A szakadék szélén

Szakadék szélén táncol a világ,

vészterhes, gonosz idők járnak,

nem csillapodnak a hazug viták,

a sötétség árnyai reánk szállnak.

 

Karanténba zárták a világ népeit,

elhallgatva a valós, igaz tényeket,

manipulálva az emberiség génjeit,

csökkentik a létszámot és éveket.

 

Míg be vannak zárva, épül a vég,

a káros sugárzás mindenhol száll,

ellene tenni kellett volna már rég,

mások segítségére bárki hiába vár.

 

A bolygót folyamatosan mérgezik,

minden növényt, állatot, s embert,

a családokat rombolják, szétszedik,

szennyezik a szárazföldet, tengert.

 

Cenzúrázzák a józanság szavait,

elhallgattatják, ki nem hódol be,

elvették, elveszik a mások javait,

aki ellenáll, az életéről mond le.

 

Orwelli időket vezetnek be hamar,

hol nincs elbújás, vagy kegyelem,

elképzelésük totális uralmat takar,

ahol egy dolog számít, a fegyelem.

 

Új és újabb betegségek jönnek elő,

a gyógyszeripar hatalmasat kaszál,

velük van a pénz, a hatalom és erő,

a köznépnek csupán egy jár, a halál.

 

A szabadság látszata is megszűnik,

a háttér nyíltan megmutatja magát,

a demokrácia mindörökre eltűnik,

többé senki nem hallathatja szavát.

men's, adventurer, mountain

Maszkabál

Jó ideje, hogy áll már a bál,

s mindenki egy ritmusra jár.

A Globál Bend adja a zenét,

nem véletlenül kapta nevét.

 

Mindig is a háttérből játszik,

arcuk fényben sosem látszik.

Kötelező tananyag kottájuk,

senki nem szólhat hozzájuk.

 

Aki az ütemükre nem járja,

az nagy eséllyel megbánja.

Mindegy mily sértő e zene,

a hallás nem a tánc feltétele.

 

A táncosokat maszk takarja,

bár legtöbbjüket ez zavarja.

Hazug álarc biz valamennyi,

szeretnének már hazamenni.

 

Ám nincsen vége a zenének,

tovább kínlódnak szegények.

A maszkjuk nem segít nekik,

legyenek ők bármily zsenik.

 

A zenészek a világot akarják,

s érte táncosaikat kifacsarják.

Azok sajnos már alig állnak,

mégis az új kottákra várnak.

 

Amíg álarcukat le nem vetik,

addig a háttér akaratát teszik.

A bálnak akkor jön el a vége,

mikor a földre csapják végre.

masks, venetian masks, disguise

A lánc

Felhők jönnek, felhők mennek,

borultság és bánat mindenütt,

az emberek összetörtek lesznek,

miközben elveszítik mindenük.



Sistereg a parázs, izzik a lélek,

kínlódva és gyötrőn járja táncát,

nyöszörögve mondja, hogy félek,

s megpróbálja letépni a láncát.



A lánc azonban igen erős, kemény,

hidegen vág bele a gyenge húsba,

vérző sebbel küzd a sok szegény,

mindennap csak a rabigáját húzva.



Könnyeik által hízik a gaz, a gyom,

melyek élősködnek ezen a világon,

növekvő súlyuk már túl sokat nyom,

mérgük ereje látszik minden virágon.



Felhők jönnek, felhők mennek,

s közben az idő száguldva halad,

szabadok a lelkek akkor lesznek,

ha láncuk véglegesen szétszakad.

ball and chain, restrain, heavy

Belefáradva

Gyerekként csodás a világ,

gondtalanul telnek a napok,

játékosak a harcok és viták,

s gyorsan elmúlnak a bajok.

 

A szülők óvnak és védenek,

nem lehet ok félni semmitől,

soha nem is lesznek tétlenek,

erőt meríthetnek a semmiből.

 

Felnőttként sajna ennek vége,

azok az idők álommá válnak,

s nincs már többé lelki béke,

a gondok biz a húsba vágnak.

 

Naponta új kihívás, új teher,

s számtalan fárasztó pillanat,

a sok probléma sajnos lever,

letör egy szempillantás alatt.

 

Oly kevés az öröm, a szeretet,

fogyóban a szerelem, barátság,

nehéz begyógyítani a sebeket,

kikészíthet bárkit a bezártság.

 

Folyamatos nyomás a lelken,

betegség, hazugság, járvány,

néha a vér is majd kiserken,

a háttér aljas, hazug bálvány.

 

Belefárad ebbe a test nagyon,

a türelem elfogy, a végét járja,

túl kellene lépni ezen a bajon,

mielőtt a végzet magába zárna.

letih

Háború zajlik

Gonosz háború zajlik, melyet nem

nyíltan, atomfegyverekkel vívnak,

gyilkos kórt küldtek erre a világra,

s önmaguk teljes sikerében bíznak.

 

Rettegés és káosz lett úrrá a Földön,

tönkretéve mindazt, mi jól működött,

megroppantva a gazdaságok világát,

ámbár tettük le senkit nem nyűgözött.

 

Válságot idéznek elő, mely végzetes,

mely felbonthatja a nemzetek határát,

eltiporva ezzel a szabadság látszatát is,

lezárva a nézetek közötti sunyi vitáját.

 

Létrejön egy új rend, egy új szolgaság,

a globális hatalom sötétsége lesz az úr,

nem lesz több szavazás, vagy választás,

a siralmak halmaza a végtelenbe nyúl.

koronavirus 2

Álarc mögött

Álarc mögött más a világ,

másnak tűnik a sok virág.

Másként szállnak a felhők,

utolsókból lesznek elsők.

 

Másféle zöldek a bokrok,

eltűnnek a vízről a fodrok.

Más formájúak a hegyek,

s másfelé fújnak a szelek.

 

Másokká válnak a barátok,

széthullhatnak a családok.

Aki tud, másképpen szeret,

ajándékot is másként vehet.

 

Minden mássá válik hamar,

mi eddig volt, immár zavar.

Mire az álarc majd lekerül,

a világ tudatlanságba merül.

31v2XG3wRBL. AC SX425
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.