Saját alkotásaim
Lenyugodni készül a Nap, mára már végzett,
alvás előtt még megcirógatja az őszi tájat,
amelyet eleddig figyelmesen nézett.
Lenyugodni készül a Nap, fáradt és nyugodt,
ma is igyekezett helytállni, ahogy mindig,
s reméli, a fényéből mindenkinek jutott.
Őszi nyugalom, békés táj és színes varázs,
a természetben még létezik az izzó parázs.
Az emberi lelkek viszont a sötétben élnek,
reményük kevés, csak rettegnek és félnek.
A hideg hó alatt ott lapul az új élet csírája,
és várja a tavaszt, a szebb időkre pihen,
még nincs koszorú a remény sírjára.
A hideg hó alatt ott lapul jóság, a szeretet,
ott alszanak a vágyak és a szép álmok is,
s ott pihenik ki a fájdalmas sebeket.
Hideg téli éjszakán, amikor a csend a körútját járja,
és hófehér takaró lepi be az utcákat, tereket,
nyugalom telepszik az alvókra, a tájra.
Hideg téli éjszakán, amikor még a szél sem mozdul,
s a fák ágain pihennek a mosolygó hópelyhek,
az estét eme csodás látvány ejti foglyul.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, a bokrok, a fák,
a hegyek, a völgyek, s a nemrég virágos rétek,
a városok, falvak, tanyák, a mocsaras láp.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, beköszönt a tél,
a szél fúj, az állat és növényvilág pihenőre tér,
s a téli mesék sokasága újfent életre kél.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, az este kacsint,
felragyogtak a csillagok, a Hold útjára indult,
és nyugalom, békesség honol odakint.
Színes falevelek borítják a tájat, ragyog az őszi Nap,
csodálatosan kék az ég, a felhők pihennek,
és a békességből az élet ízelítőt kap.
Színes falevelek borítják a tájat, a szellő sem suhan,
varázslatos csend és nyugalom honol szerte,
hamarosan, este, minden álomba zuhan.
Beragyogta a Nap az őszi eget, enyhe szellő fújdogált,
a bárányfelhők mind szabadnapot kaptak mára,
és az erdő fái között hűs patak csordogált.
Eme patakhoz sok állat járt inni, reggel, délben, este,
mindegyikőjük igen óvatosan közeledett, figyelt,
s ivás közben a menekülési lehetőséget leste.
Beragyogta a Nap az őszi eget, fent madarak szálltak,
hangjuk messze hallatszott, miközben vonultak,
s odafentről egy békés és nyugodt tájat láttak.
A Nap aranyló sugarai végigcirógatják a tájat,
a hegyeket, a völgyeket, a csobogó patakot,
a mezőt, a bokrokat és a susogó fákat.
Megcsiklandozzák a kék égen játszó felhőket,
a legelésző őzeket, szarvasokat, nyulakat,
a szaladgálókat és fű között fekvőket.
A Nap aranyló sugarai kicsit elfáradtak mára,
még gyönyörködnek a színes falevelekben,
mielőtt bealkonyul és jön az esti pára.
Virágos rétről dalolnak a madarak, egy csodás tájról,
s miközben a Nap még szórja alkonyi aranyát,
ők csicseregve köszönnek el a nyártól.
Virágos rétről dalolnak a madarak, szeretnek itt élni,
szeretik a magyar tájat és szeretik ezt a hazát,
ide vágynak minden évben visszatérni.
Őszi táj és nyugalom, színes levelek a fákon,
az élővilág apraja és nagyja szorgoskodik,
s a békesség megpihen ezen a tájon.
A völgyben patak csordogál, a réten virágok,
nyulak szaladnak játszadozva mindenfelé,
s a tenger felől felbukkantak a sirályok.
Őzek legelnek, készülnek a hideg, zord télre,
a közelükben róka oson a bokrok között,
s reméli, egy állat sem veszi észre.
A magasban réti sas száll, átszelve a vidéket,
a pockok és az egerek is a kedvére valók,
tavasszal pedig imádja a fácáncsibéket.
A hegyek irányából néhány varjú is ideszáll,
s mély hangon károgva üzenik társaiknak,
a számukra egy elhullott tetem az ideál.
Őszi táj és nyugalom, cirógat a Nap melege,
s miközben enyhe szellő suhan a távolba,
alvásra készülődik az állatok serege.
