Saját alkotásaim
Mit ér az ember élete, ha nem lehet szabad,
ha árnyak uralják a léte minden percét,
s ha ebbe a fájó szíve beleszakad?
Ha nem teheti azt, amire az elejétől vágyik,
és nem is kaphatja meg, amiről álmodik,
felfogja-e, a sors vele csak játszik?
Mit ér az ember élete valódi szeretet nélkül,
és mások gondolataival a fáradt fejében,
megéri ebbe belepusztulnia végül?
Mikor már csak önmagunk árnyékai vagyunk,
s a legszebb éveink a végtelen felé tartanak,
átgondoljuk, az utódokra mit hagyunk.
Mikor már a Nap melege is hűvösnek érződik,
és a szellő cirógatása kemény ütésként hat,
rájövünk, mindez túl jól nem végződik.
Mikor már alig tudunk felmenni a lépcsőkön,
mindenünk fáj és a levegőt kapkodni kell,
az esélyeinken merengünk, a végsőkön.
Mikor már az emlékezetünk többször hibázik,
és a hajdani elménk inkább aludni vágyik,
az egykori énünk egyre jobban hiányzik.
Mikor már semmi nem megy úgy, mint régen,
s már a szeretet is megkopik irányunkban,
éjszakánként szomorúan ülünk az éjben.
Mikor már csak szenvedés a sorsunk és bánat,
nevetés ritkán hagyja el kiszáradt ajkainkat,
a lelkünk az utolsó sóhajtásunkra várhat.
A változás nem azonos a jóval, csupán másik út,
egy lehetőség, amelynek a vége lehet nagyon rút.
Változtatni dacból, haragból és gyűlöletből hiba,
hiszen a jó cél, a béke, s a szeretet útja sem sima.
Amikor rengeteg száj kiáltja azt, mást akar,
elég a békéből, s a biztonságból, már zavar.
Unalmas a kiszámíthatóság és a nyugalom,
hiszen nekik mindig kijár a pokoli jutalom.
Amikor számtalan szem tagadja a látványt,
felébresztik a lelkükben megbújó sárkányt.
Az pedig tüzet okád rájuk, s megégeti őket,
mind a kicsiket, nagyokat, férfiakat, nőket.
Amikor milliónyi fül nem szeretne hallani,
az igazságról csakis hamisakat kell vallani.
Valótlanságot, elfogadhatót, megtévesztőt,
félelmet gerjesztőt, rettentően elképesztőt.
Amikor rengeteg száj kiáltja, nincs értelem,
csak lázadás, tüntetés, amely nem vértelen.
Az ostobák maguknak tulajdonítják a fényt,
és megtagadnak mindenféle értelmes lényt.
Miért is kellene a biztonság, miért kellene a jó,
miért lenne szükség stabilitásra és békére,
hát nem jobb a látszat, s a hazug szó?
Kinek is lenne szüksége kedvezményre, minek,
hiszen nem jobb mindenért többet fizetni,
s létezik, hogy az ne tetszene valakinek?
Kinek kellene több nyugdíj, s családtámogatás,
minek az életkor utáni adómentes jövedelem,
nem jobb egy kifizethetetlen szolgáltatás?
Miért is kellene olcsóbb üzemanyag, szebb élet,
mire jó a szeretet, család, kiszámíthatóság,
amikor keservesek is lehetnek az évek?
Hatalmas sírgödör látszik fentről, a magasból,
a mérete országnyi, túlontúl mély és sötét,
a sírások nem értettek az igaz szavakból.
E sírba fekszik hamarosan a jelen és a remény,
mindenkinek a jövője, a szeretet, emberség,
a jóság, az értelem, s valamennyi szegény.
Melléjük kerülnek a vágyak és a csodás álmok,
a szép elképzelések, a kellemes képzelgések,
a ragyogó fények, meg az ifjonti lángok.
Hatalmas sírgödör, mely könnyekkel lesz tele,
fájdalommal, rettegéssel, meg nem értéssel,
s amelybe egy egész nemzet fekszik bele.
Ébredj magyar, amíg ébredni van időd,
ha nem teszed, örökre odalesz a jövőd!
Hallgass a szívedre, az értelem szavára!
Biztos elmennél idegenekért a halálba?
Elárulnád a hazád, véres júdás pénzért,
euróért, dollárért és egy hitvány célért?
Elárulnád a népedet, saját gyermeked,
csak hogy megtartsd eddigi helyzeted?
Ha nem tudsz érvelni, inkább hallgass,
de másokat a butaságoddal ne zargass!
Ha nem tudod felfogni, mi is a valóság,
megperzsel az igazság, meg az adósság.
Van értelme hőbörögni, meg lázadozni,
pénzzel a zsebben csodára vágyakozni?
Miféle dolog megvetni önmagad népét,
és előidézni saját hazád szomorú végét?
Milyen hitvány az, aki tombol, s őrjöng,
és csekély értelmi szintjén csak hőzöng?
Aki beleköt bárkibe, az üres feje szerint,
odaüt az ártatlannak újra, meg megint?
Ébredj magyar, döntsd el, akarsz-e élni,
vagy inkább magad megadva csak félni!
Akarod-e népednek, családodnak javát,
vagy elhiszed a hazug hitványak szavát?
Mindig van választásunk, de sosem könnyű,
igaz, néha úgy érezhetjük, hogy nincs is,
és ha hibázunk, az valami szörnyű.
Nincs olyan, ki ne cipelné a lelkének terheit,
akit ne gyötörne kétely, s bizonytalanság,
és aki nem kérdőjelezné meg a tetteit.
Mindig van választásunk, ám mindig nehéz,
az élet nem egyszerű, s nem tündérmese,
sokszor annyira fárasztó már az egész.
Egy asztalnál ülnek, a jövő, meg a sors,
és arról beszélgetnek mit várhatnak,
közben suhan az idő, nagyon gyors.
Pár perc múlva többen is csatlakoznak,
a bizonytalanság, az aggódás, a jelen,
és egyre hevesebben vitatkoznak.
Hamarosan megjön a félelem egymaga,
halványan mosolyogva köszön nekik,
s közben reméli, itt majd lesz szava.
Végül befut a hiszékenység, s a remény,
a kétkedés a fejét lehajtva jön utánuk,
utoljára érkezik a józan ész, szegény.
Mind elmondják, mi a szívüket nyomja,
hogyan éreznek és mikre számítanak,
most van mindüknek bőven gondja.
Bizonytalanok, tanácstalanok és félnek,
úgy érzik, hogy bármi megtörténhet,
ezért a sorstól kockavetést kérnek.
A sors rögvest megteszi, elveti a kockát,
az gurul, gurul, majd az oldalára dől,
s talán felfedi mindannyiuk sorsát.
E pillanatban a sors eltakarja a kezével,
egyiküknek sem volt ideje megnézni,
így csak tippelhetnek, némi eséllyel.
Egy asztalnál ülnek, immáron órák óta,
s bár az eredményt még nem tudják,
biztos sokat fognak beszélni róla.
Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,
mind helyezkedtek és versenyeztek,
tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.
Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,
a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,
a butaság, az ordítás és a pusztítás.
Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,
látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,
hisz a tudat ehhez nem volt kellő.
A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,
egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,
a vele való összhang reménytelen.
Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,
fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,
és sokszor erőlködtek görcsösen.
Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,
a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,
az erejük és a tehetségük elfogytak.
Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,
a szeretet, az értelem, meg a becsület,
az igazság nem megvehető jószág.
