Saját alkotásaim
Dalolnak a madarak, a tavasz fénye ragyog,
a természet újra felveszi a zöld ruháját,
és nem sokáig lesznek már fagyok.
Dalolnak a madarak, az élet is magára talál,
s miközben ébredezik a hosszú álmából,
újfent magára talál a vidék, a határ.
Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,
és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,
azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.
Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,
és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,
az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.
Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,
szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,
s ami azután történik, az szörnyen kemény.
Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,
amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,
s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.
A fű eltiprása különféle módokon egyfolytában folyik,
sima gyomirtás címén, eltaposás cipőtalpak által,
és a kiirtás okainak a sora el nem fogyik.
Valaha, egykoron, gyönyörű zöld fűszálakból állt a rét,
mindenfelé madarak, méhek és bogarak éltek rajta,
és nyugalmas, igen békés, boldog volt a lét.
Manapság vegyszerrel, mérgekkel szennyezik a mezőt,
amely rozsdabarnává válik és véglegesen elpusztul,
amennyiben a fűszálak nem mutatnak erőt.
A levegőből is szórják a gyilkos mérget szinte naponta,
és az leereszkedik a még életben maradott füvekre,
azokra, amelyek még nincsenek eltaposva.
A fű eltiprása nagyon sikeres, de remény mégis marad,
a legjobb, a legszívósabb fűszálak kitartása esetén,
s közös erejük révén, majd új zöld mező fakad.
