élet Archívum - Kiss Gyula versei

Mohács mezején

Mohács mezején elcsitult a küzdelem, a harc,

megsemmisült a magyar sereg színe-java,

s tagadhatatlan eme hatalmas kudarc.

A fűben hever a nemesség nagy része, grófok,

a hadvezérek, a bánok és a király is halott,

s mind homlokára a halál adott csókot.

Vérben fekszenek az érsekek is, s a püspökök,

számtalan hazafi tetemét tépik a dögevők,

miközben a törökök jókora tüze füstölög.

Ünnepel a szultán, az oszmán birodalom ura,

maga sem hitte, hogy ilyen könnyen győz,

és hogy a királyi vezérkar ilyen buta.

Miközben várja a fősereget, mely nem létezik,

néhány nap múltán rádöbben, tévedett,

és a felmentő had soha nem érkezik.

Ekkor Budára indul a hadával, az is védtelen,

kifosztják a fővárost, majd fel is perzselik,

és egyetlen perc sem marad vértelen.

Ez történt ötszáz éve, s most is ilyen a helyzet,

akkor a megosztottság miatt véreztek el,

és még ma sem beszélnek egy nyelvet.

Mohács mezején elpusztult az akkori remény,

ebből a mai utódoknak nem ártana okulni,

különben az élet szörnyű lesz, s kemény.

Aki pökhendi

Aki pökhendi, öntelt, hazug ember szavát hiszi,

az önmaga és a családja jövőjét is kockára teszi.

Akinek nem kell a biztonság és nem kell a béke,

akkor kezd eszmélni, mikor mindezeknek vége.

A szeretet napjai ezek

A szeretet napjai ezek, a húsvétnak ünnepe,

e néhány napra a békességé a főszerep,

és szebbnek tűnik a világ külleme.

A szeretet napjai ezek, a szívé és a reményé,

a megértésé, a várakozásé, az elfogadásé,

ilyenkor áll össze a mozaik egésszé.

Az egykor tiszta vizű folyót

Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,

mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,

és így az életközössége pusztulásra lel.

Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,

a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,

és mégis ez a sötét sors jutott a számára.

Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,

nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,

és megihletett verseket, festményeket.

Mindig van választásunk

Mindig van választásunk, de sosem könnyű,

igaz, néha úgy érezhetjük, hogy nincs is,

és ha hibázunk, az valami szörnyű.

Nincs olyan, ki ne cipelné a lelkének terheit,

akit ne gyötörne kétely, s bizonytalanság,

és aki nem kérdőjelezné meg a tetteit.

Mindig van választásunk, ám mindig nehéz,

az élet nem egyszerű, s nem tündérmese,

sokszor annyira fárasztó már az egész.

A szeretet és a gyűlölet harca

A szeretet és a gyűlölet harca régóta folyik,

az idők kezdete óta zajlik ez a küzdelem,

amíg az erejük végleg el nem fogyik.

Keményen csapnak össze minden percben,

a napfény megcsillan a kardjuk pengéjén,

ám mégsem állhatnak a sorsnak ellen.

A sors pedig kiszámíthatatlan, bizonytalan,

homály, s remény irányítja a csapásaikat,

aztán ugyanoda jutnak el minduntalan.

Ugyanoda, ahonnan valaha elindultak rég,

abba az időbe, amikor még béke honolt,

s mikor távolabbinak tűnhetett a vég.

A szeretet és a gyűlölet harca egyre mélyül,

kár mellébeszélni, itt az élet fog eldőlni,

s a győztes mindent el fog vinni végül.

Mikor már túl nehéz a lant

Mikor már túl nehéz a lant, s nem bírjuk,

ráadásul az életünk zenéje unalmas,

önmagunkat kis híján elsírjuk.

Valaha e lanton csodás dallamok szóltak,

melyek örömöt okoztak a lelkünknek,

és alapot adtak mindenféle jónak.

Amíg szívből szóltak a zenéink, örültünk,

ragyogtunk, mosolyogtunk vidáman,

és senkivel, soha nem pöröltünk.

Telt-múlt az idő, a kottánk is megkopott,

a szemünk fátyolosan látta a napfényt,

és semmi nem volt a megszokott.

Mikor már túl nehéz a lant, ideje belátni,

nem tudjuk többé pengetni a húrokat,

s lassan a jövő kapuját ideje bezárni.

Saját maga sírját ássa

Saját maga sírját ássa az, aki csak vár,

aki tétlenül néz, nem gondolkozik,

és elhiszi, nem lesz többé nyár.

Aki felül minden hazugságnak mindig,

s még akkor is tagadja a valóságot,

amikor a talaj a talpa alatt izzik.

Aki azt sem fogadja el, amit maga átél,

akit csupán az indulat, a harag fűt,

s aki nem érti, mi is az a háttér.

Aki önként feladja az elveit és a jogait,

másokért lemond a szabadságáról,

s így növeli a hiszékenyek sorait.

Aki gazul elárulja a hazáját és a népét,

véres pénzért bármikor megvehető,

s letagadja a létezésének a tényét.

Saját maga sírját ássa az, aki túl buta,

aki nem lát tisztán, csupán őrjöng,

és akinek az élete szörnyű kusza.

Az üres fejekbe

Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,

mind helyezkedtek és versenyeztek,

tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.

Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,

a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,

a butaság, az ordítás és a pusztítás.

Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,

látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,

hisz a tudat ehhez nem volt kellő.

A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,

egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,

a vele való összhang reménytelen.

Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,

fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,

és sokszor erőlködtek görcsösen.

Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,

a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,

az erejük és a tehetségük elfogytak.

Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,

a szeretet, az értelem, meg a becsület,

az igazság nem megvehető jószág.

A szenny lapátolása

A szenny lapátolása igen erőteljesen folyik,

éjjel és nappal is dolgoznak a munkások,

ám valahogy a szenny mégsem fogyik.

Az emberek mocsokban állnak undorodva,

és a bepiszkított ruháik erősen bűzlenek,

miközben levegőre vágynak fuldokolva.

Unják nagyon és szenvednek tőle rendesen,

rá kellene jönniük, önmagukért tenni kell,

nem pedig csak várni, s tűrni csendesen.

A szenny lapátolása és a sár dobálása megy,

alaposan megkeserítve a mindennapokat,

az élettől néhány nyugodt perc már kegy.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30