Saját alkotásaim
Nincs is olyan ember, akinek ne lenne gondja,
ki ne őrizne féltett titkokat a lelkébe zárva,
és aki nem önmaga hibáinak a foglya.
Nincs is olyan ember, aki ne szenvedne sokat,
akinek ne lennének problémái, fájdalmai,
és aki ne hinné, hogy ő maga áldozat.
Nincs is olyan ember, ki ne vágyakozna a jóra,
ne vágyna szeretetre, ölelésre, boldogságra,
és alkalomadtán néhány kedves szóra.
Mindenkinek szüksége van biztatásra, reményre,
megértésre, szeretetre, egy boldog ölelésre,
és a legrosszabb időkben is kenyérre.
Mindenkinek szüksége van pihentető magányra,
amikor rendezheti a gondolatait, önmagát,
és megoldást találhat a saját bajára.
Mindenkinek szüksége van csendre, lelki békére,
bátorságra, szabadságra, felhőtlen percekre,
és sok szépre, míg elér az élete végére.
Sokan vágynak szeretetre, valamiféle jóra,
ölelésre, emberségre, élhetőbb életre,
és néhanap, néhány kedves szóra.
Vágynak a boldogságra, meghitt percekre,
a lelkük cirógatására és megértésre,
alkalmanként egy biztos rejtekre.
Vágynak a felszabadultságra, a bizalomra,
a felhőtlenség érzésére, a nevetésre,
és nem vágynak tiltásra, tilalomra.
Sokan vágynak szeretetre, emberi békére,
elismerésre, tisztességes bánásmódra,
és igaz válaszra, minden kérdésre.
A szeretet pillanataiban más ez a világ,
oly békés, nyugodt és örömmel teli,
s elcsitulnak a szokásos viták.
A szeretet pillanataiban a harag pihen,
életre kelnek az álmok és a vágyak,
s bár nehéz elhinni, van ilyen.
A szeretet pillanataiban dobban a szív,
és a boldogság érzése uralja az időt,
mikor a lélek igaz ölelésre hív.
Amikor a halál átölel, megnyugszik a lelkünk,
mert annyi fárasztó és fájdalmas év után,
végre sikerülhet igaz békére lelnünk.
Megszabadulunk a terheinktől, félelmeinktől,
a gondjainktól, bajainktól, kudarcainktól,
a negatív és a pozitív érzelmeinktől.
Megszabadulunk mindattól, akik mi voltunk,
elhagynak minket az álmaink, vágyaink,
és végleg leteszi a lantot a sorsunk.
Amikor a halál átölel, majd homlokon csókol,
felszabadultan indulunk a végtelen felé,
és az örök fény mindenért kárpótol.
A léleknek szüksége van szeretetre és reményre,
békességre, nyugalomra, kedves szavakra,
nevetésre, s mindig egy újabb esélyre.
Szüksége van felhőtlen boldogságra, cirógatásra,
elismerésre, támogatásra, sok buzdításra,
finom érintésre, no meg simogatásra.
A léleknek szüksége van az élet szavára, örömre,
szép álmokra, vágyakra, őszinte érzésekre,
és arra, hogy tiszta maradjon örökre.
A világ legbékésebb faja imádja az összes lényt,
soha nem okozna egyiknek sem fájdalmat,
és önmaga lelkében hordozza a fényt.
Nem veszekszik, nem vitázik, sőt nem is gyűlöl,
nem bosszúszomjas, mindig megbocsátó,
és a kedvességével mindenkit elbűvöl.
Segíti a gyengéket és az elesetteket mindenkor,
nem harácsol, nem rabol, nem fosztogat,
s a szükségben felbukkan mindenhol.
Védi és óvja a kicsinyeit, gondozza, amíg lehet,
s megad mindent az utódainak, amit tud,
elnéző, nem haragszik, csakis szeret.
Nem háborúzik, nem kapzsi, s nem telhetetlen,
a legnagyobb bajok idején is támogat végig,
még azt is megmenti, aki menthetetlen.
Csodálatos álmokkal és vágyakkal rendelkezik,
végtelen fantáziája igazi varázslatra képes,
s egy igaz ölelésről meg nem feledkezik.
A világ legbékésebb faja örömmel ébred reggel,
sokat nevet, kacag, a vidámság a lételeme,
s ez a faj nem lehet más, csak az ember.
Mindenkinek szüksége van reményre, ami éltetheti,
ami át tudja segíteni a legnehezebb időkön is,
s ami által önmagát fontosnak érezheti.
Remény nélkül ez a világ, csupán a vesztesek világa,
a sírásé, a bánaté, a szomorúságé, a fájdalomé,
és sokan kiáltják keserűségüket a világba.
Mindenkinek szüksége van reményre, támogatásra,
biztatásra, dicséretre, szeretetre és igaz ölelésre,
s néhanap, egy kis vigasztaló simogatásra.
Az igazi szeretet átsegíthet nehéz időkön és gondokon,
a fénye beragyoghatja a koromsötét, viharos eget,
s az ereje könnyíthet a fájó, tragikus sorsokon.
Az igazi szeretet átsegíthet nehéz időkön, bajok esetén,
szorosan átölelhet a legkeményebb időszakokban,
és túljuttathat az élet problémáinak nehezén.
Amikor a szív vágyakozik valaki után, ám ezt tagadnia kell,
sóvárog a másik érintésére, az ölelésére, a csókjára,
s ezek hiányában, a lelke nyugalmat nem lel.
Amikor a szív vágyakozik valaki után, fájdalmasan, égetőn,
és szenved, amikor a számára kedves másokat érint,
bizonytalanná válik, de reménykedik kétkedőn.
