Saját alkotásaim
Mindenki vágyik reményre, valami jóra, szépre,
a szeretet melegére ebben a rideg világban,
és ragyogó napsütésre, nem borult égre.
Mindenki vágyik reményre, őszinte figyelemre,
bizalomra, megértésre és igaz elismerésre,
s arra, hogy a szavát vegyék figyelembe.
Mindenki vágyik reményre, egészségre, örömre,
egy élhetőbb életre és valódi boldogságra,
s olyan lelki békére, amely kitart örökre.
A lelkekben lapuló remények a szabadulásukra várnak,
olyan régóta emésztődnek odabent, a biztonságban,
s csak az embereken múlik, hogy mikor szállnak.
Mikor szállnak és mikor váltják be gazdáik szép álmait,
mikor teljesítik mindazt, amiért létrejöttek egykor,
s miképpen nyitják ki a vágyak csodás szárnyait.
A lelkekben lapuló remények izgulnak, készülve az útra,
kissé feszengenek ugyan, ám nagyon is bizakodnak,
és hiszik, hogy fátylat tudnak borítani a múltra.
A saját bőréből senki nem bújhat ki, nem is tudna,
és hiába is szeretne másikat a mostani helyett,
akkor sem kap, ha a mostanit nagyon unja.
A saját bőréből nem tud kivetkőzni az ember soha,
legyen bármilyen ügyes, vagy akár tehetséges,
az élete és a reményei így suhannak el tova.
Boldog percek és örömteli órák suhannak a térben,
igencsak sokan várnak és vágynak már reájuk,
s ha elérik őket, a lelkük ragyog a fényben.
Boldog percek és örömteli órák szépítik meg a létet,
csalnak mosolyt az arcokra, s tesznek vidámmá,
rengetegen kívánják, ez soha ne érjen véget.
Nyáron megy a tobzódás és a buli, forrnak a napok,
mindenfelé evés, ivás, zene, tánc, programok,
s jól érezhetik magukat kicsik, nagyok.
Nyáron megy a tobzódás és a buli, az ész meg távol,
s miközben testek vonaglanak szexre vágyva,
nem hiszik, a gonosz lesújthat bárhol.
Sokan vágynak a Mennyországba, ám csalódniuk kell,
hiába hiszik, hogy ők biza megszenvedtek ezért,
tévednek, s a lelkük, nyugalmat soha nem lel.
Azért a helyért meg kell küzdeni, s szívből jókat tenni,
harcolni az igazságért, a becsületért és a békéért,
csakis így lehet, az örökkévalóság felé menni.
Sokan vágynak a Mennyországba, de elbuknak hamar,
a kapuja előtt kiderül, hogy mekkorákat hibáztak,
és a csalódottság érzete lélekölő, igen fanyar.
Az emberi lélek igen érzékeny, mindig a szépre vágyik,
és mindig a jóról álmodik, az igaz érzésekről,
miközben gyakorta kerülgeti a pánik.
Pánikol a kudarctól, a csalódástól és attól, hogy veszít,
a félelemtől, a veszteségektől, a kihívásoktól,
s eközben a tudásból keveset merít.
Az emberi lélek igen érzékeny, sokszor szeretetre éhes,
nagyon áhítja a cirógatást és mégis tart tőle,
ha kitárulkozna, többre lenne képes.
A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek, egyre többen,
és miközben gyakorta tombol a vihar eme bolygón,
remélik, a dédelgetett álmuk szárba szökken.
Ősidők óta titokban élnek, s készülnek a nagy támadásra,
hiszen tudják, ha egyszer a Nap megvilágítja őket,
nem sok idejük marad majd a számadásra.
Mindig is rettegtek a fénytől, mert az égette csúf bőrüket,
ám néha muszáj kimozdulniuk a rejtekhelyeikről,
és emiatt erőt vett rajtuk a téboly, az őrület.
A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek és várakoznak,
várják a megfelelő pillanatot, az örök éj eljövetelét,
de addig is, az élettel, s a halállal játszadoznak.
Érzések vihara kavarog a lélek mélyén és fáj a szív,
gyötrelmes minden eltitkolt perc, minden óra,
a vágy, az akarat, s a remény csatákat vív.
Érzések vihara kavarog a lélek mélyén szomorúan,
s a lélek várja, hogy kiszabaduljon mindebből,
ám addig szenved mindettől, iszonyúan.
Amikor a szív vágyakozik valaki után, ám ezt tagadnia kell,
sóvárog a másik érintésére, az ölelésére, a csókjára,
s ezek hiányában, a lelke nyugalmat nem lel.
Amikor a szív vágyakozik valaki után, fájdalmasan, égetőn,
és szenved, amikor a számára kedves másokat érint,
bizonytalanná válik, de reménykedik kétkedőn.
