ember Archívum - 8 / 9 oldal - Kiss Gyula versei

Mindig másra várva

Mindig másra várva eltunyul az ember,

s reméli, túlélheti néhány kisebb sebbel.

A lelkében belül érzi, túl sokat hibázik,

s éppen ezért ha lehet, nem igen vitázik.

A viták megmutathatnák az igazi énjét,

s felfednék önmagának is valódi lényét.

Örökké kísértene az elvesztegetett múlt,

mely néha a kelleténél hosszabbra nyúlt.

Számtalan lelki seb, s rengeteg érzelem,

megbánt tettek, amiket tagad az értelem.

Elszalasztott lehetőségek, forró vágyak,

olyan gyakorta a haladás útjában álltak.

Mindig másra várva feladjuk az esélyt,

és nem biztos, hogy túléljük a veszélyt.

Küzdenünk kell, amíg a vérünk folyik,

s végig, míg a levegőnk el nem fogyik.

Nem mindig

Nem mindig mondja azt az ember, amit gondol,

amit szeretne és amiről álmodozik naponta,

s a valóság bizony egészen más, sokszor.

Gyakorta nem is meri kimondani önnön vágyait,

letagadja azokat, s időleges zavarnak tekinti,

ugyanakkor irigyli a nála bátrabb társait.

Felhők ködén át látja a világot, s a remény élteti,

bízik benne, hogy nem fog kudarcot vallani,

ám mégis retteg tőle, csak csalódás érheti.

Nem mindig teszi azt, mire a szíve hangja hívja,

sokszor inkább eljátssza a süketet és a vakot,

s maga sem tudja, ezt vajon meddig bírja.

Mi végre élünk?

Mi végre élünk, ha szabadok úgyse lehetünk,

és nem választhatjuk meg a sorsunkat,

s ez ellen túl sokat nem is tehetünk?

Mi értelme lehet egy ilyesfajta torz világnak,

ahol nem számít a jó, s a becsület álom,

és nincs helye az értelmes vitáknak?

Miféle faj az ember, amely butít, öl, gyilkol,

mely nyomorba taszít és sokat harácsol,

miközben minden valóságot titkol?

Hol van az értelem, hol van a szeretet lángja,

hol a bátorság, a szív és a küzdeni tudás,

mindezeket majd az utókor bánja?

Hová tűnt az életösztön, a kitartás, s a féltés,

mi lesz a gyermekekkel és a jövőjükkel,

feltehető még egyáltalán az a kérdés?

Mi végre élünk, ha elbukunk, s ha veszítünk,

volt vajon értelme egyáltalán a létünknek,

vagy hamis dicsfényben feszítünk?

Rövid mese

Rövid mese születik abból, ami jó és igaz,

sajna ez bizony senki számára nem vigasz.

Mi is a jó? A szeretet, a béke, a nyugalom,

és mikor senkit nem ölhet meg az unalom.

Jó még a család, az összetartozás, az öröm,

a becsület, a tisztesség is belül van e körön.

Jó a segítőszándék, a tisztelet, az elismerés,

s az önmagunk hibáira rávilágító felismerés.

Jó, hogy sokféle állat, s növény él a Földön,

s hogy mindannyian osztozhatunk a zöldön.

Igaz az, ami a valóságot tükrözi, s nem csal,

aki méltón harcol a szeretteiért, míg meghal.

Igaz az adott szó, s a tiszta, önzetlen ölelés,

az emlékek sora, miket nem lep el a feledés.

Rövid mese származik eme rongy világból,

bizony az ember nem igen tanul a hibákból.

A technika és az ember

A technika és az ember találkozott egy napon,

az ember természetes élőlénynek született,

amit a technikára költöttek, egy vagyon.

Az egyikük él, a másik gép, s program csupán,

a sötét erők azonban erőltetik az egyesülést,

és ez lenne a végzet, a normalitás után.

A céljuk eléréséhez bevetnek bármit, mindent,

s ha kell megbetegítenek, gyilkolnak érte,

a természet rendje súlyosan kibillent.

Addig is a létszám csökkentése zajlik naponta,

és a világ népessége bután hagyja magát,

hisz minden jóval hitegetik gyakorta.

Amennyiben sikerrel járnak, nem lesz visszaút,

s gépies humanoidok járnak világszerte,

semmivé válnak majd és nincs kiút.

