A víz felszínén úszó mocsok belepi a tavat,
s eközben megfullasztja valamennyi halat.
Elzárja őket az oxigéntől, minden esélytől,
és megfosztja mindet az utolsó reménytől.
A víz felszínén úszó
Címke: szemét
Szemétből nem lehet
Szemétből nem lehet erős várat építeni,
amely megvédi a népet viharok idején,
s gonoszsággal sem a falait díszíteni.
Nem való az asztalra terítőnek, ételnek,
nem való jó bornak sem étkek mellé,
és nem adhat reményt a léleknek.
Szemétből nem lehet szeretetet gyúrni,
és miatta a napfény is szürkén hűvös,
viszont bele lehet a mocsokba fúlni.
Aki szemétből építi
Aki szemétből építi fel önmaga várát,
és az a vár hamar maga alá temeti,
sírva, keserűen húzza el a száját.
Aki szemétből építi másoknak a jövőt,
a sajátját viszont pénzből, s aranyból,
tömegével lesznek a miatta nyögők.
Aki szemétből építi a követői táborát,
és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,
hátra is hagyja a véres lábnyomát.
Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,
a reménytől is megfoszt mindenkit,
az másokra hárítja a világ terheit.
Aki szemétből építi a mindennapokat,
és eközben dicsőítteti már a létét is,
pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.
Egyre csak gyűlik a söpredék
Egyre csak gyűlik a söpredék az asztal körül,
amelyen csak a színhúsokkal dolgoznak,
és ennek a hulladék soha nem örül.
Hisz a hulladék is szeretne minőséggé válni,
erről álmodott, s álmodozik a legelejétől,
ám erre alkalmatlan, ezt be kell látni.
Egyre csak gyűlik a söpredék és telik az idő,
a munka végeztével kezdődik a takarítás,
a söpredéknek immár nem lesz jövő.
Szemétből van bőven
Szemétből van bőven, sokkal több is, mint kéne,
nagyon felhalmozódott és ellepett mindent,
ideje lenne alaposan kitakarítani végre.
A bolygó egésze fuldoklik a rengeteg mocsoktól,
lassan már nem lehet tiszta élettérre találni,
és az embereknek elege van a mocsokból.
Szemétből van bőven és nincs idő tovább várni,
különben a szemét maga alá temet mindent,
így muszáj lesz eme világon rendet vágni.
A lelkek kútja tele van
A lelkek kútja tele van fájdalommal és bánattal,
szíveket marcangoló érzelmek sokaságával,
meg soha be nem teljesülő vágyakkal.
Régóta dédelgetett álmokkal, égető sóhajokkal,
elszalasztott esélyekkel, titkolt szerelmekkel,
elvesztegetett évekkel és hónapokkal.
A lelkek kútja tele van olyan sokféle szeméttel,
annyi meg nem értéssel, sírással, rívással,
és figyelmen kívül hagyott reménnyel.
Egy kis hegyi városban
Egy kis hegyi városban összegyűlt a sok mocsok, szemét,
és ellepte az annak idején tiszta utcákat, tereket,
elvéve mindenki kedvét attól, hogy egyék.
Bűz terjengett a levegőben, beivódott a kövekbe, falakba,
s az egykori szép vidék élhetetlenné kezdett válni,
immáron nem lehetett fellátni a magasba.
Egy kis hegyi városban beszennyeződött minden, örökre,
az emberek már ki sem mertek lépni a házaikból,
és a továbbiakban sem lesz okuk örömre.
Ideje takarítani
Ideje takarítani, annyi a felhalmozott szemét,
annyi mocsok rakódott már rá a világra,
s ennek biza mindenki issza a levét.
Mindenfelé suhan a mérgekkel telített levegő,
és ha nem vigyáz az emberiség magára,
hamarosan itt lehet majd a temető.
Egyre többen múlnak ki a gyilkos szeméttől,
belefulladnak, hisz folyton ömlik rájuk,
s egyre távolodnak biz a reménytől.
Kik élni szeretnének, azoknak igyekezni kell,
méghozzá nagyon hathatósan, s mielőbb,
különben kiutat soha, senki nem lel.
Ideje takarítani, mert a szenny a Földet ellepi,
elpusztítja, s megfojtja az élet csiráját is,
miközben a tisztaságot örökre elfedi.
