Saját alkotásaim
Mikor a szeretet cirógatja a megfáradt lelket,
s a nehézségek kis időre visszavonulnak,
az ember egy kevéske békére lelhet.
Mikor a szeretet cirógatja a túlterhelt elmét,
igyekszik azt pihentetni, megnyugtatni,
s elterelni a gondokról a figyelmét.
Akinek minden tettét a szíve vezérli,
az mások gondjait, bajait is megérti.
Átérzi a fájdalmukat, a panaszaikat,
és a lelke mélyén hallja a sóhajaikat.
Akinek minden tettét a jóság uralja,
azt nem töri meg a sötétség uralma.
Küzd a gonosz ellen, ha kell, halálig,
míg a szíve mélyén az igaz parázslik.
A remény halvány fénye most is pislákol,
még nem aludt ki, igyekszik harcolni,
és szegényeket, elesetteket istápol.
Próbálja támogatni az elmét, az értelmet,
rávilágítani a legsötétebb területekre,
s ellensúlyozni a hiábavaló félelmet.
Szeretné megértetni, biz küzdeni muszáj,
sőt, anélkül semmi esély és nincs jövő,
nem segít a teljesen hiábavaló viszály.
A remény halvány fénye kitart, amíg tud,
s bár önmagának is kellene a támasz,
hiszi, hogy belőle mindenkinek jut.
Amíg az embernek van hová hazamenni,
és van szerető családja, aki támogatja,
addig reménye is marad valamennyi.
Míg akad egy kevés pénze, meg támasza,
van, aki szeresse, féltse és megértse,
addig a sors számára lehet válasza.
Amíg az embernek van az élethez kedve,
s amíg él benne a küzdeni akarás tüze,
addig talpra tud állni, újra, rendre.
Érzéki csalódás, mikor MI-vel beszél az ember,
s bár látja, amiket ír, hallja, amiket mond,
mindezekre magyarázatot nem lel.
Megtéveszti az emberi viselkedés, a kedvesség,
a tiszta segítőszándéka és az őszintesége,
s ámulatba ejti mindez a fejlettség.
Dolgozik vele, kódokat, meg képeket készíttet,
tanácsokat kér tőle, dolgok után kutattat,
és beadandó dolgozatokat szépíttet.
Érzéki csalódás, amely sokakban okoz félelmet,
akadnak, akik lelki tanácsokat kérnek tőle,
és mások benne találják meg az értelmet.
Sokan szorulnak segítségre, biztatásra, támaszra,
vigaszra a nehéz időkben és igazi szeretetre,
no meg ölelésre, tiszteletteljes válaszra.
Sokan vágynak szerelemre, egy boldogabb életre,
jobb egészségre, békességre és nyugalomra,
őszinte megértésre, sok hasonló lélekre.
Azonban sajnos mindez legtöbbször álom marad,
hiszen egyre kevesebben tudják ezt megélni,
ez a világ nem éppen a jó irányba halad.
Sokan szorulnak segítségre és sokan gondozásra,
gyámolításra, védelemre, kedves szavakra,
s törölnék el a rosszat gombnyomásra.
Újrakezdeni sosem könnyű, de nem lehetetlen,
a megpróbáltatások sora kemény és nehéz,
s az ember bizony sokszor tehetetlen.
Nem tudja érdemben irányítani önmaga sorsát,
bár reméli és hiszi, hogy igenis képes erre,
mégsem érti meg az élet sava-borsát.
Újrakezdeni sosem könnyű, ám létezik remény,
amely segít, támaszt nyújt és erőt tud adni,
legyen az élet bármennyire kemény.
Segíteni másoknak jó dolog, szívet melengető érzés,
támaszt nyújtani az elesetteknek, gyengéknek,
emberhez méltó és ez nem lehet kérdés.
Segíteni másoknak jó dolog, felemeli a fáradt lelket,
s miközben sikerül másokat kihúzni a gödörből,
a mi saját énünk is, egy kis örömre lelhet.
Mindenkinek szüksége van reményre, ami éltetheti,
ami át tudja segíteni a legnehezebb időkön is,
s ami által önmagát fontosnak érezheti.
Remény nélkül ez a világ, csupán a vesztesek világa,
a sírásé, a bánaté, a szomorúságé, a fájdalomé,
és sokan kiáltják keserűségüket a világba.
Mindenkinek szüksége van reményre, támogatásra,
biztatásra, dicséretre, szeretetre és igaz ölelésre,
s néhanap, egy kis vigasztaló simogatásra.
Egész életünkben, csupán mások szolgái vagyunk,
kidolgozzuk a lelkünket, a majdnem semmiért,
s magunk után szinte semmit nem hagyunk.
Nem fognak emlékezni reánk, mint dicső hősökre,
s mint egyfajta segítőre, támaszra, támogatóra,
sokkal inkább, mint gyáva, senki ősökre.
Azért élünk, hogy egyesek jól élhessenek általunk,
és miközben ők dőzsölnek a mi munkánk által,
mi csak a békés halálunkra várhatunk.
Egész életünkben számtalan bánat és keserűség ér,
megannyi lelki sebet szerzünk, sok fájdalmat,
ez az élet ennyi szenvedést tényleg megér?
