Őseink, elődeink emléke

Őseink, elődeink emléke örökre fennen ragyog,

tetteik, dicsőségük, s harcaik a szabadságért,

küzdelmük a hazáért, ők igazi csillagok.

 

Dúlta országunkat a tatár és pusztította a török,

az Árpád-háziak, s a Hunyadiak védelmezték,

sokszor próbáltak ártani hazaáruló körök.

 

Dobó István, Zrínyi Miklós és sok várkapitány,

hűen, sokszor az utolsó vérükig védték a hont,

mert mindannyian tudták, mi a helyes irány.

 

A Habsburgok elnyomták, sanyargatták a népet,

fellázadt a magyar, elege lett a szolgaságból,

s Kossuth és Petőfi nem akart ilyen véget.

 

1848 megmutatta, ha összefog a nemzet egésze,

ha igaz ügyért áll ki nemes és egyszerű ember,

bizony valósággá válhat mindenki reménye.

 

1956-ban ismét fellángolt a szabadságnak tüze,

fegyvert ragadott öreg, fiatal, nők és férfiak,

s kitört belőlük az elnyomottak dühe.

 

Őseink, elődeink emléke nem feledhető el soha,

minket pedig, kik gyáván feladjuk magunkat,

eltemet az idő, s belepi sírunkat a moha.

istockphoto 184342740 612x612 1

Az emlékezet

Az emlékezet igen képlékeny dolog,

folyvást változik, amíg a Föld forog.

Van, amikor kitűnik, s élesen villan,

máskor, mint az éj, meg nem csillan.

 

Az első perctől röppen és szárnnyal,

s megküzd a legtöbb rejtett vággyal.

Sokszor megsérül az élet folyamán,

máskor vígan táncol a halál fogatán.

 

Megőrzi a számára lényeges arcokat,

s mindig megvívja a fontos harcokat.

A szerettei emlékét tárolja, míg bírja,

mikor elérzékenyül, magát el is sírja.

 

Él benne a történelem, s az igaz szív,

amely újra és újfent emlékezésre hív.

Magába zárja a veszteséget, a gyászt,

ahogy a szerelmet, szeretetet, s nászt.

 

Az emlékezet néha békésen simogat,

s egyre többször a régmúltba hívogat.

A régmúltba, hol még volt jó és szép,

melyet a gonosz sohasem téphet szét.

faces, stars, night

Az élet a tét

Az élet a tét, a gonosz harca szakadatlan,

létezhet olyan, aki ne élne szabadabban?

Kimúlni bizony egyik élőlény sem akar,

s mégis sokuk számára a sors biz fanyar.

 

Folyamatos a küzdelem a halál torkában,

s rengeteg állat osztozik a másik sorsában.

Mindegyik a maga módján védi, mi az övé,

úgy is, ha sok rivális, ellenség gyűlik köré.

 

A hím oroszlán sérült gerincével is kitart,

számára négy betolakodó hozta el a vihart.

Elvesztette a trónját, s már nem sokáig él,

esélytelen, vérzik, szenved, de mégsem fél.

 

Az antilop sokkosan, kilógó belekkel menekül,

a hiénák tépik, s szaggatják, míg végül elterül.

A gepárd anya apró kölykeit igyekszik védeni,

oroszlánnal szemben, nem lehet lépést véteni.

 

Bátran küzd a gnú a hiénakutyák gyűrűjében,

öklelve forog jobbra-balra a csata sűrűjében.

A menekülési esélye csekély, de nem adja fel,

s egy óvatlan pillanatban a körből kiutat nyer.

 

A növények versengve nőnek a Nap fénye felé,

mind igyekszik tekeredve elhajolni a másik elé.

Az élet ösztöne óriási, átjár kicsiket, nagyokat,

leküzdhet reménytelenséget, félelmet, s bajokat.

 

Az élet a tét, s eközben miket is tesz az ember?

Korlátok között senyved, megszólalni sem mer.

Maszkban, lesütött szemekkel, s gyáván lapul,

önhittsége, hiszékenysége, butasága ejtette rabul.

 

Mindezek okán már a saját gyermekeit sem védi,

bárhogy is szereti őket, a hazugságokat nem kétli.

Tétlenül várja, amíg mindenkibe méreg kerül,

eme ostobaságot, az élet ösztöne sem írja felül.

lion 5ee0d04342 1280

Egyek vagyunk

Vérzivataros történelem és harcok,

folytonos küzdelem a kezdetek óta,

Idegen hatalmak, s kemény sarcok,

megörökítette ezt oly sok rege, nóta.

 

Emlékezetes dicsőség, hősies napok,

sebes nyilainktól rettegett a nyugat,

jöhettek reánk seregek, vagy fagyok,

vezéreinknek a hitük mutatta az utat.

 

Nem tűrhettük el a gaz becstelenséget,

országunknak három tenger lett a határ,

sikeresen távol tartottuk az ellenséget,

kudarcot vallott nálunk a török, a tatár.

 

Népünk egyre fogyott, kihaltak a tájak,

a megmaradtak mégsem adták fel soha,

pusztultak a falvak, kastélyok és várak,

a romokat hamarosan belepte a moha.

 

Viharos idők, s szabadságharcok sora,

elfojtott igazság, vérbe fojtott bánat,

a remény haldoklott, leáldozott a kora,

hoztak fel ellenünk mindenféle vádat.

 

Egy újabb háborúba rángattak minket,

azután hazánkat szétdarabolták végül,

több mint kétharmadát elcsatolták innet,

magyar lélek ezzel soha meg nem békül.

 

Éljünk bárhol, szívünk együtt dobban,

igaz magyar sohasem feledheti a honát,

egyek vagyunk, tűzünk el nem lobban,

egyszer letöröljük majd Trianon porát.

magyar