Saját alkotásaim
Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,
mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,
és így az életközössége pusztulásra lel.
Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,
a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,
és mégis ez a sötét sors jutott a számára.
Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,
nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,
és megihletett verseket, festményeket.
Az idők kezdete óta folyik már a küzdelem,
és nem csitul sohasem, csak átalakul,
a vetélkedés, a kétkedés szüntelen.
Az élet részévé vált a hideg, gyilkos ösztön,
és benne él a legapróbb lényekben is,
minden kellene, mégpedig rögtön.
Nem számít más, csakis a pénz, a hatalom,
és a sárkányok legyőzése, a dicsőség,
no meg az ezért kapott jutalom.
Az idők kezdete óta tart az izzó harag kora,
a békétlenségé, a kínzó gyűlölködésé,
és mindennek nem lesz vége soha.
Az ünnepi időszakban sem felhőtlen az élet,
a gondokat, bajokat nem fújja el a szél,
és így nehéz békével zárni az évet.
Az ünnepi időszakban is létezik bú és bánat,
sokaknak szomorúság járja át a szívét,
miközben más a fellegekben járhat.
Az ünnepi időszakban magára lel a szeretet,
és igyekszik boldoggá tenni a napokat,
megcirógatva felnőttet, s gyereket.
Aki a szavahihetőségét elveszíti, önmagát veszíti el,
és ezzel együtt megszabadul a becsületétől is,
így a lelke soha többé nyugalmat nem lel.
Aki a szavahihetőségét elveszíti, az becstelenné lesz,
és attól kezdve nem hisz neki senki, aki ismeri,
már hiába mond igazat, s jót hiába is tesz.
A ki nem mondott vágyak örökre emésztik a lelket,
folyamatosan képesek gyötörni és kínozni,
s békét az ember, miattuk nem lelhet.
A ki nem mondott vágyak sokszor semmivé válnak,
s bár folyamatosan reménnyel kecsegtetnek,
végül velünk együtt, a végtelenbe szállnak.
