Saját alkotásaim
Dalolnak a madarak, a tavasz fénye ragyog,
a természet újra felveszi a zöld ruháját,
és nem sokáig lesznek már fagyok.
Dalolnak a madarak, az élet is magára talál,
s miközben ébredezik a hosszú álmából,
újfent magára talál a vidék, a határ.
A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,
a magas hegyek között lévő völgyben,
s így újra retteghettek a szarvasok.
Ezek a toportyánférgek ugyanazt vonyítják,
hosszú évek óta hallatják a hangjukat,
s a vidék lakói a veszélyt gyanítják.
A falvakban, a tanyákon, oly sokféle állat él,
birkák, kecskék, disznók, meg marhák,
s mindegyikük ettől a falkától fél.
Van is rá okuk, hisz az ordasok igen éhesek,
és nem kegyelmeznek, mohón falnak,
a fogaik nagyon sokszor véresek.
A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,
s a völgyben hagyott pusztításuk után,
mások lettek az esték, a hajnalok.
A Nap aranyló sugarai végigcirógatják a tájat,
a hegyeket, a völgyeket, a csobogó patakot,
a mezőt, a bokrokat és a susogó fákat.
Megcsiklandozzák a kék égen játszó felhőket,
a legelésző őzeket, szarvasokat, nyulakat,
a szaladgálókat és fű között fekvőket.
A Nap aranyló sugarai kicsit elfáradtak mára,
még gyönyörködnek a színes falevelekben,
mielőtt bealkonyul és jön az esti pára.
A napsütötte vidéken tombol a szél és süvítve rombol,
ledönti lábáról a növények zömét könnyedén,
s úgy csap le rájuk, mint egy erős ostor.
A napsütötte vidéken tombol a szél, s nem csillapodik,
sőt, egyre erősebben pusztítja a terményeket is,
estére a híre eljut, egészen a csillagokig.
Varázslatos a nyugalom e mesebeli tájon,
s harmatcseppek csillognak a sok faágon.
Mint apró gyémántok a füvön villódznak,
a rét zöldjében színes bogarak birkóznak.
Patak csörgedezik a magas hegylánc felől,
és a halak közül a leggyorsabb úszik elöl.
A bokrok rejtekében vadnyulak pihennek,
sokat szaladgáltak ma már, ezért pihegnek.
Őzek csapata legelészik alant a völgyben,
ürge és pocokjáratok találhatók a földben.
A magasban sas repül a békés vidék fölött,
s vadmalacok játszanak az erdő fái között.
Kotoréka előtt kicsiny utódait eteti a róka,
szépen növekednek, náluk gyakori a móka.
A vadmacska a turbékoló gerlepárt figyeli,
s most a szép, csíkos, nyári bundáját viseli.
Varázslatos a nyugalom, pazar az élővilág,
s körös-körül nyílik a sok gyönyörű virág.
Bárányfelhők suhannak tova a kékségben,
azután eltűnnek a Nap lenyugvó fényében.
Volt valaha egy hatalmasra növekedett folyó,
szelíd hullámokkal hömpölygős, s életet adó.
A messzi keletről indult el a nyugati táj felé,
hosszú útján több, kis ér is csatlakozott belé.
Megvívta küzdelmeit a rideg, nehéz tereppel,
s túljutott rajta egyszer és újra, s nemegyszer.
Végül a csodás, zöld mezőn lassított, megállt,
és a további vándorlástól e szép helyen elállt.
Vizével éltette új otthona valamennyi lényét,
s mindennap kivette a fejlődésükből a részét.
E békés világot megtámadta a sötét szutyok,
mely a rejtett repedésekből állandóan zubog.
Ocsmány, bűzölgő mérge terjedt a folyóban,
láthatóvá lett, e förtelem nem lesz fogyóban.
Megosztotta az eddig sima, nyugalmas vizet,
az zavaros lett, háborgó és pusztítással fizet.
Volt valaha egy különleges folyó, erős, tiszta,
s minden molekulája azt az időt vágyja vissza.
Ha megosztottságán a víztömeg úrrá tud lenni,
elmossa a szutykot, aztán nem zavarja semmi.
A rigó énekel, ébredezik a tavasz,
nyílni kezdenek a virágok szirmai,
újra következik egy újabb szakasz,
mostanra elillantak a télnek árnyai.
Kivirul a vidék, s felragyog a Nap,
könnyed szellő simítja végig a tájat,
az élet varázsa ismételten erőre kap,
felélesztve a mindenben élő vágyat.
Az emberi világban is éled a szeretet,
új remények, színesebb álmok kelnek,
begyógyítva a csalódás okozta sebeket,
sokan újabb, s csodásabb életre lelnek.
Peregnek a napok, ketyegnek az órák,
gondolatok suhannak tova a szélben,
a percek is szüntelenül az utakat róják,
a Hold ezüstösen csillog a sötét éjben.
Ma azonban mindez mit sem számít,
ünnepélyesebb, örömtelibb az alkalom,
sokakat ajándékozásra, ölelésre csábít,
mosolyok tükröződnek a női ajkakon.
Eme napon másnak érezhetik magukat,
kedvesség és figyelem veszi őket körül,
kis időre elfeledhetik az összes bajukat,
a felköszöntésnek valamennyi nő örül.
Meg is érdemlik a törődést, a nyugalmat,
hisz néha erőn felül küzdve állják a sarat,
szívük e pillanatban valami újat sugallhat,
meg fogják találni egyszer az igazi nyarat.
Apró briliánsként csillog a harmat,
az élővilág még csendben hallgat.
Napsugarak ragyogják be a tájat,
melynél szebbet senki nem láthat.
Színpompás levelek, tűlevelű erdő,
tisztaság, nyugalom és semmi fertő.
Neszek az avarban, ébred a vidék,
állatok sokasága jön elő, hogy igyék.
Éberen figyelnek, kémlelik a vizet,
amelyik óvatlan az az életével fizet.
Ragadozók lapulva prédára lesnek,
esélyük van rá, hogy ma húst esznek.
A növényevők menekülnek előlük,
talán nem is lesz zsákmány belőlük.
Halak lubickolnak a víztükör alatt,
élelemből még bőségesen maradt.
A látóhatár fölött szirti sas kémlel,
hadakozik az egyre erősebb széllel.
Nyüzsög az élet apraja és nagyja,
életterüket ez a pazar őszi táj adja.
