Saját alkotásaim
A pénz bűvöletében sokan mássá válnak,
csillog a szemük, pökhendiek lesznek,
s egy álomvilágnak a talaján állnak.
Kapzsiság árad az ereikben, éjjel-nappal,
a mohóság felfalja a lelkük maradékát,
és nem törődnek kicsivel, naggyal.
A hatalmi téboly kezd eluralkodni rajtuk,
s marakodnak a legkisebb koncokon is,
csak a pénz láttán derül fel az arcuk.
A pénz bűvöletében fuldokolnak a végig,
és nincsenek tekintettel senkire sem,
az emberséget nem pénzben mérik.
Az elefánt tetemén marakodnak az állatok,
az oroszlánok és a hiénák tépik a testét,
a legnagyobb is áldozattá válhatott.
Sakálok ólálkodnak arrább, várva sorukat,
néha odakapnak óvatosan és rettegve,
a nagyobbak megölték már sokukat.
Egyre több keselyű gyűlik a falatozók köré,
nagyon izgatottak, lesik a történéseket,
s mind reméli, ami marad, az az övé.
Az elefánt tetemén marakodnak dühödten,
s morognak egymásra izzó gyűlölettel,
sokszor egymást tépik dühökben.
A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,
a magas hegyek között lévő völgyben,
s így újra retteghettek a szarvasok.
Ezek a toportyánférgek ugyanazt vonyítják,
hosszú évek óta hallatják a hangjukat,
s a vidék lakói a veszélyt gyanítják.
A falvakban, a tanyákon, oly sokféle állat él,
birkák, kecskék, disznók, meg marhák,
s mindegyikük ettől a falkától fél.
Van is rá okuk, hisz az ordasok igen éhesek,
és nem kegyelmeznek, mohón falnak,
a fogaik nagyon sokszor véresek.
A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,
s a völgyben hagyott pusztításuk után,
mások lettek az esték, a hajnalok.
Forró a kása annak, aki nem fújja meg főzés után,
és aki nem bírja kivárni, hogy lassan kihűljön,
s miután megégeti a nyelvét, csak néz furán.
Forró a kása annak, aki fortyogás közben kóstolja,
és hiába is iszik hideg vizet enyhítésre vágyva,
a fájó szenvedésért semmi nem kárpótolja.
A szavak mögé bújnak a hazugok és a becstelenek,
mindazok, akiknek csalárd szándékai vannak,
s akik jónak látszanak, ám jellemtelenek.
A szavak mögé bújnak a hamisak, meg az álszentek,
kik igen mohók, s pénzért bármire kaphatóak,
számukra az élet és a világ csak lábjegyzet.
Dögkeselyűk köröznek a még élő állatvilág fölött,
várva azok mielőbbi elpusztulását, a végüket,
ők fent, jól vannak, amíg a begyük tömött.
Néha sipítozva összegyűlnek a vén, kiszáradt fán,
az étvágyuk határtalan és már újra ennének,
a mohóságuknak sosem lesz vége tán.
Dögkeselyűk köröznek, s árnyékuk a földre vetül,
baljós árnyként előrevetítik a sötét végzetet,
ám az alul legelő tömeg nem menekül.
