tűz Archívum - Kiss Gyula versei

Kemény időket élünk

Kemény időket élünk, s rosszabbak jönnek,

miközben a világ tűzben ég, vérben úszik,

millióknak a szemébe szöknek könnyek.

Nem pihennek a történéseket irányító erők,

és bármit megtesznek a céljaik eléréséért,

hisz tudják, végül is ők lesznek a nyerők.

Rakéták és lövedékek szállnak a céljaik felé,

végzetesen beszennyezve földet, s levegőt,

az emberiség már nem sok jónak néz elé.

Folyamatos a hitegetés, hazudozás, félelem,

a rettegtetés, az elbutítás, a javak elvétele,

s mindezt az átlagember tűrni kénytelen.

Kénytelen, hiszen kiállni magáért képtelen,

és hiába húzza meg magát, hiába is remél,

a közelgő sötét jövője nem lesz vértelen.

Kemény időket élünk, amíg nem ébredünk,

és ha nem fogunk végre össze magunkért,

egy csettintésre megszűnhet az életünk.

A lelkek mélyén megbújnak

A lelkek mélyén megbújnak a legtitkosabb vágyak,

és olyan érzelmek,amelyek ott is maradnak,

pedig mind a nyílt felszínre vágynak.

A lelkek mélyén megbújnak a remények, az álmok,

és mint a hamu alatt lapuló tűz, úgy izzanak,

mielőtt egyszer felcsapnak a lángok.

A tűzokádó sárkány visszatért

A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,

a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,

el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.

Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,

iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,

a halálhörgés a számára a kedves zaj.

Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,

és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,

időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.

Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,

amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,

minden percüket az iszonyat kíséri.

A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,

bőven van még irtani való, van mit felégetnie,

hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.

Ropog a tűz a csillagos ég alatt

Ropog a tűz a csillagos ég alatt, a Hold mosolyog,

a család tagjai mind megérkeztek rendben,

és a füst, szép lassan felfelé gomolyog.

Előkészítve a szalonna, a kolbászok és a nyársak,

a paradicsomok, paprikák, no meg a hagymák,

a jelenlévők egy kis sütögetésre vágytak.

Vidáman teltek az órák, előkerült a pálinka, a bor,

üdítőből és sörből sem volt hiány, akadt bőven,

közben hangulatos csevegésre került a sor.

Eljött a pillanat, a kész harapnivaló a tányérokon,

miközben az enyhe nyári szellő fújta a parazsat,

senki nem mondta, enni nem szándékozom.

Ropog a tűz a csillagos ég alatt, kacsintott az este,

a csapat jól érezte magát, erre vártak igen rég,

s jóllakva, az alvás ideje sem került messze.

Meddig lapulsz még a hamu alatt

Meddig lapulsz még a hamu alatt, józanságnak tüze,

és meddig hagyod még, hogy rajtad tapossanak,

mikor tör fel belőled, az elnyomottság dühe?

Mikor mutatod meg hatalmas erődet, meddig vársz,

miért hagyod, hogy elvegyék a parázsló reményt,

s nem érzed azt, hogy nagyon tévutakon jársz?

Meddig lapulsz még a hamu alatt gyáván és rettegve,

hogyan veszthetted el ennyire az egykori fényed,

s miért nem lángolsz, a becsületnek engedve?

Mikor megcirógat valakit a pokol angyala

Mikor megcirógat valakit a pokol angyala, annak vége,

amint megérinti bárki lelkét az ujjainak hegyével,

a lélek már érzi a tüzet, s nem nézhet félre.

Immár tudja, hogy a számára kiút, soha többé nincsen,

s bizonyára sok rosszat tehetett az élete folyamán,

amit nem tud megváltani, semmiféle kincsen.

Mikor megcirógat valakit a pokol angyala, lángol az ég,

izzik a levegő, parázslanak az álmok és a vágyak,

s mindezen nem segíthet, egy raklapnyi jég.

Tűzben ég a lélek

Tűzben ég a lélek, miközben önnön vágyai perzselik,

s lassacskán hamuvá válik az emésztő tűztől,

miközben a reményeit szépen elveszik.

Tűzben ég a lélek, s a fájdalmát belekiáltja a világba,

igyekszik megszabadulni a pokoli forróságtól,

próbálkozik is keményen, ámde hiába.

Az élni akarás tüze

Az élni akarás tüze, egy ideje már a hamu alatt lapul,

ám volt idő, amikor fennen, s büszkén ragyogott,

de mára sajnos, a sötétség ereje ejtette rabul.

Az élni akarás tüze még gyengén pislákol a lelkekben,

arra várva, hogy egyszer felélessze az ősi ösztön,

s újra, olyan erővel lángoljon, mint kezdetben.

A pokolban égjenek

A pokolban égjenek, akik másoknak ártanak,

a gonoszok, a hitványak, a becstelenek,

s azok, kik az életekkel játszanak!

Vesszenek az elnyomók, a zsarnokok bandái,

az aljasok, a korruptak, a népük árulói,

és tűnjenek el mindőjük gazdái!

Pusztuljanak a hazugok, s a fizetett bérencek,

a cselszövők, kik csak rosszat akarnak,

és kizárólag ez okból léteznek!

A pokolban égjenek és ki ne jussanak onnan,

kapják meg méltó jutalmukat bűneikért,

amiket lehetne sorolni hosszan!

A mély sötét mélyén

A mély sötét mélyén néhány apró fény lobban,

s parányi gyémántként csillognak szerte,

az erejük növekszik, egyre jobban.

Erősen fúj a szél, s szétviszi kicsiny lángjaikat,

azok pedig nem alszanak el egy percre sem,

sőt, a szél életre kelti alvó társaikat.

Egyre több helyen gyúlnak új és újabb lángok,

s bár a vihar igyekszik eloltani az összeset,

nem tudja lelassítani a fénylő táncot.

A mély sötét mélyén főnixként éled újjá a tűz,

és vele együtt visszatér a bujdokló remény,

párosuk minden sötétséget a pokolba űz.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31