Saját alkotásaim
Békésen tűrik a juhok, hogy lenyírják a gyapjukat,
némán, kidülledt szemekkel és sírva néznek,
s ez ellen soha nem hallatják a hangjukat.
Békésen tűrik a juhok, hogy az utódaikat levágják,
a kicsiny bárányaik mind túl korán távoznak,
s mögöttük az akol ajtaját végleg bezárják.
Békésen tűrik a juhok, hogy a vágóhídra kerülnek,
engedelmesek és menekülni sem próbálnak,
így hamarosan a bográcsokba kerülnek.
Az élet túl rövid annak, akit nagyon sok jó ér,
kinek valamennyi napja igazán élvezetes,
és az élettől még több szépet remél.
Akinek nincsenek gondjai, problémái, terhei,
pénze viszont akad bőven, mint a tenger,
és nem érdeklik az emberek lelkei.
Ugyanakkor, akiknek csak szenvedés az élete,
mindennapjuk, s összes percük szomorú,
sokkalta hamarabb jön el a végzete.
Ők csupán kihasználtak, dolgoznak halálukig,
a jólétet csakis hírből ismerik, vagy úgyse,
s a szerencsecsillaguk hamar alábukik.
Nos, nekik ez az élet túlontúl hosszú, s nehéz,
kínok és gyötrelmek határtalan sokasága,
sőt, számukra a levegővétel is merész.
Az élet túl rövid annak, aki mindenre vágyik,
akinek nincs olyan, hogy valamiből elég,
és aki folyvást mások életével játszik.
Mire magához tér réveteg állapotából az ember,
meglehet, hogy már túlságosan késő lesz,
és bizony ő, ezen a világon nem kell.
Mire magához tér, rádöbben, elvették mindenét,
félrevezették, becsapták, végig kihasználták,
s most fizetheti a hiszékenysége hitelét.
Mire magához tér, nincstelen lesz és tehetetlen,
szabadságától megfosztott, mint a rab madár,
mert elhitte, hogy küzdenie lehetetlen.
Mikor ébred végre az ember, s mikor tér magához,
mikor látja be, hogy eddig igen mélyen aludt,
ilyetén hogyan lehet hű igazi önmagához?
Mikor veszi észre, hogy becsapták és kihasználták,
megtiporták a lelkét, hazugságban tartották,
s a továbbiakban is csupán kihasználják?
Mikor ébred végre az ember, amikor túlontúl késő,
amikor már hiába minden, esélye sem lesz,
és eljön érte az utolsó pillanat, a végső?
Egyáltalán mennyit ér az életünk, vajon mennyit,
kezdettől a végig csak kihasználtak vagyunk,
és végezetül mégsem nyerünk semmit?
Egyáltalán mennyit ér az életünk, kinek mennyit,
az idő oly gyorsan elszalad, s mind elkopunk,
tényleg ennyit érünk, mindössze ennyit?
Csipkerózsika álmából mikor ébred fel végre az ember,
s mikor döbben rá, hogy szükségtelennek tartják,
és a gonosz, sötét erőknek bizony nem kell?
Rájön-e a végső pillanat előtt, hogy kihasználták végig,
és most, hogy már gyorsan szabadulnának tőle,
a haláltusáját örömmel, mosolyogva nézik?
Csipkerózsika álmából mikor ébred fel ama alvó tudat,
az értelem vajon hogyan fejlődött ennyire vissza,
és miért nem képes megmutatni a kiutat?
Egy hosszú út után megpihenni, mennyei érzés,
és levetni magunkról a terheink páncélját,
egy igazi álom, ez nem is lehet kérdés.
Az ember egész élete kihasználtság, s szolgaság,
kivéve természetesen a kiváltságos rétegnek,
melyeknek ez biz, kizárólag formaság.
Az egyszerű ember kiszolgáltatott, s rab csupán,
adózik mindenért, azért is, amiért élni mer,
és nyoma sem fog maradni halála után.
Elvárják, hogy engedelmeskedjen, fejet hajtson,
ne gondolkozzon, pláne vissza ne beszéljen,
és mindig önnön pusztulása felé tartson.
Egy hosszú út után megpihenni, a szívek vágya,
megérdemelten, szabadon élni, emberként,
és eme sok mocskot, magunkról lerázva.
Kihasználtan élni igazi boldogság e világban,
olyan jó, ha kizsákmányolják az embert,
s ha alulmaradhat az érdemi vitákban.
Igazi álom, amikor halálig fizetjük az adókat,
s végül senkinek nem maradhat semmije,
hiszen el kell tartani a hazug csalókat.
Nincs jobb annál, mint lemondani mindenről,
hagyni, hogy kiöljék belőlünk a lelket is,
s aztán örömtáncot lejteni mindettől.
Kihasználtan élni a legjobb dolog, mi létezik,
örömteli, hogy életünk főképp szenvedés,
s hogy a halál mosolyogva érkezik.
