Saját alkotásaim
Téli estéken, amikor a város mélyen alszik,
és még a csend is csendesen szunyókál,
semmiféle nesz, zörej, nem hallik.
Csillagok vigyázzák a nyugalmat és a békét,
fennen ragyognak már évmilliárdok óta,
s tőlük kapja minden lélek a fényét.
Téli estéken szorgosan dolgoznak az álmok,
a fantáziák segítségével messzire jutnak,
igen hasonlóak, ámde mégis mások.
Az igazságot kimondani sokan nem merik,
mert félnek attól, hogy visszaüt reájuk,
és akkor a lelki békéjüket nem lelik.
Legtöbbször félnek szembesülni magukkal,
az egész életükkel és a csalódásaikkal,
a tengernyi gondjukkal, s bajukkal.
Félnek belátni a kudarcaikat és a hibáikat,
tagadják a szerelmeiket is, a vágyaikat,
s pláne letagadják a vesztes vitáikat.
Képesek letagadni a legszebb álmaik sorát,
s tagadják azt, milyen szerencsétlenek,
miközben folyvást várják a csodát.
Az igazságot kimondani soha nem könnyű,
igaz becsületet és gerincességet igényel,
és sokaknak ez a gondolat is szörnyű.
A béke az az út, mely nem a pusztulásba visz,
s amely képes lehet megvédeni az életet,
akkor is, ha mindenki másban hisz.
Béke nélkül a remény egy elveszett gyermek,
egy gyermek, mely megpróbál előrejutni,
ám vannak előtte csapdák, vermek.
Béke nélkül a gonosz csak dőzsöl és vígan él,
s egyfolytában tömi a feneketlen zsebeit,
hiszen nincs semmi sem, amitől fél.
Hitvány hordája kiszolgálja és fejet hajt neki,
áldozatul felkínálják számára a mindent,
s ebben a gonosz mindig örömét leli.
A béke az az út, amelynek a végén vár a fény,
a fény, amely beragyogja a lelket, a szívet,
és amiről ábrándozik sok emberi lény.
A lélek mindig vágyakozik valami szépre, jóra,
elismerésre, megértésre és kedvességre,
reményre, szeretetre, biztató szóra.
A lélek mindig vágyakozik és sohasem adja fel,
sokszor önmagával is meg kell küzdenie,
amíg boldogságra, s békére nem lel.
A béke kicsiny szigetén mindig vidám az élet,
a boldogság és a szeretet oly természetes,
s eme helyre vágyakozik minden lélek.
A szigeten zöldek a rétek, illatoznak a virágok,
kristálytiszta a víz, kellemes a Nap melege,
és a lakók gyönyörűnek látják a világot.
Nincs betegség, nincs adósság és nincs harag,
egész évben bőven teremnek a növények,
s a vizekben vígan lubickolnak a halak.
Segítőszándékból és megértésből sincs hiány,
mindenki, mindenkinek az igazi támasza,
s nem létezik semmi sem, mi silány.
A béke kicsiny szigetén olyan csodás a reggel,
ahogyan a nap összes perce is varázslatos,
ám pirkadatkor megcsörren a vekker.
Az emberek békésen megférnének a világon, ha hagynák,
ha nem szítanák érdekkörök a feszültséget folyvást,
és a rosszat nem mindig a kisemberek kapnák.
Nem bántaná senki a másikat, mivel nem is lenne érdeke,
és senki nem törődne azzal, hogy ki, miket csinálhat,
ha nem lenne a hatalom elnyomó kényszere.
Az emberek békésen megférnének a világon, akár örökre,
amennyiben mindenki élhetné a saját mindennapjait,
és nem akarna a gonosz háborút, mindörökre.
A béke világában a háborúk soha nem léteznek,
nincs harag, gyűlölet, nincs ellenségeskedés,
és nincsenek olyanok, akik éheznek.
Minden nyugodt, néha még a szellő sem lebben,
a Nap mosolyogva ragyog az ég kékjében,
és ezt lefesteni sem lehetne szebben.
A szeretet ereje átjár mindenkit, az összes lelket,
boldogan telnek a percek, az órák, a napok,
és e helyütt, bárki biztonságra lelhet.
Természetes a segítőkészség, az emberek vígak,
sokat nevetgélnek együtt, igen kedélyesek,
és soha, de soha, semmiért nem sírnak.
A béke világában a csillagok őrködnek az éjben,
a Hold pedig bőkezűen szórja szét ezüstjét,
és mindenki együtt osztozhat a fényben.
Mikor leszáll az éj, felragyognak a csillagok,
s közöttük mosolyog a kerek arcú Hold,
mely odafönt is érzi a virágillatot.
A kertekben nyugalom honol, csend és béke,
ilyenkor nő a fű, mindenfelé új élet sarjad,
s lepihennek a nappal állatai végre.
Mikor leszáll az éj, csodás álmok kelnek útra,
életre keltik a fantáziák varázslatos világát,
s ezt megteszik minden éjszaka, újra.
A gyengélkedő remény tanácstalanul várakozik,
és maga sem tudja, hogy mihez is kezdjen,
ám látja, mindenki békére vágyakozik.
Békére, biztonságra, s főleg egy élhetőbb életre,
nyugalomra, szeretetre, és boldog napokra,
nem pedig szegényes, keserves évekre.
Vidám percekre, órákra, egészségre, szerelemre,
nem korlátozásokra, vagy megfélemlítésre,
tiltásokra, s kikényszerített fegyelemre.
A gyengélkedő remény próbálkozik talpra állni,
s igyekszik végre összeszedni magát újból,
hiszen szeretne ismét emelt fővel járni.
Selymes szellők bársonyán fut a végtelen idő,
és eme puha úton viszi a múltat, a jelent,
s még számára is kérdéses a jövő.
A jövő, amelyet az igaz szeretet tehet szebbé,
és melyben az őszinteség a becsület társa,
s melyet a szív kovácsolhat eggyé.
A jövő, amelynek útja a galaxisok közé vezet,
ahol minden igaz ember békére találhat,
s amely begyógyít minden sebet.
Selymes szellők bársonyán suhannak a lelkek,
és a hosszú, kimerítő küzdelmeik után,
a felfoghatatlanban békére lelnek.
