten indultak az élet útján versengve,
két haver gondolta, megméretkezik,
s kihívták egymást versenyre.
A szabályok betartásával, vagy nélküle,
gyorsan nekikezdtek a küzdelemnek,
s lendületbe is jöttek szédülve.
Egyik akadályt győzték le a másik után,
éltette őket a siker, s az eredmények,
és hitték, egyikük sem puhány.
Eljött a nap, mikor az elágazáshoz értek,
s dönteniük kellett, jobbra, vagy balra,
eddig a percig oly sokat átéltek.
Itt végzetes próbára tette őket a sorsuk,
innen ugyanis már nem volt visszaút,
s mindketten tudták mi a dolguk.
Az egyiküknek sima út jutott táblákkal,
a másiknak göröngyös, gödrökkel,
s azokból pedig akadt százával.
Telt-múlt az idő, a nehézségek sora nőtt,
mindegyiküknek a sajátja számított,
s köréjük a végzet hálót szőtt.
A cél látótérbe került, mind a két pályán,
s az utolsó méterek voltak csak hátra,
ezt túl akarták élni bármi árán.
Ketten indultak az élet útján egykor rég,
ki a sima utat választotta, az elbukott,
ám a másikat megkímélte a vég.
Mindenki magának eszi meg az ételt,
az öltözetét is ízlése szerint válassza,
tetszése szerint válogathat a boltban,
és az ismerőseit, barátait is választja.
Magának műveli a kertet, gondozza,
s majdan a termésének nagyon örül,
kedve, s ideje szerint töltheti az időt,
néha a szeretteivel veszi magát körül.
Mindenki maga szúratja be a mérget,
s önmaga kockáztatja a teste épségét,
ne álljon elő azzal, hogy másért tette,
s ne keltse senkiben bűntudat érzését!