A technika és az ember találkozott egy napon,

kettejükből engedelmes szolgát csináltak,

melyikük énje fogja túlélni vajon?

Kapcarongy

Kapcarongy. Régen arra használták,

hogy betekerjék vele mindkét lábat,

hiszen a csizmában, s a bakancsban,

nélküle mindenki lába nagyon fájhat.

Manapság pedig arra, hogy befogja,

és elhallgattassa a sok emberi szájat.

Így került eme szövetdarab az arcra,

és így sarkalhatja a fuldoklót harcra.

Ilyetén okozhat légúti betegségeket,

és a normálistól eltérő jelenségeket.

Kapcarongy. Arctalan lesz az ember,

s míg él, nyugalomra, békére nem lel.

Balek Béla

Balek Béla másnak mindig jót akart,

komoly arca, s kissé nyers modora,

egy jó szívű, megértő embert takart.

Ha kellett feláldozta a szabadidejét,

s a pénzét, mert nem akarta elhinni

sohase az emberi gonosznak a létét.

Szívvel, s becsülettel végezte dolgát,

sajna mások irányították a sorsát.

Hiába igyekezett, tettei elismerésre

sehogyan és semmikor nem találtak,

úgy döntött elég volt, továbblépett,

és azóta Balek Bélára nem találnak.

Milyen az az ember?

Milyen az az ember, aki üres lelkét eladja,

s pénzért, hatalomért a józanságot feladja?

Ki népét odadobja, mint a vágó barmokat,

s mindenáron elnémítja az igaz hangokat?

Hazugsággal hipnotizáltatja az embereket,

megfélemlít férfiakat, nőket, s gyerekeket?

Bábként kiszolgálja a gonoszok hatalmát,

ezzel is megerősítve a sötét háttér uralmát?

Milyen az az ember, aki ritkításban segít

és aki önmaga köré jellemteleneket kerít?

Kinek a becsület, s tisztesség nem számít,

s minden terhet az elszegényedőkre hárít?

A szabadságtól elzárva ím rettegésben tart,

a mérget beadatva a megmentő címre hajt?

Megfoszt a jogoktól, így tud előre haladni,

vajon hogy tudhat ilyetén ember maradni?

Reklámok hada

A munka után hazatér a kimerült

ember, remélve, hogy otthon

majd nyugalomra lel.

A hétköznapok stresszel teltek,

kiölik a lelket. Fárasztanak

és bágyasztanak.

Délután elvégzi teendőit a ház

körül, majd jöhet a vacsora,

s a pihenés, aminek örül.

Bekapcsolja a televíziót a szobába

menve, s bizakodik, hogy kedvére

való műsort talál benne.

Sajnos hamar rádöbben tévedett,

de nagyot. A reklámok tömege

efelől kétséget sem hagyott.

Bárhová is kapcsoljon, perceken belül

mosópor, bank, fogkrém kerül elé

a filmeken felül.

Ömlik a gyógyszer a csatornákon át,

s ezeken felül illatszereket és intim

betéteket is szép számmal lát.

Mosoly rögzítés, autócsodák, ételek,

ruhák, tisztítószerek és lakásnéző,

ezektől őrül meg a tévénéző.

Legtöbbször már reklámokat vágnak be

a mondatok, sőt a szavak között, hiszen

az a lényeg mindenek fölött.

Nem számít a néző, nem számít semmi,

a filmek, a tudomány, a mesék világa!

Ez ellen mit lehetne tenni?

Úgy dönt, hogy nem gyarapítja számtalan

baját, kikapcsolja a tv-t, ezzel elzárva

a reklámok hadát.

Lélektelen lélek

Lélektelen lélek szárnyal tova,

alkalmanként be is néz ide-oda.

Megfelelő alanyra vár, ám hiába,

kikiáltja gondját-baját a világba.

Belefáradt a keresésbe, s már unja,

lassacskán fáradt szemeit lehunyja.

Nem hiszi, hogy nem talált senkit,

kinek átadná a benne rejlő semmit.

Látja az emberi faj nem való másra,

mint önmagát pusztító gyilkolásra.

Ez még neki is sok. Elég volt, elég!

Ürességében lángra gyúl, majd elég.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31