Saját alkotásaim
Az ösztön ereje erősebb, mint azt hinnénk,
sokszor jobban segít, mint a gondolat,
nélküle sokra talán nem is vinnénk.
Az ösztön a nehéz időkben támogat igazán,
súg a léleknek, ahogyan a szívnek is,
és útba igazít az élet nagy piacán.
Az ösztön ereje a láthatatlanságában rejlik,
és csakis akkor jövünk rá, hogy létezik,
amikor a veszély előttünk felsejlik.
Az idők kezdete óta folyik már a küzdelem,
és nem csitul sohasem, csak átalakul,
a vetélkedés, a kétkedés szüntelen.
Az élet részévé vált a hideg, gyilkos ösztön,
és benne él a legapróbb lényekben is,
minden kellene, mégpedig rögtön.
Nem számít más, csakis a pénz, a hatalom,
és a sárkányok legyőzése, a dicsőség,
no meg az ezért kapott jutalom.
Az idők kezdete óta tart az izzó harag kora,
a békétlenségé, a kínzó gyűlölködésé,
és mindennek nem lesz vége soha.
Az ember gyakorta önmagán észre sem veszi,
hogy amit megbírál másoknak a tetteiben,
olykor tudattalanul maga is azt teszi.
Az ember gyakorta annyira szépeket álmodik,
olyan érzéseket táplál és olyan sok vágyat,
ám mire ráeszmél, ez semmivé változik.
Az élni akarás tüze, egy ideje már a hamu alatt lapul,
ám volt idő, amikor fennen, s büszkén ragyogott,
de mára sajnos, a sötétség ereje ejtette rabul.
Az élni akarás tüze még gyengén pislákol a lelkekben,
arra várva, hogy egyszer felélessze az ősi ösztön,
s újra, olyan erővel lángoljon, mint kezdetben.
Az élet a tét, a gonosz harca szakadatlan,
létezhet olyan, aki ne élne szabadabban?
Kimúlni bizony egyik élőlény sem akar,
s mégis sokuk számára a sors biz fanyar.
Folyamatos a küzdelem a halál torkában,
s rengeteg állat osztozik a másik sorsában.
Mindegyik a maga módján védi, mi az övé,
úgy is, ha sok rivális, ellenség gyűlik köré.
A hím oroszlán sérült gerincével is kitart,
számára négy betolakodó hozta el a vihart.
Elvesztette a trónját, s már nem sokáig él,
esélytelen, vérzik, szenved, de mégsem fél.
Az antilop sokkosan, kilógó belekkel menekül,
a hiénák tépik, s szaggatják, míg végül elterül.
A gepárd anya apró kölykeit igyekszik védeni,
oroszlánnal szemben, nem lehet lépést véteni.
Bátran küzd a gnú a hiénakutyák gyűrűjében,
öklelve forog jobbra-balra a csata sűrűjében.
A menekülési esélye csekély, de nem adja fel,
s egy óvatlan pillanatban a körből kiutat nyer.
A növények versengve nőnek a Nap fénye felé,
mind igyekszik tekeredve elhajolni a másik elé.
Az élet ösztöne óriási, átjár kicsiket, nagyokat,
leküzdhet reménytelenséget, félelmet, s bajokat.
Az élet a tét, s eközben miket is tesz az ember?
Korlátok között senyved, megszólalni sem mer.
Maszkban, lesütött szemekkel, s gyáván lapul,
önhittsége, hiszékenysége, butasága ejtette rabul.
Mindezek okán már a saját gyermekeit sem védi,
bárhogy is szereti őket, a hazugságokat nem kétli.
Tétlenül várja, amíg mindenkibe méreg kerül,
eme ostobaságot, az élet ösztöne sem írja felül.
Az élet ösztöne úgy tűnik, kihalt,
mai világunkban nem kelt vihart.
Kihalóban az értelem maradéka,
s mindez az agymosás hozadéka.
Nem áll ki a család a rokonaiért,
nem harcol a szülő a gyerekeiért.
Nem óvja a barát a régi barátját,
s nem védelmezi önnön családját.
Lassan mindenki feladja önmagát
és ha kell megtagadja a földanyát.
Az emberi faj mindent megtagad,
úgyis, ha a szíve ebbe beleszakad.
Félelem és rettegés tölti be a teret,
mindez pánikhoz, s halálhoz vezet.
Levegőt venni is tilos lesz hamar,
ez az egész élet ugyancsak fanyar.
Az élet ösztöne biz el lett nyomva,
s a végzet nagyon előre lett hozva.
Ki nem idomul, koporsóban végzi,
akkor is, ha netán mindezeket kétli.
