A pénz bűvöletében

A pénz bűvöletében sokan mássá válnak,

csillog a szemük, pökhendiek lesznek,

s egy álomvilágnak a talaján állnak.

 

Kapzsiság árad az ereikben, éjjel-nappal,

a mohóság felfalja a lelkük maradékát,

és nem törődnek kicsivel, naggyal.

 

A hatalmi téboly kezd eluralkodni rajtuk,

s marakodnak a legkisebb koncokon is,

csak a pénz láttán derül fel az arcuk.

 

A pénz bűvöletében fuldokolnak a végig,

és nincsenek tekintettel senkire sem,

az emberséget nem pénzben mérik.

image 1771783486272 compressed

Halkan járja az idő

Halkan járja az idő a végtelennek útját,

közben figyel, tanul és szomorkodik,

látva az emberek jelenét, múltját.

 

Látva, mit tettek a Földdel, s magukkal,

mivé is lettek az önzéstől, irigységtől,

mert soha nem bírtak a bajukkal.

 

Mivé tette őket a pénz, no és a hatalom,

a kapzsiság, a lelketlenség, a harag,

s az elképzelt győzelem, jutalom.

 

Mivé tette őket a tudatlanság homálya,

a hiszékenység és az égető gyűlölet,

s a hiábavaló várakozás a csodára.

 

Azt is látja, él még bennük igaz szeretet,

vágynak a szerelemre, szépségre, jóra,

és úsznának a fényben egy keveset.

 

Szeretnének boldogok lenni és nevetni,

örülni, kacagni, felhőtlenül ragyogni,

s a gondokat, bajokat végre feledni.

 

Halkan járja az idő a felfedezetlen utat,

s tudja, az az út egy valódi labirintus,

az emberek sorsa meglelni a kiutat.

image 1771783484242 compressed

Az átlagemberek minden pénze

Az átlagemberek minden pénze elvételre kerül,

ezáltal a jövőjük koromsötétbe fog borulni,

és a veszteségükön az elit jókat derül.

 

Jókat nevetnek a gyengeségen és a félelmeken,

az emberek riodalmán, a hiszékenységükön,

számukra mindenki senki, lényegtelen.

 

Az átlagemberek minden pénze zsebekbe kerül,

azok zsebébe, akik a terv szerint dolgoznak,

s akikben a becsület léte fel sem merül.

image 1771856351327 compressed

Az idők kezdete óta

Az idők kezdete óta folyik már a küzdelem,

és nem csitul sohasem, csak átalakul,

a vetélkedés, a kétkedés szüntelen.

 

Az élet részévé vált a hideg, gyilkos ösztön,

és benne él a legapróbb lényekben is,

minden kellene, mégpedig rögtön.

 

Nem számít más, csakis a pénz, a hatalom,

és a sárkányok legyőzése, a dicsőség,

no meg az ezért kapott jutalom.

 

Az idők kezdete óta tart az izzó harag kora,

a békétlenségé, a kínzó gyűlölködésé,

és mindennek nem lesz vége soha.

image 1771957303829 compressed

Mások pénzén

Mások pénzén és munkája által könnyű élni,

dőzsölni, szórakozni, s meggazdagodni,

ha az elszámoltatástól nem kell félni.

 

Ha következmény nélkül bármit lehet tenni,

meg is teszik, nekik nem kerül semmibe,

birtokokat, no meg kastélyokat venni.

 

Mások pénzén szép az élet és vígak a napok,

s amíg az emberek sokasága tönkremegy,

háborúzgatnak, s hazudoznak nagyot.

image 1772052832607 compressed

Némely emberhez képest

Némely emberhez képest a Sátán ártatlan,

és a saját gonoszsága szerénynek tűnik,

amikor nézi a fenti világot fáradtan.

 

Miközben mosolyogva ül, lenn a Pokolban,

a tűz mellett elmélkedik, nincs is dolga,

hiszen fenn, már minden romokban.

 

Az emberek háborúznak a segítsége nélkül,

nagy tömegben igyekeznek is le hozzá,

s mind a bográcsokban végzik végül.

 

Persze az irányítóik önnön zsebeiket tömik,

és sunyin uszítanak biztonságos helyről,

amíg a népek fiai a sarcaikat nyögik.

 

Némely emberhez képest a Sátán egy álom,

sőt, egy igazi angyal, ki már régóta látja,

mit eme világ magára tett, az a járom.

image 1772358337670 compressed

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

 

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

 

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

 

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

 

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

 

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

 

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

image 1772358343254 compressed

A dőzsölés

A dőzsölés könnyen megy a mások pénzén,

a mások szenvedése és munkája által,

s mind elszórásra kerül a végén.

 

A dőzsölés életforma az élősködők javának,

ők soha nem fognak nélkülözni, soha,

hisz mindegyik eltesz magának.

 

A dőzsölés kiváltság, a senkiháziak sajátja,

akik érdemtelenül feszítenek büszkén,

és akiknek nincs valódi barátja.

 

A dőzsölés addig tart, amíg a világ ezt tűri,

míg a kihasználtak zöme nem tér észre,

s míg mindet a pokolba nem küldi.

ai generated 8223420 1280

A hiénák királynője

A hiénák királynője élvezi a zsarnoki uralmát,

és lekenyerezve a hozzá közelebb állókat,

húscafatokkal biztosítja a hatalmát.

 

A többi hiéna lényegtelen, ők csupán szolgák,

örüljenek, hogy egyáltalán még élhetnek,

és elvárja, tegye mindőjük a dolgát.

 

Sikeresen vadásszanak, vagy gyűjtsék a dögöt,

s ha netán szerencsésen élelemhez jutnak,

ő nem habozik, üvölti, máris jövök.

 

Hisztérikus kacagása megrémíti az élővilágot,

félelmet és rettegést szül amerre csak jár,

ám ettől még nem nyer bizonyosságot.

 

Bizonyosságot afelől, nincs igazán veszélyben,

az ellene lázadó hiénák még kissé gyengék,

de lesújt majd rájuk, nagyon keményen.

 

A hiénák királynője félti és védelmezi trónját,

kész ölni, gyilkolni, s alakoskodni is érte,

egyelőre örül, mivel túlélte a próbát.

pexels vik joshi 63702791 8150762

A gonoszok a szavak mögé bújnak

A gonoszok a szavak mögé bújnak folyamatosan,

s azok mögé rejtik mindazt, amire vágynak,

ilyetén manipulálnak, fokozatosan.

 

A szavakat tetszésük szerint formálják, alakítják,

és azok segítségével teszik tönkre a világot,

míg önmaguk hatalmát gyarapítják.

 

A gonoszok a szavak mögé bújnak mindig, s újra,

és azok által nyomják el az emberiség javát,

ugyanazokat a hazugságokat fújva.

words 5073865 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.