Eltévelyedve az úton

Eltévelyedve az úton, bolyong az egyszeri ember,

lassan fogalma sincsen már semmiről sem,

s éppen ezért lelki nyugalomra nem lel.

 

Annyi információ bombázza az elméjét naponta,

hogy egyszerűen nem fogja fel, mit kellene,

s pont ezért van mindig sarokba szorítva.

 

Nem képes rátalálni a Napra, az esőfelhők fölött,

és nem látja meg éjszaka a telihold ezüstjét,

ahogy az igazat sem, a hazugság mögött.

 

Eltévelyedve az úton semmi nem jó, vagy tiszta,

minden zűrzavaros, ködös, homályba vesző,

és az elvesztett esély biza nem tér vissza.

autumn 1839969 1280

Lélek nélkül

Lélek nélkül, csupán lélektelen test az ember,

érzéketlen és közömbös mások bajaira,

s színtiszta nyugalmat nem lel.

 

Nem dobogtatja meg a szívét senki fájdalma,

nem érez szeretetet, sem más érzelmet,

és ocsmány színjáték a szánalma.

 

A segítsége nem őszinte, mindig érdek hajtja,

és a szenvedést szenvtelen arccal nézi,

életben csak a gőgössége tartja.

 

Lélek nélkül a fény elveszti a ragyogó erejét,

nem melenget, nem simogat soha többé,

s nem tölti be a jótékony szerepét.

storm 3340515 1280

Az elkényelmesedett elme

Az elkényelmesedett elme megpuhítható könnyen,

irányítható, félrevezethető és megtéveszthető,

nem sziporkázik, csak éldegél csöndben.

 

Elvan a maga kis keretei között, s bámul a világra,

gondolkodás nélkül elhiszi amit hall, mindig,

nem ellenkezik, s nem bocsátkozik vitába.

 

Az elkényelmesedett elme befolyásolható nagyon,

elfogad minden valótlant, az igazat kevésbé,

és minderre talán rá fog jönni egy napon.

istockphoto 172450143 612x612 1

Miért akkor

Miért akkor értékelnek valakit, amikor már késő,

amikor nem lehet elmondani, hogy hiányzik,

és amikor közel jár a pillanat, a végső?

 

Miképpen van az, hogy bárki lemaradhat a jóról,

és lekésheti a reményt is, mivel bizonytalan,

s nem volt képes érteni az igaz szóból?

 

Miért akkor sütne fel a Nap, mikor itt van az este,

s miért akkor adódna egy új esély, egy igazi,

mikor már gyenge az ember lelke, teste?

istockphoto 1305169776 612x612 1

Rövid az élet

Rövid az élet, mégis sokszor hosszúnak tűnhet,

és amikor a mindennapok terhe kegyetlen,

ezek az érzetek meg nem szűnnek.

 

Összemosódik a múlt, a jelen és a jövő ígérete,

az ember napjai a mocsárban fuldokolnak,

és felsejlik a sötét végzet kísértete.

 

Rövid az élet, s oly sok álom foszlik szerteszét,

a legtöbben megtörnek és fejet is hajtanak,

megtagadva a szabadság szellemét.

swamp 2016512 480

Mikor jön értünk a halál

Mikor jön értünk a halál, bizony nagyon félünk,

holott az élet kemény, kegyetlen és gonosz,

s rádöbbenünk, hogy nem is éltünk.

 

Szemfényvesztés, hazugság, áltatás volt minden,

az ember ostobán hitt a hazugok szavában,

s állította, hogy ilyen bizony nincsen.

 

Még akkor is hitetlenkedve a tükör előtt bámult,

mikor új és még újabb terhekkel sújtották,

s mindebbe a lelke is nagyon belefásult.

 

Nem tudta, s nem akarta megérteni, nem számít,

nem tényező ebben a sötét, komor világban,

és az ellenségei sokasága soha nem tágít.

 

Mikor jön értünk a halál, elhozza az örök békét,

a végleges nyugalmat, az idők végtelenjét,

s valamennyi átélt borzalomnak a végét.

darkness 3168319 480

Keserű ábrándok

Keserű ábrándok, mint egy kávé cukor nélkül,

s hiába voltak az elképzelések szépek,

mind hamvába holtak lettek végül.

 

Törött szárnyú madárként zuhannak az álmok,

zuhanásukat fékezni teljesen képtelenek,

s érzik, hogy e világ milyen álnok.

 

Mint a jéghideg vízzel örökre elaltatott parázs,

olyasformán halnak el az izzó vágyak,

s velük pusztul az egykori varázs.

 

Keserű ábrándok szomorítják a szívet, a lelket,

a néhai, csodákra képes reménynek vége,

s az ember boldogságra nem lelhet.

coffee 2358388 480

Iszonyat

Iszonyat mennyit szenved az ember életében,

rettenetes forróság kínozza, gyötri a testét,

s annak a hatása nem marad észrevétlen.

 

Töménytelen munka, s teendő terheli a vállát,

alig van szabadideje, amikor pihenhetne,

és sokszor kimerülten elhúzza a száját.

 

Az életét szabályok, s tiltások sora korlátozza,

nem szabad ezt, tilos amazt és így tovább,

a napjait nem önmaga kormányozza.

 

Mikor odáig jutna, hogy a szeretteivel legyen,

már szinte romokban hever a lelki állapota,

s csak alig több, mint egy tetem.

 

Iszonyat mit kell elviselni és kibírni a halálig,

mennyi fájdalom, s bánat nehezíti az útját,

amíg roncsként eljut az utolsó határig.

istockphoto 1326917252 612x612 1

Volt egyszer egy ember

Volt egyszer egy ember, dolgos, szorgos, szerény,

tisztességgel, s becsülettel élte az életét,

és nem hitte el a rosszat szegény.

 

Nem érezte, hogy mily gyorsan sötétedik a világ,

csupán azt látta, mennyire csodás minden,

és milyen varázslatos a sok virág.

 

Egészségesen teltek a napjai, boldogan, vidáman,

szerette a családját, imádta a gyermekeit,

s tudta, nincs olyan, hogy hibátlan.

 

Egy napon azonban kitört a vihar, áradt a mocsok,

mindenféle szennyet árasztott mindenfelé,

s az ember érezte, egy helyben topog.

 

A naptól kezdve, új és újabb szutyok áztatta testét,

s hiába igyekezett megfürdeni mindennap,

már a látvány is megfertőzte a lelkét.

 

Kezdte valóban betegnek érezni magát, s rettegett,

megingott az önbizalma, bizonytalanná vált,

és addig nem létező kórban szenvedett.

 

A sok mocsok teljesen megfertőzte az ép elméjét,

immáron elhitte, csak egy új vihar segíthet,

melyben megőrizheti családja emlékét.

 

Ugyanis velük sem találkozott, s ezt igen fájlalta,

addig szenvedett, amíg a szeretet erőt adott,

és a harcot a szutyok ellen felvállalta.

 

Volt egyszer egy ember, ki végül az égre tekintett,

összeszedte magát, visszanyerte az erejét,

s mikor ismét dörgött, csak legyintett.

istockphoto 470740577 612x612 1