Saját alkotásaim
Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,
egyre nő a feszültség, a meg nem értés,
és a tudatlanság rejlik emögött.
Egyre terjed a gyűlölet, a levegő haraggal teli,
a téboly beszennyezi a mindennapokat,
és ennek okát mindenki másban leli.
Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,
a szeretet és a jó szándék vészesen fogy,
a butaság teret nyer az értelem fölött.
A belül lévő feszültség meg tudja terhelni a lelket,
és jól meg tudja keseríteni a mindennapokat,
amíg az ember le nem vetkőzi e terhet.
A belül lévő feszültség legyőzhető sok kacagással,
sok-sok vidám perccel, kellemes társasággal,
pozitív gondolatokkal, s főképp akarással.
Sokan a keserűségüket, s a fájdalmukat nem bírják,
és másokon vezetik le a kínzó feszültségüket,
a lelki bajaikat, kívülállók kárára vívják.
Próbálják leplezni azt, ami valójában bennük rejlik,
tagadják, hogy lenne bármi, ami bántaná őket,
s azt hiszik, minden gondolatukat elrejtik.
Sokan a keserűségüket feloldani nem képesek soha,
és mindig találnak okot, hogy mást bántsanak,
holott önmagukban van a fájdalmuk oka.
Elhinni a valótlanságot, ez sajnos ma már a sikk,
és nem szembemenni a szutykos, sötét árral,
ez az, aminek örül, az az aljadék klikk.
Nem elfogadni az értelem szavát, ez a való álom,
fejet hajtani, mindent átadni a hiteltelennek,
és ilyenformán elbukni, bármiféle áron.
Elhinni a valótlanságot, ez amit tőlünk elvárnak,
nem gondolkodni, hanem engedelmeskedni,
és ilyetén feszítenek minket egymásnak.
A Szív és az Értelem az életről mást gondol,
sokszor ütköztetnek igen fontos érveket,
a feszültség közöttük pusztít, rombol.
A Szívet az érzelmek vezérlik, s a hormonok,
megérintik és teljes mámorban tarthatják,
hiszen az emberek általa boldogok.
Az Értelem hidegen, tényszerűen bírál, érvel,
és magánál kellene lennie folyamatosan,
ám logikáját a Szív zúzza széjjel.
Néhanapján, mikor összhang alakul közöttük,
felragyog a Nap, ezüstösen csillog a Hold,
s minden probléma lemarad mögöttük.
A Szív és az Értelem kezdettől egy testben él,
és harmóniáról, szerelemről álmodoznak,
de a szeretet lenne a legfontosabb cél.
Rettentő feszültség uralja a napokat,
felerősíti a nehéz gondokat, bajokat.
Perzsel a levegő, szenved az ember,
hűsítő pihenésre manapság nem lel.
Izzadtan, s tapadva végzi a dolgokat,
kínjában felidézi a múltbeli sorsokat.
Egyre többször önti el az erős harag,
nem nyugtatják meg a békítő szavak.
Másokat hibáztat bizony mindenért,
akár gyilkolna is a jó kis kincsekért.
Azonban erre sajnos kevés az esély,
s lassan elhagyja a maradék remény.
A szeretet ereje tartja benne a lelket,
s tudja, hogy igaz békére nem lelhet.
Vészterhes, pusztító és gonosz idők,
s a mostani napok korántsem dicsők.
Rettentő feszültség járja át a sejteket,
a halál még sok új praktikát rejteget.
Leáldozik az emberek világa végleg,
ők nem, de hírük megmarad névleg.
Felgyülemlett ideg, rettentő feszültség,
égő kínok, s tengernyi, lelket tépő seb,
őrjöngő vihar dúl az emberi szívekben,
s mi marad, az egy lemoshatatlan heg.
Felgyülemlett ideg, villámok cikáznak,
a legapróbb érintés atomcsapással felér,
robbanás előtti és drámával teli levegő,
s a test minden sejtje a túlélésről beszél.
Korlátok között telnek a napok,
s be vannak határolva a percek,
az élet egy látszólagos árnykép,
s a feszültség mindenhol serceg.
Korlátok a felszínen, s lent alul,
a szívben, a lélekben, az agyban,
az érdektelenség nagyon is tarol,
eltipor bárkit melegben, fagyban.
Nincs értelem, s nincs szánalom,
a becsület a szakadékban hever,
a gyávaság s a hazugság az urak,
s az aljasságok sora igazán lever.
Korlátok között igen nehéz élni,
ám nem lehetetlen kitörni onnan,
ideje ébredni és csatasorba állni,
a segítség jönni fog valahonnan.
