Saját alkotásaim
Egy férfi ül a padon, s mereng magában,
nézi a parkban daloló kis madarakat,
a Nap pihenni készül a határban.
Visszaidézi a múltat, közben a fákat nézi,
a lelki szemei előtt látja a szeretteit,
odafentről figyelik őt, hiszi, s érzi.
Tudja, hozzá is bekopog majd az alkony,
egy angyal képében gyengéden átöleli,
és hívja, a végtelenbe vele tartson.
Egy férfi ül a padon, nem sír, nem nevet,
s már látja is közeledni azt az angyalt,
az órájára néz, itt az idő, mehet.
A szeretet tengerén a lelkek hajói ringanak,
mind kedves szóra, boldogságra várnak,
ott éri őket az alkony és a pirkadat.
Jó ideje kihajóztak már, reményekkel telve,
és igyekeztek begyűjteni az éltető fényt,
az álmaikat, vágyaikat, nem rejtve.
A szeretet tengerén is dühöng néha a vihar,
s olyankor a hullámok igen rémisztőek,
ám jó esetben, ez elülhet igen hamar.
A Nap aranyló sugarai végigcirógatják a tájat,
a hegyeket, a völgyeket, a csobogó patakot,
a mezőt, a bokrokat és a susogó fákat.
Megcsiklandozzák a kék égen játszó felhőket,
a legelésző őzeket, szarvasokat, nyulakat,
a szaladgálókat és fű között fekvőket.
A Nap aranyló sugarai kicsit elfáradtak mára,
még gyönyörködnek a színes falevelekben,
mielőtt bealkonyul és jön az esti pára.
Virágos rétről dalolnak a madarak, egy csodás tájról,
s miközben a Nap még szórja alkonyi aranyát,
ők csicseregve köszönnek el a nyártól.
Virágos rétről dalolnak a madarak, szeretnek itt élni,
szeretik a magyar tájat és szeretik ezt a hazát,
ide vágynak minden évben visszatérni.
Lemenőben a Nap, s azon tűnődik, lesz-e holnap,
vajon van-e értelme ismét felkelni reggel,
vagy folytatódik ez a sötét korszak.
Annyi szörnyűséget látott már az utóbbi időkben,
s megannyi fájdalmat, félelmet és bánatot,
egyértelmű számára, a gonosz időtlen.
Bezzeg nagy a hiány szeretetből, örömből, jóból,
becsületből, tisztességből, igaz ölelésekből,
és igen kevés akad az emberi szóból.
Lemenőben a Nap, s szomorúsága oly határtalan,
kerek arca komorrá válik a közelgő sötétben,
bosszantja, hogy ennyire tanácstalan.
Hamarosan bealkonyul, a sötétség gyorsan közeleg,
a Nap lenyugodni készül, s előjönnek az árnyak,
ilyenkor felerősödnek a neszek, a zörejek.
Az árnyak előhozzák a rémületet és a félelem idejét,
eljönnek a rettegés órái, s a libabőrözés percei,
amint a szél fújni kezdi a végzetnek hidegét.
Hamarosan bealkonyul, a nappal koromsötétre vált,
és azon éjszakán, amikor a Hold nem bújik elő,
a gonoszság elszabadulva mindenkinek árt.
Lemenőben a Nap, lassan bealkonyul,
s közeledik a mélységes sötétség ideje,
letűnik a fény korszaka, az éj ideje jő,
s megerősödve támad a gonosz serege.
Lemenőben a Nap, a világ ím lepihen,
a jóság, s a szépség álomra hajtja fejét,
a fű nem sarjad ilyenkor, a fa aluszik,
csend van, a tücsök nem ad több zenét.
