felhőtlenség Archívum - Kiss Gyula versei

Sétál a szeretet a réten

Sétál a szeretet a réten és a virágokat nézi,

egyik szebb, mint a másik, gyönyörűek,

valamennyiüket imádja, óvja, félti.

A rétet zöldellő bokrok és fák veszik körül,

középen egy kristálytiszta patak csobog,

a szeretet körbetekint, s a szíve örül.

A kezével megérinti a sebes sodrású vizet,

majd gyorsan el is kapja, hiszen hideg,

olyan régen nem érzett át már ilyet.

Ilyen felszabadultságot, s igazi nyugalmat,

örömöt, boldogságot és felhőtlenséget,

ez a jövőre nézve reményt sugallhat.

Sétál a szeretet a réten, s felpillant az égre,

ekkor döbben rá, az álomvilágban jár,

csak ezt eddig még nem vette észre.

Az ünnepi időszakban sem felhőtlen az élet,

a gondokat, bajokat nem fújja el a szél,

és így nehéz békével zárni az évet.

Az ünnepi időszakban is létezik bú és bánat,

sokaknak szomorúság járja át a szívét,

miközben más a fellegekben járhat.

Az ünnepi időszakban magára lel a szeretet,

és igyekszik boldoggá tenni a napokat,

megcirógatva felnőttet, s gyereket.

A léleknek szüksége van szeretetre és reményre,

békességre, nyugalomra, kedves szavakra,

nevetésre, s mindig egy újabb esélyre.

Szüksége van felhőtlen boldogságra, cirógatásra,

elismerésre, támogatásra, sok buzdításra,

finom érintésre, no meg simogatásra.

A léleknek szüksége van az élet szavára, örömre,

szép álmokra, vágyakra, őszinte érzésekre,

és arra, hogy tiszta maradjon örökre.

Amíg valaki a fénykorában van, addig erős, kemény,

igen határozott, ruganyos a teste, repes a lelke,

és úgy hiszi, sose hagyja majd el a remény.

Amíg valaki a fénykorában van, tündököl és ragyog,

nem jut eszébe, hogy ez nem marad így örökre,

végül aztán csőstül szakadnak rá a bajok.