Ragyog a téli Nap, kápráznak a szemek,
hunyorogva látják csupán a világot,
s így úgy tűnhet, minden remek.
Ragyog a téli Nap, szépnek tűnik a jövő,
s talán a remény is magára találhat,
ha a fényből marad még hírvivő.
Ragyog a téli Nap
Címke: Nap
A mély sötétséggel hadakozni
A mély sötétséggel hadakozni a Napnak is nehéz,
hiszen a sötétség hatalmas és igen kitartó,
a fény ragyogása pedig nem túl merész.
A mély sötétséggel hadakozni kemény próbatétel,
mivel az igen félelmetes és van utánpótlása is,
ezért a fénynek küzdeni kell, a teljes erejével.
Ami a szívnek fáj
Ami a szívnek fáj, az a lelket is meggyötri,
kínozza, bántja és szomorúságba zárja,
s nem engedi a szorításából elszökni.
Ez a fájdalom nem egykönnyen száll tova,
s ha az ember csak tétlenül várakozik,
akkor nem is szabadulhat tőle soha.
A számára mindig sötét, felhős lesz az ég,
keserűek lesznek a napjai, s a percei,
és úgy érzi, gyorsan közeleg a vég.
Ami a szívnek fáj, annak nyoma is marad,
ám eljön az idő, mikor újra kisüt a Nap,
és a fénye által egy új remény fakad.
Egy szép őszi napon
Egy szép őszi napon bandukol egy férfi,
már jó ideje baktat az erdő fái között,
és e helyen magát nagyon jól érzi.
Miközben halad, felsejlenek az emlékei,
amióta egyedül van, sokkal többször,
rég eltávoztak a szülei, s a testvérei.
Elfeledett érzések járják át újra a lelkét,
és a szíve mélyéről a felszínre törnek,
mialatt ő nyögi az életnek a terhét.
Újra életre kelnek az ifjúkora szerelmei,
mindaz a szépség, amire vágyakozott,
és nem képes mindezeket felejteni.
Ahogyan az egykori szebb napokat sem,
s az unokái vidám, pajkos kacagását,
értük volt sokszor fáradtan is fenn.
Annak idején fürge volt, sportolt sokat,
szeretet a kertjében tevékenykedni,
mára azonban elment az a fogat.
Újabban mindene fáj, ám nem adja fel,
a lelke fiatal maradt és küzd tovább,
reméli, egyszer valódi békére lel.
Egy szép őszi napon a Nap is búcsút int,
és bearanyozza majd az utolsó perceit,
de addig is ki fog jönni ide megint.
Szellő cirógatja a leveleket
Szellő cirógatja a leveleket, mosolyog a Nap,
az élővilág sürög-forog, s teszi a dolgát,
a természet ismét és újra erőre kap.
Szellő cirógatja a leveleket, közeledik az est,
pihenőre készülnek a nappali állatok,
és éjjel bizony a Hold sem lesz rest.
Amikor eltüntetik a Napot is
Amikor eltüntetik a Napot is a tündöklő égről,
és felkavarják az összes, még tiszta vizet,
a félelem lávaként tör fel a mélyből.
Amikor eltüntetik a Napot is és vele a Holdat,
sőt, a csillagokat is száműzik a semmibe,
kiderülhet, nem lesz többé holnap.
Amikor eltüntetik a Napot is, elköszön az élet,
és kezdetét veszi az örök sötétség kora,
eme világnak a gonoszság vet véget.
Az eddigi életünk lassan lejár
Az eddigi életünk lassan lejár, másikra vágyunk,
immáron a Nap sem éltethet minket örökké,
és sóhajtunk, amikor elköszön az álmunk.
Mindaz, mit elértünk, semmivé válik oly hamar,
úgy tűnik, az erőfeszítéseink válasz nélküliek,
és ami megmarad számunkra, az fanyar.
Az emlékeink elmosódnak, a homályba vesznek,
az érzéseink eltompulnak, a fényük kialszik,
és valamennyien az enyészeté lesznek.
Egykori szerelmeink, barátságaink tovaszállnak,
a családunk iránti szeretet is búcsút integet,
s nem tud ellenállni az idő rohamának.
Az eddigi életünk lassan lejár, bekacsint az éjjel,
mosolyogva simogatja meg a fáradt lelkeket,
s a szívek mélyén a Hold néz már széjjel.
Virágzó fák és bokrok szerte
Virágzó fák és bokrok szerte, madárének hallik,
virágok illatát hordozza a szél mindenfelé,
éled a természet, immáron nem alszik.
Virágzó fák és bokrok szerte, a tavasz tündököl,
a Nap vidáman mosolyog a felhőtlen égen,
éjszaka pedig a ragyogó Hold üdvözöl.
Ahogyan a Nap mosolyog
Ahogyan a Nap mosolyog a csodás, kék égen,
s ahogyan szórja aranyát a felhők fölött,
úgy ragyog a Hold is, az ezüstös éjben.
Ahogyan a Nap mosolyog, s vidáman kacsint,
megcirógatva a hóvirágok fehér szirmait,
jelzi, hogy közeleg a tavasz, megint.
Beragyogta a Nap az őszi eget
Beragyogta a Nap az őszi eget, enyhe szellő fújdogált,
a bárányfelhők mind szabadnapot kaptak mára,
és az erdő fái között hűs patak csordogált.
Eme patakhoz sok állat járt inni, reggel, délben, este,
mindegyikőjük igen óvatosan közeledett, figyelt,
s ivás közben a menekülési lehetőséget leste.
Beragyogta a Nap az őszi eget, fent madarak szálltak,
hangjuk messze hallatszott, miközben vonultak,
s odafentről egy békés és nyugodt tájat láttak.
