remény Archívum - 3 / 31 oldal

Az orkok ragaszkodnak

Az orkok ragaszkodnak a magas várukhoz,

és az azt körülvevő mitikus sötétséghez,

amely illeszkedik gonosz vágyukhoz.

A vágyuk az emberek világa fölötti uralom,

a káosz teremtése és a félelem keltése,

a pusztítás mámora nekik jutalom.

A sötétség leple alatt állandóan támadnak,

véres, habzó szájjal sújtanak le a világra,

az emberek semmi jót nem várhatnak.

Ha nem küzdenek, az orkoké lesz a diadal,

ha rettegnek, még a reményük is elvész,

és túlontúl hamar véget ér a viadal.

Az orkok ragaszkodnak a lopott javakhoz,

a könyörtelen, kegyetlen hatalmukhoz,

ám végül a végzet nekik is harangoz.

Egy jószívű ember

Egy jószívű ember segít, ha van rá módja,

segít az elesetteken, bajba jutottakon,

és a másikat soha le nem szólja.

Egy jószívű ember cselekszik, nem beszél,

a tetteivel bizonyít, de nem dicsekszik,

és mindig, de mindig csak remél.

Ami a szívnek fáj

Ami a szívnek fáj, az a lelket is meggyötri,

kínozza, bántja és szomorúságba zárja,

s nem engedi a szorításából elszökni.

Ez a fájdalom nem egykönnyen száll tova,

s ha az ember csak tétlenül várakozik,

akkor nem is szabadulhat tőle soha.

A számára mindig sötét, felhős lesz az ég,

keserűek lesznek a napjai, s a percei,

és úgy érzi, gyorsan közeleg a vég.

Ami a szívnek fáj, annak nyoma is marad,

ám eljön az idő, mikor újra kisüt a Nap,

és a fénye által egy új remény fakad.

A béke az az út

A béke az az út, mely nem a pusztulásba visz,

s amely képes lehet megvédeni az életet,

akkor is, ha mindenki másban hisz.

Béke nélkül a remény egy elveszett gyermek,

egy gyermek, mely megpróbál előrejutni,

ám vannak előtte csapdák, vermek.

Béke nélkül a gonosz csak dőzsöl és vígan él,

s egyfolytában tömi a feneketlen zsebeit,

hiszen nincs semmi sem, amitől fél.

Hitvány hordája kiszolgálja és fejet hajt neki,

áldozatul felkínálják számára a mindent,

s ebben a gonosz mindig örömét leli.

A béke az az út, amelynek a végén vár a fény,

a fény, amely beragyogja a lelket, a szívet,

és amiről ábrándozik sok emberi lény.

Akármerre járok

Akármerre járok, mindenfelé félelmet látok,

rengeteg akadályt, s oly sok hazugságot,

sokaknak ez az élet nem más, átok.

Bizonytalanság uralja a napokat, s az éjeket,

és amíg a vágyak a végtelenben járnak,

megsemmisítik a valódi tényeket.

Az emberek csak élni akarnak, békességben,

ölelni, szeretni, nevetni, s reménykedni,

majd egyesülni az örök fényességben.

Nem vágynak rosszra, az nem kell senkinek,

a jóról álmodnak és egy élhető világról,

s nem elköteleződni a semminek.

Akármerre járok, érzi a szenvedést a lelkem,

érzi a múltat, a jelent és talán a jövőt is,

e világban nehéz nyugalomra lelnem.

Van egy világ

Van egy világ, amelyben nincsenek fegyverek,

és nincsenek megtervezett háborúk sem,

ott örök békében élhetnek az emberek.

Ama világban nincs betegség, harag, gyűlölet,

természetes az öröm, van nevetés, kacaj,

és nincsen semmiféle sötét bűvölet.

Van szeretet, megértés és van igazi nyugalom,

az ég mindig kék, zöld a fű, ragyog a Nap,

s minden perc maga a valódi jutalom.

Abban a világban nincs elesett, nincs szegény,

ahogy nincs gazdag sem és nincs gonosz,

van viszont mindenki számára remény.

Van egy világ, amelyben teljesülnek az álmok,

igaz, ez a világ csakis az álmainkban létezik,

ahol a lelken, s a szíven, nincsenek rácsok.

Az önbecsapás nem vezet jóra

Az önbecsapás nem vezet jóra és nem segít,

bár egy ideig szebbnek tűnhet a világ,

ám ébredéskor az ember veszít.

Elveszíti a hitét a képességeiben, magában,

mindabban, amit eddig csak elképzelt,

de nem élt át számtalan bajában.

Csalódik az igazat hallva, a valóságot látva,

és megpillantva az élet morcos arcát,

leesik az álla, a szája pedig tátva.

Az önbecsapás nem vezet jóra és nem is fog,

lehet a képzelet bármilyen határtalan,

egyszer az elme mindenből kifogy.

Újrakezdeni sosem könnyű

Újrakezdeni sosem könnyű, de nem lehetetlen,

a megpróbáltatások sora kemény és nehéz,

s az ember bizony sokszor tehetetlen.

Nem tudja érdemben irányítani önmaga sorsát,

bár reméli és hiszi, hogy igenis képes erre,

mégsem érti meg az élet sava-borsát.

Újrakezdeni sosem könnyű, ám létezik remény,

amely segít, támaszt nyújt és erőt tud adni,

legyen az élet bármennyire kemény.

A lelkünk mélyén sok a titok

A lelkünk mélyén sok a titok, ott a rejtekük,

ott bújik meg a sötétség és a ragyogás,

s bizonytalan, mi a helyzetük.

Ott lapul a szeretet, a szerelem és a vágyak,

a csodás álmok, elképzelések, óhajok,

ezek mind a reményre várnak.

Ott bújik meg a bizonytalanság, s a félelem,

a gyanakvás, az óvatosság, a megértés,

és még sok másféle érzelem.

Odajár pihenni minden szavunk és tettünk,

az emlékeink is ott alszanak csendben,

s ott derül ki, mivé is lettünk.

A lelkünk mélyén sok a titok, velünk élnek,

s velünk indulnak majd a végtelen felé,

ahol átadják magukat a fénynek.

A sötétségben nehéz ragyogni

A sötétségben nehéz ragyogni, túlságosan is,

a parányi fény mégis küzd és remél,

s hiszi, a kitartása előre visz.

Hiszi, hogy egyszer nagyobb és erősebb lesz,

s ahogy növekszik, szerteárad majd,

az igyekezetből tanúságot tesz.

A sötétségben nehéz ragyogni, ez tudvalevő,

az akarat azonban csodákra is képes,

s végül a fény lesz majd a nyerő.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30