Saját alkotásaim
Hiába csomagolják cukorba ama keserű mérget,
ha a szájban olvadva az előidézi a sanyarú véget.
Hiába ragyog a Nap, ha a sötét vihar ereje nagy,
s az öröm boldog mosolya az ember arcára fagy.
Hiába csomagolják cukorba az élet nehézségeit,
ha a valóság elpusztítja mindenki reménységeit.
Hiába az önteltség és a butaság, értelem nélkül,
mind a pökhendiek, gőgösek, odavesznek végül.
A Föld tragédiája az, hogy rajta él az ember,
az a faj, amely a többi lényt eltiporja,
és amelynek a béke nem kell.
Amely pusztít, rombol, háborúzik és gyilkol,
nem kímél senkit, semmit, sohasem,
s mely minden igazságot titkol.
Amely kizsákmányolja eme bolygó kincseit,
bemocskolja a vizét, a saját életterét,
s végül mégis elveszíti mindenit.
Amely képes a szeretetre, az ölelésre, a jóra,
a megértésre, a cirógatásra, a szépre,
és bizony képes a kedves szóra.
Ez a kettősség jellemzi, a pénz markában él,
egész életében hatalomra vágyakozik,
de a legapróbb történéstől is fél.
A Föld tragédiája, hogy mindezeket hagyja,
ám eljön az idő, amikor visszaüt majd,
s az lesz az ő legcsodásabb napja.
A manipulált időjárás lesújtott, tört és zúzott,
tetőket bontott le, fákat tépett ki a földből,
sok település a lezúduló vízben úszott.
A manipulált időjárás lesújtott és nem kímélt,
volt, ahol jéggel is jutalmazta az embereket,
s versenybe szállt, a ki is az erősebb díjért.
Mindenkiből kihozza a hőség a legrosszabb oldalát,
a kegyetlenséget, a gyilkos hajlamot és a gonoszt,
s felidézi az emberiség legsötétebb korszakát.
Azt a korszakot, melyben az értelem nem virágzott,
amelyben a jóság, a szeretet és a szépség bűn volt,
s amelyikből a tiszta erkölcs biza hiányzott.
Mindenkiből kihozza a pokol az igazi, valódi énjét,
a legrejtettebb vágyait és a legszörnyűbb álmait,
s megmutatja az emberi faj igazi mikéntjét.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politika métely,
kínzóbban öl, mint az arzén, vagy akár a cián,
és efelől soha, senkiben ne legyen kétely.
Kegyetlenebb is azoknál, hisz lassabban pusztít,
oly kíméletlenül csap le a hiszékeny elmékre,
s azért teheti, mert az emberiség szundít.
Eme mocsok méreg szétterjed az egész világon,
és akadálytalanul rombol a földön, a vízben,
s a levegő pusztításával sem áll hadilábon.
Beszivárog a legapróbb sejtekbe, minden térbe,
sunyi és aljas módon, parazitaként élősködik,
míg a megsemmisítést nem viszi végbe.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politikai fertő,
amely könyörtelen, simulékony és gonosz,
az igazságot pedig igen ügyesen elrejtő.
Hazugságfolyam árad a vizekben, a levegőben,
átjárja a legapróbb pólusokat is világszerte,
s az eredményessége látszik a temetőben.
Sötét cseppjein gazdagodnak a réten a gyomok,
s híznak a leveleik és vastagodnak a száraik,
miközben a élővilág nagyja a sírban forog.
Szent nedűként isszák e bűzös nedvet a férgek,
meg is látszik a gyarapodó testtömegükön,
s nem lesz remény, ha még sokáig élnek.
Megfullad a szeretet és vele pusztul a jó maga,
az értelem gyáván kushad és félve retteg,
s ha nem küzdenek véget is ért a csata.
Hazugságfolyam árad, s gyilkol bármerre is jár,
nem kímél egyetlen életet sem, s nem is fog,
és a fájdalomból a hű híveinek is kijár.
Hazugságok hálójában vergődik manapság a világ,
a sötétség ellepi a lelkeket, lebénítja a szíveket,
s feltörnek erőteljesen a mélyből a hibák.
A hibák, melyek megmutatják az ember gyengéjét,
rávilágítanak a hiszékenységére, a butaságára,
s maradandóan megfertőzhetik az elméjét.
A csapból is folyik a méreg, gyilkosan, keményen,
nem kegyelmez senkinek, nem ismer kíméletet,
s átgázolhat valamennyi szép reményen.
Átgázol emberek millióin, s eltiporja a létet magát,
nem kímél sem nőt, sem férfit, sem gyermeket,
igyekszik elhallgattatni az igazság szavát.
Hazugságok hálójában fuldoklik a lét, s az értelem,
kínzóan szenved a becsület és a tisztesség java,
ám a gonoszok hatalma sem lehet végtelen.
