Saját alkotásaim
Az élet egyfajta akadályverseny, amely nehéz,
a legelső pillanattól a legeslegutolsóig,
s a végén körvonalazódik az egész.
Ott derül csak ki, mennyire volt sikeres az út,
az út, amelyen folyvást küzdeni kellett,
s melyen a jövő dőlt el, nem a múlt.
Az élet egyfajta akadályverseny és nem tréfa,
vannak benne persze kisebb pihenők is,
ahol kitisztulhat, mi a verseny célja.
Az emberi elme már képtelen vetekedni az MI-vel,
tanulásban és fejlődésben egyaránt alulmarad,
s lassan nem tud fölékerekedni semmivel.
Az emberi elme ím gyorsaságában is kudarcot vall,
érzelmileg egyelőre még vezet, de nem sokáig,
hiszen az MI immáron lát, beszél és hall.
Az emberi elme megteremtette önmaga legyőzőjét,
amely kódot ír, képet generál, videókat készít,
és mindenben lefőzi majd a teremtőjét.
Kártyáznak a pokolban, az ördög és a bolond,
ősidők óta játsszák már ezt a tüzes játékot,
s ehhez, ez a hely a megfelelő porond.
Szinte forr körülöttük a levegő, itt van az idő,
a tétek sokasága felhalmozva az asztalon,
s hamarosan végleg el fog dőlni a jövő.
Az ördög immár nem vár, kiterítette a lapjait,
a bolond csak nézi, ám hiába látja, kétli,
s neveti, ez nem befolyásolja a napjait.
Kártyáznak a pokolban, a játék vége közeleg,
s bár a bolond nem hiszi el, hogy veszíthet,
ezek a lapok a végzetet hozzák közelebb.
Picivel lemaradni a dobogóról iszonyú fájdalmas érzés,
a sportolónak az élete álma omlik össze olyankor,
és az megviseli a lelkét, nem lehet kérdés.
Picivel lemaradni a dobogóról elszomorító, de nagyon,
visszavetheti a lelkesedést és megtöri az embert,
ám a remény újra felcsillanhat egy napon.
