Saját alkotásaim
Sok múlik az akaraton, de még mennyire,
és ha az ember nem küzd kitartóan,
minden esélye elszáll messzire.
A félrenézés, a szemlehunyás sosem segít,
aki gyenge és gyáván lehajtja a fejét,
az legtöbbször mindent elveszít.
Sok múlik az akaraton, akár maga az élet,
és ki nem tudja összeszedni önmagát,
az a nap minden percében félhet.
A mély sötétséggel hadakozni a Napnak is nehéz,
hiszen a sötétség hatalmas és igen kitartó,
a fény ragyogása pedig nem túl merész.
A mély sötétséggel hadakozni kemény próbatétel,
mivel az igen félelmetes és van utánpótlása is,
ezért a fénynek küzdeni kell, a teljes erejével.
Az igazság a börtönében szenved a kezdetek óta,
ott sínylődik, s ott is emésztődik fel teljesen,
minderről szól igen sok történet, nóta.
A rácsok mögül nézi, hogyan pusztítják el a létet,
hogyan bűvölik el az embereket hazugsággal,
és miként csapják be valamennyi népet.
Milyen módon uralkodik a gonosz a világ fölött,
s miként tudja uralni a hiszékenyek tömegét,
miközben ő áll, minden ármány mögött.
Hogyan használják fel az MI-t is önző céljaikra,
s miként fordítják majd azt az értelem ellen,
a saját szórakozásukra, gyilkos játékaikra.
Az igazság a börtönében szenved, de még remél,
még képes álmodni egy szebb, jobb világról,
de tudja, a gaz sötétség soha nem henyél.
Sose adjuk fel, különben elvesznek az álmaink,
minden percünk gyorsan a semmibe száll,
és búcsút intenek az áhított vágyaink!
Sose adjuk fel mindazt, mit a szívünk szeretne,
s ne féljünk megküzdeni önnön céljainkért,
hisz ez egy jobb és szebb világ is lehetne!
A tudás fényét megtalálja az, aki kitartóan keresi,
és aki szorgalmasan kutat utána folyamatosan,
az bizony egy szép napon biztosan megleli.
A tudás fényét megtalálja az, aki szeretné, akarja,
aki szeretné eloszlatni a homályt, a sötétséget,
és akit az igazság, a valóság nem zavarja.
Az élethez nagy kitartás szükséges, bizony nem kevés,
biz rengeteg a gond és a megoldandó probléma,
hisz az élet nem csupán ivás, meg evés.
Az élethez nagy kitartás szükséges, de még mennyire,
az ember hiába hoz az erején felül is áldozatokat,
sokszor mégsem marad végül semmije.
Van mindenkinek elég problémája, akad belőle bőven,
s persze mindig könnyebb mások életét kritizálni,
miközben a magunkét védelmezzük bőszen.
Van mindenkinek elég problémája, több, mint kellene,
a megoldásuk azonban nagy kitartást igényelhet,
s ilyenkor mutatkozik meg, az ember jelleme.
Rátekeredett a kígyó szorosan, az életet adó fára,
melyen egész életközösségek élték napjaikat,
s amely egy igazi paradicsom lett mára.
Madarak és emlősök tartották otthonuknak a fát,
mindőjüknek megvolt a helye az ágak között,
s biztonságban voltak, ha átszakadt a gát.
A fa kitartott a rohanó, s tomboló árral szemben,
körülötte ellepte a víztenger a rétet, a völgyet,
ő azonban állt erősen, szilárdan, egyben.
Ellenállt a viharoknak, a jégesőknek, a hőségnek,
a terméseit közösen fogyasztották az állatok,
s a rovarok sem álltak ellent a bőségnek.
Rátekeredett a kígyó, hogy megmutassa az erejét,
egyre erősebben szorította, hogy bizonyítsa,
uralja a fa minden ágát, s összes levelét.
A siker érzése oly mámorító, feldobja a lelket,
hisz rengeteg küzdelem, s kitartás az ára,
ám az ember így, kis dicsőségre lelhet.
A siker érzése megdobogtatja a szívet sokszor,
feldobja az egyhangú napokat, hónapokat,
sőt, ki átéli, az utolsó percig arra gondol.
A kitartó Remény soha nem adja meg magát,
s bár sérülten sokszor padlóra kerül,
talpra áll újra és hallatja szavát.
Az idők kezdete óta járja az útját a világban,
és igyekszik buzdítani az embereket,
bár maga sem teljesen hibátlan.
Olykor bizony eltűnik a szemek elől jó időre,
és olyankor úgy tűnhet, nem tér vissza,
sem ma, sem holnap, sem jövőre.
A kitartó Remény azonban felbukkan mindig,
és megjelenhet a legváratlanabbkor is,
mielőtt valaki élete végleg kisiklik.
