Saját alkotásaim
Mikor a szeretet cirógatja a megfáradt lelket,
s a nehézségek kis időre visszavonulnak,
az ember egy kevéske békére lelhet.
Mikor a szeretet cirógatja a túlterhelt elmét,
igyekszik azt pihentetni, megnyugtatni,
s elterelni a gondokról a figyelmét.
Akinek minden tettét a szíve vezérli,
az mások gondjait, bajait is megérti.
Átérzi a fájdalmukat, a panaszaikat,
és a lelke mélyén hallja a sóhajaikat.
Akinek minden tettét a jóság uralja,
azt nem töri meg a sötétség uralma.
Küzd a gonosz ellen, ha kell, halálig,
míg a szíve mélyén az igaz parázslik.
Mindenkinek szüksége van biztatásra, reményre,
megértésre, szeretetre, egy boldog ölelésre,
és a legrosszabb időkben is kenyérre.
Mindenkinek szüksége van pihentető magányra,
amikor rendezheti a gondolatait, önmagát,
és megoldást találhat a saját bajára.
Mindenkinek szüksége van csendre, lelki békére,
bátorságra, szabadságra, felhőtlen percekre,
és sok szépre, míg elér az élete végére.
Egy borús reggelen ébredezik a felismerés kábán,
fáradtan nyitogatja a szemeit, vakarja a fejét,
és csodálkozik a valós történések láttán.
Kezd rádöbbenni, alaposan becsapták, rászedték,
rávették olyasmire, amit magától nem akart,
és eközben fölötte az irányítást átvették.
Egy borús reggelen eljön az feleszmélés pillanata,
az a jövő, amit ígértek, csupán egy hazugság,
s ezen nem segíthet a mesék griffmadara.
Az igazságot felfogni, s megérteni, sokszor nehéz,
elfogadni, elviselni, pedig még jóval nehezebb,
nagyon meg tudja terhelni a lelket az egész.
Az igazságot felfogni nem mindenkinek egyszerű,
és még ha sikerül is, gyakran tagadni próbálják,
annak függvényében, hogy az milyen jellegű.
Mohács mezején elcsitult a küzdelem, a harc,
megsemmisült a magyar sereg színe-java,
s tagadhatatlan eme hatalmas kudarc.
A fűben hever a nemesség nagy része, grófok,
a hadvezérek, a bánok és a király is halott,
s mind homlokára a halál adott csókot.
Vérben fekszenek az érsekek is, s a püspökök,
számtalan hazafi tetemét tépik a dögevők,
miközben a törökök jókora tüze füstölög.
Ünnepel a szultán, az oszmán birodalom ura,
maga sem hitte, hogy ilyen könnyen győz,
és hogy a királyi vezérkar ilyen buta.
Miközben várja a fősereget, mely nem létezik,
néhány nap múltán rádöbben, tévedett,
és a felmentő had soha nem érkezik.
Ekkor Budára indul a hadával, az is védtelen,
kifosztják a fővárost, majd fel is perzselik,
és egyetlen perc sem marad vértelen.
Ez történt ötszáz éve, s most is ilyen a helyzet,
akkor a megosztottság miatt véreztek el,
és még ma sem beszélnek egy nyelvet.
Mohács mezején elpusztult az akkori remény,
ebből a mai utódoknak nem ártana okulni,
különben az élet szörnyű lesz, s kemény.
A szeretet napjai ezek, a húsvétnak ünnepe,
e néhány napra a békességé a főszerep,
és szebbnek tűnik a világ külleme.
A szeretet napjai ezek, a szívé és a reményé,
a megértésé, a várakozásé, az elfogadásé,
ilyenkor áll össze a mozaik egésszé.
Aki csak néz, ám mégsem lát a ködön túl,
és csakis a fantáziája bűvöletének hisz,
annak a lelkében bizonytalanság dúl.
Aki csak néz, de felfogni bármit képtelen,
nem fog rájönni sohasem, mi a valóság,
s arra sem, miért ekkora úr a félelem.
Van egy világ, amelyben nincsenek fegyverek,
és nincsenek megtervezett háborúk sem,
ott örök békében élhetnek az emberek.
Ama világban nincs betegség, harag, gyűlölet,
természetes az öröm, van nevetés, kacaj,
és nincsen semmiféle sötét bűvölet.
Van szeretet, megértés és van igazi nyugalom,
az ég mindig kék, zöld a fű, ragyog a Nap,
s minden perc maga a valódi jutalom.
Abban a világban nincs elesett, nincs szegény,
ahogy nincs gazdag sem és nincs gonosz,
van viszont mindenki számára remény.
Van egy világ, amelyben teljesülnek az álmok,
igaz, ez a világ csakis az álmainkban létezik,
ahol a lelken, s a szíven, nincsenek rácsok.
