Saját alkotásaim
Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,
mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,
és így az életközössége pusztulásra lel.
Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,
a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,
és mégis ez a sötét sors jutott a számára.
Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,
nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,
és megihletett verseket, festményeket.
A terelgetett folyó évszázadok óta rója az útját,
átjutott mezőkön, hegyeken, s völgyeken,
miközben nem felejtette a múltját.
Kicsi érként kezdte, azután patakként folytatta,
egyre növekedett, erősödött és szélesedett,
s a haladásban senki nem bolygatta.
Bármerre folyt, a folyásiránya természetes volt,
néha balra, máskor jobbra kellett kerülnie,
és maga előtt nehéz hordalékot tolt.
Tisztult a vize, miután mindettől megszabadult,
szépen és lassan hömpölygött ezek után,
s az éles sziklák közül is kiszabadult.
Egy ideje azonban egy félelmetes erő terelgeti,
leszabályozza azt is, mi legyen az iránya,
s ilyetén a szabad folyást nem engedi.
A terelgetett folyó útja egy szakadék felé vezet,
ahonnan nem lesz kiút a számára sohasem,
s ez ellen meglehet, semmit nem tehet.
A mesék folyója egyre szélesedik, ahogy halad,
a történelmi korok óta hömpölyög a Földön,
s nyomában rengeteg szenny marad.
Az útján elmossa az új élet lehetőségét, a talajt,
s átvágva a hegyek között, a virágos réten,
oly sok életformát a pusztulásba taszajt.
Egykori tiszta vize immár mocskos és zavaros,
régi mivoltát megváltoztatta a sok méreg,
amelytől a hullámzása igen haragos.
A mesék folyója már semmi szépet nem mesél,
ellenkezőleg, felgyorsulva rombolja a tájat,
s hamarosan a világ összes pontjára elér.
Volt valaha egy hatalmasra növekedett folyó,
szelíd hullámokkal hömpölygős, s életet adó.
A messzi keletről indult el a nyugati táj felé,
hosszú útján több, kis ér is csatlakozott belé.
Megvívta küzdelmeit a rideg, nehéz tereppel,
s túljutott rajta egyszer és újra, s nemegyszer.
Végül a csodás, zöld mezőn lassított, megállt,
és a további vándorlástól e szép helyen elállt.
Vizével éltette új otthona valamennyi lényét,
s mindennap kivette a fejlődésükből a részét.
E békés világot megtámadta a sötét szutyok,
mely a rejtett repedésekből állandóan zubog.
Ocsmány, bűzölgő mérge terjedt a folyóban,
láthatóvá lett, e förtelem nem lesz fogyóban.
Megosztotta az eddig sima, nyugalmas vizet,
az zavaros lett, háborgó és pusztítással fizet.
Volt valaha egy különleges folyó, erős, tiszta,
s minden molekulája azt az időt vágyja vissza.
Ha megosztottságán a víztömeg úrrá tud lenni,
elmossa a szutykot, aztán nem zavarja semmi.
