Saját alkotásaim
Madarak éneke hallik messze a határban,
s lágy szellő cirógatja a virágszirmokat,
a tavasz tündére nincs már magában.
Rövid pihenője után örömmel tért vissza,
s mosolyogva lépked a kizöldellő réten,
vidám, hiszen a szíve és a lelke tiszta.
Madarak éneke hallik, újraéled a remény,
s miközben sürög az élet apraja-nagyja,
bárányfelhők úsznak március egén.
Dalolnak a madarak, a tavasz fénye ragyog,
a természet újra felveszi a zöld ruháját,
és nem sokáig lesznek már fagyok.
Dalolnak a madarak, az élet is magára talál,
s miközben ébredezik a hosszú álmából,
újfent magára talál a vidék, a határ.
A Föld tragédiája az, hogy rajta él az ember,
az a faj, amely a többi lényt eltiporja,
és amelynek a béke nem kell.
Amely pusztít, rombol, háborúzik és gyilkol,
nem kímél senkit, semmit, sohasem,
s mely minden igazságot titkol.
Amely kizsákmányolja eme bolygó kincseit,
bemocskolja a vizét, a saját életterét,
s végül mégis elveszíti mindenit.
Amely képes a szeretetre, az ölelésre, a jóra,
a megértésre, a cirógatásra, a szépre,
és bizony képes a kedves szóra.
Ez a kettősség jellemzi, a pénz markában él,
egész életében hatalomra vágyakozik,
de a legapróbb történéstől is fél.
A Föld tragédiája, hogy mindezeket hagyja,
ám eljön az idő, amikor visszaüt majd,
s az lesz az ő legcsodásabb napja.
A természet úgy örül a folyamatos háborúknak,
és a hihetetlen pusztításnak, amit elszenved,
oly boldog, hogy az emberek háborúznak.
Minden zege-zuga tele van lőszerrel, rakétával,
és a sok-sok soha le nem bomló hulladékkal,
ám e tények leplezve vannak hazugsággal.
Persze tudja, hogy ezek csakis díszei a Földnek,
örökre beleivódnak a talajba, minden sejtbe,
és jót tesznek az életnek, no meg a zöldnek.
Imádja azt is, hogy fentről szórják rá a mérget,
gyakorta be van csíkozva a tündöklő égbolt,
s eme gyakorlat sajnos nem igen ér véget.
Bezzeg a kisemberek, azok igazán szennyeznek,
az autóikkal, a légzésükkel és a létükkel is,
ám a bolygóért nem nagyon könnyeznek.
A természet úgy örül, hogy állandóan tiporják,
s az egykori gazdag élővilága csupán emlék,
immár fel sem ismeri régi szép mivoltát.
Szellő cirógatja a leveleket, mosolyog a Nap,
az élővilág sürög-forog, s teszi a dolgát,
a természet ismét és újra erőre kap.
Szellő cirógatja a leveleket, közeledik az est,
pihenőre készülnek a nappali állatok,
és éjjel bizony a Hold sem lesz rest.
Viharos szél tombol szerte, tör, zúz, pusztít,
kiszárítja a földet, lerázza a termést,
s eközben csak keveset szundít.
Viharos szél tombol, az ereje igen hatalmas,
nem maga a természet tette ilyenné,
s ami utána marad, az fájdalmas.
Míg az emberek háborúznak, a természet szépül,
újfent felvette a pompázatos zöld ruháját,
és ez a szépség soha el nem évül.
Mindenfelé virágok nyílnak, madarak éneke szól,
sorban bújnak ki a tojásokból a fiókáik,
s a családjuk együtt érzi magát jól.
Valamennyi állatfaj éli az életét és teszi a dolgát,
élelmet keresnek, nevelik az utódaikat,
s figyelemmel kísérik azok sorsát.
Míg az emberek háborúznak, a természet kitart,
nem foglalkozik mással, csakis az élettel,
hisz túlélt már oly sok véres zivatart.
Virágzó fák és bokrok szerte, madárének hallik,
virágok illatát hordozza a szél mindenfelé,
éled a természet, immáron nem alszik.
Virágzó fák és bokrok szerte, a tavasz tündököl,
a Nap vidáman mosolyog a felhőtlen égen,
éjszaka pedig a ragyogó Hold üdvözöl.
Megszólaltak a tavasz hírnökei, hallik a cinegék dala,
a pintyek és a feketerigók is hirdetik már fennen,
a tél fáradtan csomagol, s indul végre haza.
Megszólaltak a tavasz hírnökei, s igen vidám hangon,
érzik, a természet hamarosan zöld ruhába bújik,
és itt az idő, hogy az élet újra reményt kapjon.
Ahol hóvirágok nyílnak, ott már a tavasz közeleg,
selymesebben cirógatja a tájat a hűs szellő,
és a Nap melege is egyre közelebb.
Éled a természet és madarak vidám éneke hallik,
az ég kékjében szárnyalnak a sasok, ölyvek,
s alant, a növő fűben is élet zajlik.
A varjak károgva csomagolnak, érzik a változást,
a telet a városban töltötték, itt csemegéztek,
és immár elkészítették a számadást.
Ahol hóvirágok nyílnak, ott magára lel a remény,
sőt, a szeretet is ébredezik végre-valahára,
és egy rideg lélek sem olyan kemény.
