Saját alkotásaim
Madarak éneke hallik messze a határban,
s lágy szellő cirógatja a virágszirmokat,
a tavasz tündére nincs már magában.
Rövid pihenője után örömmel tért vissza,
s mosolyogva lépked a kizöldellő réten,
vidám, hiszen a szíve és a lelke tiszta.
Madarak éneke hallik, újraéled a remény,
s miközben sürög az élet apraja-nagyja,
bárányfelhők úsznak március egén.
Dalolnak a madarak, a tavasz fénye ragyog,
a természet újra felveszi a zöld ruháját,
és nem sokáig lesznek már fagyok.
Dalolnak a madarak, az élet is magára talál,
s miközben ébredezik a hosszú álmából,
újfent magára talál a vidék, a határ.
A nyár elköszönt. Fogta a kis batyuját és pá,
már indult is mosolyogva és integetve,
tudva, hogy máshol is várnak rá.
Hátranézve látta, ahogy megérkezett az ősz,
aki morcos arccal mérte végig a vidéket,
és sugárzott róla, mennyire bősz.
Amíg a nyár csupa szép dolgot vitt magával,
jó időt, üdülést és kerti partik emlékét,
addig az ősz nem bírt a bajával.
Hideg, heves széllel érkezett, no meg esővel,
villámlással köszönt be, félelmet keltve,
s lenyomta a vidámságot erővel.
A nyár elköszönt. Vígan fütyörészett, dalolt,
felnézve látta a vonuló madarak seregét,
és esténként a csillagokba karolt.
Csodálatos kis életközösség található a parkban,
örvös gerlék, cinegék, verebek, s tengelicek,
itt érzik jól magukat, a városi zajban.
Itt élik a mindennapjaikat, az utódaikat nevelik,
ahogy a fekete rigók, s a dolmányos varjak is,
naphosszat csak az élelmüket keresik.
Eme parkban fészkel a szajkó és a balkáni gerle,
a háztetőkön a házi galambok vertek tanyát,
s igen sokszor ott áznak, az esőtől verve.
A harkályok gyakran benéznek a fákat vizsgálva,
s naponta tartanak rovarvadászatot a fecskék,
így válaszolva az életben maradás titkára.
Csodálatos kis életközösség található a parkban,
a seregélyek szintén gyakori vendégek erre,
beköszönnek, ha kint, a mezőkön baj van.
Míg az emberek háborúznak, a természet szépül,
újfent felvette a pompázatos zöld ruháját,
és ez a szépség soha el nem évül.
Mindenfelé virágok nyílnak, madarak éneke szól,
sorban bújnak ki a tojásokból a fiókáik,
s a családjuk együtt érzi magát jól.
Valamennyi állatfaj éli az életét és teszi a dolgát,
élelmet keresnek, nevelik az utódaikat,
s figyelemmel kísérik azok sorsát.
Míg az emberek háborúznak, a természet kitart,
nem foglalkozik mással, csakis az élettel,
hisz túlélt már oly sok véres zivatart.
A kalitka fogságában vidáman énekelnek a madarak,
az életről, a természet szépségéről, a kék égről,
s csicseregve idézik fel a régi, szép nyarakat.
Énekelnek a barátságról, a szeretetről, a szerelemről,
a ragyogó Napról, a tollaikat borzoló szellőről,
a virágokról, a fákról és a zöld levelekről.
Amíg dalolnak, elfeledik, hogy igazából csak foglyok,
ez fel sem tűnik nekik, hiszen kapnak enni, inni,
s úgy érezhetik, hogy elkerülik őket a gondok.
A kalitka fogságában élnek, s kívül sok szépet látnak,
látják a felhőket és a szabadon szárnyaló társaikat,
akik hamarosan majd maguk is fogollyá válnak.
A kiszórt madáreleség odavonzza a sok madárkát,
azok jönnek egyik a másik után, igen éhesen,
és a falatozáshoz nem kötnek szakállkát.
Ízlik nekik a sok finom apró mag, a köles, a búza,
csipegetik is szorgosan, szinte versenyeznek,
és egy ideig mindőjüknek elszáll a búja.
A kiszórt madáreleség sokat segít a kis éhezőkön,
teli beggyel jobban el tudják viselni a hideget,
amíg nem lehetnek újra a zöld mezőkön.
Újra itt van az ősz, s eljött a rettegés, a félelem ideje,
az ármányok és a hazugságok új erőre kapnak,
és ilyenkor az igazságnak kevés a sikere.
Újra itt van az ősz és pazar szépséget is hoz magával,
színes faleveleket, s csodálatos őszi virágokat,
halványkék eget, sok vonuló madárral.
Virágos rétről dalolnak a madarak, egy csodás tájról,
s miközben a Nap még szórja alkonyi aranyát,
ők csicseregve köszönnek el a nyártól.
Virágos rétről dalolnak a madarak, szeretnek itt élni,
szeretik a magyar tájat és szeretik ezt a hazát,
ide vágynak minden évben visszatérni.
Madárének hangja száll a széllel a távolba, messze,
ezek a csilingelő dallamok bejárják a vidéket,
és hallhatóak minden reggel, no meg este.
Madárének hangja száll a széllel, nagyon vidáman,
változatos hangon hívják párjukat a madarak,
s boldogan élik az életüket, eme világban.
