Saját alkotásaim
Sokan vágynak szeretetre, valamiféle jóra,
ölelésre, emberségre, élhetőbb életre,
és néhanap, néhány kedves szóra.
Vágynak a boldogságra, meghitt percekre,
a lelkük cirógatására és megértésre,
alkalmanként egy biztos rejtekre.
Vágynak a felszabadultságra, a bizalomra,
a felhőtlenség érzésére, a nevetésre,
és nem vágynak tiltásra, tilalomra.
Sokan vágynak szeretetre, emberi békére,
elismerésre, tisztességes bánásmódra,
és igaz válaszra, minden kérdésre.
Vonyít a sakál hangosan, szavanna szerte,
fájlalja, hogy nem ő az állatok királya,
s eme címet el még nem nyerte.
Merészen hiszi, hogy az bizony kijár neki,
sokat szaladgál az oroszlán nyomában,
és amit csak lehet, attól elcseni.
Igyekszik magát igazán bátornak mutatni,
ám amikor az oroszlán elkezd üvölteni,
rögvest szalad fedezék után kutatni.
Vonyít a sakál, a bőrét mentve iszkol tova,
a mai estén sem fogja teleenni magát,
s kezdi belátni, nem lesz király soha.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a kultúra, a szokás,
s a kort alapjaiban meghatározó elvárások sokasága,
akkor a szerelmes nőn, hatalmas a nyomás.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a társadalom, a hit,
s önmaga is állandóan szenved a lelke mély sebeitől,
új kapcsolat felé csak félve és nehezen nyit.
Tűzben perzselődnek a lelkek, forró lángban égnek,
izzik bennük a vágy, az igazi szeretet után,
és gátat vetnének az örök végnek.
Tűzben perzselődnek a lelkek, s a lángjuk az égig ér,
beragyogja a világ legeldugottabb zugait is,
mielőtt eme lángokat, elfújja a szél.
Mindenki bán valamit, amit nem tett meg soha,
s bár nagyon is vágyott rá, hogy megtegye,
míg várt, az esélye végleg elszállt tova.
Ugyanakkor megtett olyat, amire nem vágyott,
és nem is szándékozott, mégis véghez vitte,
hiszen egyszerűnek, s könnyűnek látszott.
Mindenki bán valamit, akár bevallja, akár nem,
s próbálhatja titkolni mások és önmaga elől,
akkor is igaz, egyszer fenn, máskor lenn.
A vágyott nyugalom, a béke és a szeretet álom,
pedig a szív, a lélek, annyira repes utánuk,
azonban a sors sajnos nagyon álnok.
Néha felcsillantja a reményt, feltüzeli a vágyat,
s miközben az ember már beleéli magát,
gyorsan küld felé egy sötét árnyat.
A vágyott nyugalom szinte elérhetetlen, s ritka,
olyan, mint egy mesebeli csodás ajándék,
amit senki nem szívesen adna vissza.
A zsarnok fogságában tengődik az Élet,
láncra verve, megalázva, lenézve,
s így érhet a sorsa véget.
Fogoly, nem más, rabláncra vert senki,
tanácstalan, s a szemei is lesütve,
úgy érzi, hogy Ő semmi.
Lehajtott fejjel bólogat a zsarnoki szóra,
nem ellenkezik, s nem áll ellent,
mélán gondol csak a jóra.
Rettegve riad meg a legapróbb nesztől,
a hírek, mit hall, félelemmel töltik,
s menekülne e szennytől.
Minden porcikája szabadulna a láncról,
sajnos túl gyáva egy igaz harchoz,
s elzárja magát a vágytól.
A vágytól, mely éltetné a csodát, a létet,
s visszahozná a régi szép időket,
eltakarítva az útból a rémet.
A zsarnok fogságában tengődik az Élet,
s annak szolgájaként végezheti,
ha nem emeli meg a tétet.
A tétet, mellyel megszabadítja önmagát,
s letépve rabláncait örök időkre,
végül megnyerheti a csatát.
Vágtat az Óhaj szelek szárnyán,
Ő nem egy akármilyen látvány.
Álomvilág övezi a hosszú útján,
sokat rágódik jelenén és múltján.
Szeretne szeretni, de olyan nehéz,
reméli a boldogság hozzá is benéz.
Félénk és gátlásos, egy igazi jellem,
nem téveszti meg a bűbáj és kellem.
Őszinte érzelmekre vágyik legbelül,
olyanokra miket igazán megbecsül.
A sors sohasem volt kíméletes vele,
szíve mégis igaz szeretettel van tele.
Az Ígéret felkelt egy napon.
E nap mit hoz össze vajon?
Be kellene tartani valamit?
Esetleg éltetni még valakit?
Gondolkodott, s megrémült,
az erőlködéstől megkékült.
Az adott szó fontos számára,
a betartása nem válik kárára.
Ígérgetni a buta is tud. Tudja.
Erejéből jelenleg ennyire futja.
Sokszor akadályozzák az útját,
nem tagadhatja meg a múltját.
Ő a remény, a vágy az éjben,
gyakran fürdik bájban, kéjben.
Amennyiben elbukna végleg,
semmivé foszlana, de tényleg.
