Saját alkotásaim
A hideg hó alatt ott lapul az új élet csírája,
és várja a tavaszt, a szebb időkre pihen,
még nincs koszorú a remény sírjára.
A hideg hó alatt ott lapul jóság, a szeretet,
ott alszanak a vágyak és a szép álmok is,
s ott pihenik ki a fájdalmas sebeket.
Emlékünk sem marad, ha tétlenül várunk tovább,
ha elhisszük azt a sok hazugságot, becsapást,
elősegítjük a végzetünket, s nincs odább.
Kiirtanak minket a gonosz sötétség erői gyorsan,
írmagunk sem marad hátra a végtelen térben,
és elhullanak a családtagjaink is sorban.
Odavesznek a gyermekek, s a jövőjük romba dől,
ártatlanságuk elvész a semmibe, köddé válik,
és mindőjük hátában ott van már a tőr.
Emlékünk sem marad, csupán sírunkon a koszorú,
hihetetlen, hogy harc nélkül feladjuk a létünket,
s nem csak az, hanem tragikusan szomorú.
