Egy férfi ül a padon, s mereng magában,
nézi a parkban daloló kis madarakat,
a Nap pihenni készül a határban.
Visszaidézi a múltat, közben a fákat nézi,
a lelki szemei előtt látja a szeretteit,
odafentről figyelik őt, hiszi, s érzi.
Tudja, hozzá is bekopog majd az alkony,
egy angyal képében gyengéden átöleli,
és hívja, a végtelenbe vele tartson.
Egy férfi ül a padon, nem sír, nem nevet,
s már látja is közeledni azt az angyalt,
az órájára néz, itt az idő, mehet.
