sóhajok Archívum - Kiss Gyula versei

A megemlékezés fényei

A megemlékezés fényei felgyúlnak a napokban,

ilyenkor az emberek önmagukba néznek,

és szeretet árad kicsikben, nagyokban.

Szomorú szeretet az eltávozott szeretteik iránt,

fájó veszteségeik a sóhajok hídján kelnek át,

s a hídról mutatják nekik a helyes irányt.

Azt az irányt, mely az emlékezés földjére vezet,

oda, hol a szívük telítődik a múlt képeivel,

s ahol a lelkük az eltávozottakkal lehet.

A megemlékezés fényei táncot járnak az éjben,

a sírokon virágok, a szemekben könnyek,

s e könnyek megcsillannak a fényben.

Akármerre járok

Akármerre járok, mindenfelé félelmet látok,

rengeteg akadályt, s oly sok hazugságot,

sokaknak ez az élet nem más, átok.

Bizonytalanság uralja a napokat, s az éjeket,

és amíg a vágyak a végtelenben járnak,

megsemmisítik a valódi tényeket.

Az emberek csak élni akarnak, békességben,

ölelni, szeretni, nevetni, s reménykedni,

majd egyesülni az örök fényességben.

Nem vágynak rosszra, az nem kell senkinek,

a jóról álmodnak és egy élhető világról,

s nem elköteleződni a semminek.

Akármerre járok, érzi a szenvedést a lelkem,

érzi a múltat, a jelent és talán a jövőt is,

e világban nehéz nyugalomra lelnem.

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet sokszor,

a szép álmok ideje igen hamar lejár és eltűnik,

hisz a sors legtöbbször, nem a jóra voksol.

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet, vakítva,

és sikereket, dicsőséget vetítenek az ember elé,

ám mindezeket az ébredés, a sárba taszítja.

Légbe szálló sóhajok

Légbe szálló sóhajok kavarognak a széllel,

megannyi álmot és vágyat hordoznak,

s végül egyesülnek a fénnyel.

A fény útján haladnak a végtelen felé tova,

ahol már nincsenek akadályok előttük,

s ahonnan nincs visszaút, soha.

Légbe szálló sóhajok hangjait hordja a szél,

e hangokat csak érzékeny lélek hallja,

s amíg hallja, érzi, hogy még él.

Remény nélkül

Remény nélkül egyre elviselhetetlenebb az élet,

egyre kilátástalanabbak a mindennapok,

s egyre összetörtebb a sok lélek.

Ez a világ a gonoszok világa, s nem tűri a fényt,

kiirtásra kerül minden, ami valaha jó volt,

nem kímélve semmiféle lényt.

Az állandósult rettegés és a félelem nem enged,

nincs sajnálat, ahogyan emberség sincsen,

s felnőtt, gyerek egyaránt szenved.

Remény nélkül elvesznek az álmok, s a vágyak,

megkeserednek az érzelmek, a szerelmek,

és a sóhajok a semmibe szállnak.

A sóhajok hazájában

A sóhajok hazájában bizony rengeteg a sóhaj,

nagyon sok a szenvedés, a fájó csalódás,

és a semmibe száll a számtalan óhaj.

Még napfény idején is felhők borítják az eget,

a vidám kacagás is bút, szomorúságot rejt,

és sokszor nem is szeret, aki szeret.

Könnyek patakjai patakzanak gyakorta lefelé,

és tőlük csillognak a vágyakozó szemek,

miközben a lélek elfordul befelé.

A sóhajok hazájában nem tündérálom az élet,

és sajnos ez így fog maradni mindaddig,

amíg a gonosz uralma nem ér véget.

Érzések és remény

Érzések és remény, izzó, eltitkolt vágyak, sóhajok,

bizonytalanság, félelem attól, ami történhet,

s éjszakába kiáltott szívdobogtató óhajok.

Remegő kezek, belülről mélyen megsebzett lelkek,

akik vigyáznak arra, hogy mások ezt ne lássák,

amíg biztos támaszra, s vigaszra nem lelnek.

Érzések és remény, nélkülük annyira nehéz az élet,

s talán fel is adnák sokan a mindennapi harcot,

ám mégis adnak egy újabb esélyt a fénynek.

Vonzás és varázs

Vonzás és varázs, érzések, érzelmek, vágyak,

a megbékélés utáni rejtett óhajok, sóhajok,

s a sebzett lelkek megbocsátásra várnak.

Tudják, hogy hibáztak, s túl konokok voltak,

dacból nem engedtek és hátat fordítottak,

s úgy tettek, mintha nem lenne holnap.

Belülről azonban a szívük hevesen dobogott,

égette őket a meg nem tett történtek heve,

s őszinte énjük titkon emiatt zokogott.

Vonzás és varázs, igazi félelem a csalódástól,

holott amennyiben meg tudnák beszélni,

nem kerülnének messze a valóságtól.

Sóhajok szállnak

Sóhajok szállnak, izzik a vágyak parazsa,

a szívek dobbanása erőteljesen hallik,

s remélnek az álmok, mint valaha.

A lélek félénken pislog szerte maga körül,

az érzések és az érzelmek táncot járnak,

s eme zűrzavarnak, van aki örül.

A szemek tiszta tükrében remény csillan,

és a puha érintések nyugalmat adnak,

talán a pillanat varázsa el nem illan.

Sóhajok szállnak, de ezek boldog sóhajok,

most a lélegzet is visszafojtva figyel,

s reméli, beteljesednek az óhajok.

Mi is a vágyakozás?

Mi is a vágyakozás, csupán az elme játéka,

vagy a szív megfoghatatlan érzülete,

netán a természetnek a szándéka?

A hormonok késztetése, az érzelmek óhaja,

az álmok beteljesülése utáni epekedés,

az álmatlanság, s a remény sóhaja?

A kémiai zűrzavar, s az igéző illatok hatása,

igazi, erőteljes vonzalom a másik iránt,

netán a logikus gondolatok halála?

Mi is a vágyakozás, egy emésztő tűz belül,

a lélek zűrzavara, s a józan ész veszte,

amin a szerelem érzése kerül felül?

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30