Saját alkotásaim
Szabadon szárnyalna a szabadság madara,
ám egyfolytában üldözik a ragadozók,
s jobban, mint egykoron, valaha.
Bármerre is tartson, biztonságra nem talál,
sok csapdát állítottak neki és lőnek rá,
ha elfogják, az az ő számára halál.
Szabadon szárnyalna a szabadság madara,
a szíve a remény felé vinné, a magasba,
ahol örök a fény és a béke tavasza.
A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,
a magas hegyek között lévő völgyben,
s így újra retteghettek a szarvasok.
Ezek a toportyánférgek ugyanazt vonyítják,
hosszú évek óta hallatják a hangjukat,
s a vidék lakói a veszélyt gyanítják.
A falvakban, a tanyákon, oly sokféle állat él,
birkák, kecskék, disznók, meg marhák,
s mindegyikük ettől a falkától fél.
Van is rá okuk, hisz az ordasok igen éhesek,
és nem kegyelmeznek, mohón falnak,
a fogaik nagyon sokszor véresek.
A tél hidege idején összegyűltek a farkasok,
s a völgyben hagyott pusztításuk után,
mások lettek az esték, a hajnalok.
A hiénák királynője élvezi a zsarnoki uralmát,
és lekenyerezve a hozzá közelebb állókat,
húscafatokkal biztosítja a hatalmát.
A többi hiéna lényegtelen, ők csupán szolgák,
örüljenek, hogy egyáltalán még élhetnek,
és elvárja, tegye mindőjük a dolgát.
Sikeresen vadásszanak, vagy gyűjtsék a dögöt,
s ha netán szerencsésen élelemhez jutnak,
ő nem habozik, üvölti, máris jövök.
Hisztérikus kacagása megrémíti az élővilágot,
félelmet és rettegést szül amerre csak jár,
ám ettől még nem nyer bizonyosságot.
Bizonyosságot afelől, nincs igazán veszélyben,
az ellene lázadó hiénák még kissé gyengék,
de lesújt majd rájuk, nagyon keményen.
A hiénák királynője félti és védelmezi trónját,
kész ölni, gyilkolni, s alakoskodni is érte,
egyelőre örül, mivel túlélte a próbát.
Az igazság mély sebektől vérzik ezen a csodás világon,
a hajója régen léket kapott és önmaga fuldoklik,
nem tud a felszínre jutni, bármit is csináljon.
Az igazság mély sebektől vérzik és körötte éhes cápák,
idecsábította őket a vére szaga, amely szerteárad,
a ragadozók benne, csak a zsákmányukat látják.
A hiénák stratégiája a felőrlés és a kifárasztás,
a félelem fenntartása az éles hangjukkal,
s a tudatos, célratörő kiválasztás.
Először az öreg és sérült egyedeket támadják,
majd következnek a gyengék, az elesettek,
s végül a fiatal, újszülött állatkák.
Nem kegyelmeznek, ha bármi esélyt is látnak,
s kímélet nélkül széttépik az áldozataikat,
hiszen mindőjük húsára vágynak.
A hiénák stratégiája, megenni minden állatot,
elvenni más ragadozóktól is a zsákmányt,
a számukra ez az ideális állapot.
Újra vonyítanak a sakálok a sötét éjszakában,
s újra messzire száll éles, fülsértő hangjuk,
mint mindig, a pusztítás évszakában.
Ismét hallik a hiénák hátborzongató nevetése,
kísérteties kacajuk megrémít minden lényt,
és sohasem tűnhet el a feledésbe.
Eme szörnyű hangok felborzolják az idegeket,
s a békében legelő állatok jól megrettennek,
hiszen mostantól mindőjük fenyegetett.
Bármelyikükből zsákmány lehet akár azonnal,
s valamennyiük elveszítheti hamar az életét,
mivel nem bírnak el a ragadozó fajokkal.
Újra a vonyítás, a rettentő, kísérteties nevetés,
ám ha a zsákmányállatok végre harcolnának,
nem lenne olyan sikeres a halálba terelés.
