Saját alkotásaim
Senki nem öregnek születik, addig hosszú az út,
túlságosan sokat kell eltűrni és elszenvedni,
végül mégis kiderül, a valóság igen rút.
Senki nem öregnek születik, s van, ki meg se éri,
túlontúl korán elköszön ettől a földi világtól,
és hogy miért, a vég előtt meg sem érti.
A természet úgy örül a folyamatos háborúknak,
és a hihetetlen pusztításnak, amit elszenved,
oly boldog, hogy az emberek háborúznak.
Minden zege-zuga tele van lőszerrel, rakétával,
és a sok-sok soha le nem bomló hulladékkal,
ám e tények leplezve vannak hazugsággal.
Persze tudja, hogy ezek csakis díszei a Földnek,
örökre beleivódnak a talajba, minden sejtbe,
és jót tesznek az életnek, no meg a zöldnek.
Imádja azt is, hogy fentről szórják rá a mérget,
gyakorta be van csíkozva a tündöklő égbolt,
s eme gyakorlat sajnos nem igen ér véget.
Bezzeg a kisemberek, azok igazán szennyeznek,
az autóikkal, a légzésükkel és a létükkel is,
ám a bolygóért nem nagyon könnyeznek.
A természet úgy örül, hogy állandóan tiporják,
s az egykori gazdag élővilága csupán emlék,
immár fel sem ismeri régi szép mivoltát.
Aki pénzért megvehető, az annyit is ér,
nincs jelleme, nincs becsülete sem,
s még a létezéséért is pénzt kér.
Nem lehet megbízni benne semmikor,
hiszen gyakorta hazudik bárkinek,
és mindenkit folyvást megtipor.
Aki pénzért megvehető, az áruló mind,
bármikor képes hamis fordulatra,
s ennél alantasabb szint nincs.
A mélységes sötétség gyorsan terjed a világban,
kihasználva a butaságot dühöng, tombol,
és ez történik minden irányban.
A mélységes sötétség gyorsan terjed, viharként,
megfertőzve az elmét és az emberi lelket,
végül mi marad majd vigaszként?
A virágok hálája a szépségükben láttatik,
a zöldjükben és az egészségükben,
a lélek látja mindőjük álmait.
Látja, ha szeretetteli gondozásra várnak,
ha kedves szavakra és elismerésre,
s azt is, ha a fényre vágynak.
A virágok hálája csendes, ám csodálatos,
az ő világuk békés, utánozhatatlan,
és a látványuk oly káprázatos.
Az emberi faj után fellélegezhet a Föld,
a hosszú kizsigerelése megszűnik,
és újfent teret nyerhet a zöld.
Az élet megjelenik ott is, ahol nem volt,
miután nem lesz, aki eltiporja azt,
és reménytelin folytatja a sort.
A betondzsungelt gyökerek feszítik szét,
a legapróbb repedésben is fű sarjad,
és ismét burjánzik a növényi lét.
Az állatvilág bátran mutatkozhat végre,
nem kell már csapdáktól tartaniuk,
s vadászok sem veszik őket észre.
Az élettér visszaveszi, amit elvettek tőle,
kialakul az egyensúly eme bolygón,
és különleges csoda lesz belőle.
Az emberi faj után eljő a békesség kora,
kialakul egy szebb világ lehetősége,
s a régit belepi majd az idő pora.
Az igazság súlyát elviselni csak kevesen bírják,
mert ahhoz becsület és nagy lelki erő kell,
akiknek ilyen nincs, magukat elsírják.
Az igazság súlyát elviselni gyakorta lehetetlen,
az emberek zömének ugyan nagy a szája,
ám a valóságban oly sokuk tehetetlen.
A léleknek szüksége van szeretetre és reményre,
békességre, nyugalomra, kedves szavakra,
nevetésre, s mindig egy újabb esélyre.
Szüksége van felhőtlen boldogságra, cirógatásra,
elismerésre, támogatásra, sok buzdításra,
finom érintésre, no meg simogatásra.
A léleknek szüksége van az élet szavára, örömre,
szép álmokra, vágyakra, őszinte érzésekre,
és arra, hogy tiszta maradjon örökre.
Kitörni készül a vulkán, rettentő ereje egyre nő,
belülről régóta feszíti a fortyogó, izzó láva,
s a közelében perzselve fojtogat a hő.
Kitörni készül a vulkán, vészterhes idők járnak,
amint dühe rázúdul a védtelen élővilágra,
sokuknak már nem lesz többé másnap.
Amikor a butaság virágzik, az egész világ örül,
s miközben fürdőzik a Nap éltető fényében,
a virágja szirmait a legyek veszik körül.
Amikor a butaság virágzik, boldogabb az élet,
elfelejtődik valamennyi bánat és keserűség,
amíg e virágot szagolja az összes lélek.
