látszat Archívum - Kiss Gyula versei

Miért is kellene

Miért is kellene a biztonság, miért kellene a jó,

miért lenne szükség stabilitásra és békére,

hát nem jobb a látszat, s a hazug szó?

Kinek is lenne szüksége kedvezményre, minek,

hiszen nem jobb mindenért többet fizetni,

s létezik, hogy az ne tetszene valakinek?

Kinek kellene több nyugdíj, s családtámogatás,

minek az életkor utáni adómentes jövedelem,

nem jobb egy kifizethetetlen szolgáltatás?

Miért is kellene olcsóbb üzemanyag, szebb élet,

mire jó a szeretet, család, kiszámíthatóság,

amikor keservesek is lehetnek az évek?

Ragyog a téli Nap

Ragyog a téli Nap, kápráznak a szemek,

hunyorogva látják csupán a világot,

s így úgy tűnhet, minden remek.

Ragyog a téli Nap, szépnek tűnik a jövő,

s talán a remény is magára találhat,

ha a fényből marad még hírvivő.

Vonyít a sakál

Vonyít a sakál hangosan, szavanna szerte,

fájlalja, hogy nem ő az állatok királya,

s eme címet el még nem nyerte.

Merészen hiszi, hogy az bizony kijár neki,

sokat szaladgál az oroszlán nyomában,

és amit csak lehet, attól elcseni.

Igyekszik magát igazán bátornak mutatni,

ám amikor az oroszlán elkezd üvölteni,

rögvest szalad fedezék után kutatni.

Vonyít a sakál, a bőrét mentve iszkol tova,

a mai estén sem fogja teleenni magát,

s kezdi belátni, nem lesz király soha.

Aki fél a tükörbe nézni

Aki fél a tükörbe nézni, annak van rá oka,

hiszen ott szembesülnie kell magával,

s mit a tükörben lát, nem egy csoda.

Sőt, éppen az ellenkezője, az az igazi való,

s hiába szeretne a legjobbnak látszani,

a tükör megmutatja, hogy csak csaló.

Csaló, mivel hazugul letagadja a látványt,

és önmagának is állítja, ez csak látszat,

hisz ő tündér, aki legyőzi a sárkányt.

Aki fél a tükörbe nézni, az a valóságtól fél,

mert az túlontúl fájdalmas tud lenni,

s így inkább a sötét hazugságban él.

A szeretet a feledésbe merül

A szeretet a feledésbe merül, ha így megy tovább,

hiszen olyan mértékben ölik ki a lelkeket,

amelyeknél nem igen van alább.

Megsemmisítik a jót, a pozitív érzelmeket végleg,

elszakítanak egymástól családot, barátot,

és fenntartják a látszatot, névleg.

Elidegenítik mindazt, ami egykoron összetartott,

mindazt a szépséget, értéket és tiszteletet,

ami a súly alatt sajnos összehajlott.

Ahogyan összehajlott az erős gerinc és a becsület,

immár a szívek sem mernek megdobbanni,

s így az emberek elveszítik az eszüket.

A szeretet a feledésbe merül, pedig az élet alapja,

nélküle nincs összetartás, s nincs békesség,

ez a főhajtás, a gonoszt emeli magasba.

Ami kívül szép

Ami kívül szép, nem biztos, hogy belül is az,

hiába van egy kert virágokkal körbevéve,

ha a belső részeken eluralkodott a gaz.

Ami kívül szép, az lenyűgözheti a szemeket,

akár az alma, amely vidáman mosolyog,

és nem láttatja a féreg okozta sebeket.

A látszat gyakorta csal

A látszat gyakorta csal, elhomályosítja a szemet,

nem mindig a kisebb az elesett és a gyenge,

s nem mindig a hízelgő az, aki szeret.

Nem az a becsületes, aki ezt kikiabálja a világba,

ám a valóságban csak lop, csal és hazudozik,

s tereli a dolgokat a legrosszabb irányba.

Nem az a megértő, aki látszólagosan megsajnál,

s miközben hallgatja az őszinte fájdalmadat,

azt kívánja, bárcsak már végre meghalnál.

Nem az az igazi támasz, aki ígérget tettek nélkül,

és szomorú arccal megjátssza a jótevő lelket,

miközben könnyedén cserben hagy végül.

A látszat gyakorta csal, elhiteti azt is, ami nincs,

olyan, mint az illúzió, vagy egy szép délibáb,

s éppen emiatt, a józan ész igen nagy kincs.

Az illúziók fogságában

Az illúziók fogságában szenvednek az emberek,

ám ezt a legtöbben nem is veszik észre,

miközben akad gondjuk rengeteg.

Az illúziók fogságában minden szebbnek tűnik,

s ez így is marad, amíg nem lesz világos,

és a sötétség végre meg nem szűnik.

A szomorú valóság az

A szomorú valóság az, amit senki nem szeret hallani,

mivel az igen kellemetlen lehet az ember számára,

s így önnön sebezhetőséget is be kellene vallani.

A szomorú valóság az, hogy a látszat bizony csalóka,

sok minden sokkal nehezebb, mint ahogy tűnik,

és az álmok talán soha nem válnak majd valóra.

A szomorú valóság az, hogy kínos beismerni bármit,

hiszen az égetően meg tudja kínozni bárki lelkét,

s kiderülhet, hogy a sors mily keményen játszik.

A szomorú valóság az, hogy menekülésre nincs esély,

és nem bújhat senki a föld alá, amíg még lélegzik,

s mindenkire talán önnönmaga az igazi veszély.

Amíg valaki még fiatal

Amíg valaki még fiatal, addig bizony el nem hiszi,

hogy legyen bármennyire gyors és igen fürge,

a sors legvégül őt is a temetőbe viszi.

Az idősebbek szavára lebecsmérlőn hiába legyint,

idő múltával, amikor az egészsége meggyengül,

arcra esik, majd újra, újból és megint.

Eleinte nem érti miért van az így és fel sem fogja,

nem is bírja elviselni a tudatot sem, sehogyan,

s azt, hogy már gyengül, ki nem mondja.

Mikor az ereje kezdi elhagyni és nehezen mozog,

megbeszéli magával, hogy ez csupán látszat,

tovább küzd, erősködik, akaratos, konok.

Mindenkit megbírál, aki jót akar, s jót is tanácsol,

nehezen tűri el a segítőszándékot, a jóakaratot,

és önmagának egy álomvilágot varázsol.

Amíg valaki még fiatal, hitetlenkedve rázza a fejét,

ám a napnyugta közeledtével mégis megbékél,

s mielőtt végleg búcsút int, megleli a helyét.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30