Saját alkotásaim
Szemétből van bőven, sokkal több is, mint kéne,
nagyon felhalmozódott és ellepett mindent,
ideje lenne alaposan kitakarítani végre.
A bolygó egésze fuldoklik a rengeteg mocsoktól,
lassan már nem lehet tiszta élettérre találni,
és az embereknek elege van a mocsokból.
Szemétből van bőven és nincs idő tovább várni,
különben a szemét maga alá temet mindent,
így muszáj lesz eme világon rendet vágni.
Az emberi faj után fellélegezhet a Föld,
a hosszú kizsigerelése megszűnik,
és újfent teret nyerhet a zöld.
Az élet megjelenik ott is, ahol nem volt,
miután nem lesz, aki eltiporja azt,
és reménytelin folytatja a sort.
A betondzsungelt gyökerek feszítik szét,
a legapróbb repedésben is fű sarjad,
és ismét burjánzik a növényi lét.
Az állatvilág bátran mutatkozhat végre,
nem kell már csapdáktól tartaniuk,
s vadászok sem veszik őket észre.
Az élettér visszaveszi, amit elvettek tőle,
kialakul az egyensúly eme bolygón,
és különleges csoda lesz belőle.
Az emberi faj után eljő a békesség kora,
kialakul egy szebb világ lehetősége,
s a régit belepi majd az idő pora.
Az álmok bolygóján bármikor megtörténhet bármi,
az elme csodás dolgokat képes varázsolni,
és könnyű a fantáziák földjén járni.
Szemet gyönyörködtető tájak, békesség, nyugalom,
egy igazán mesés világ, lelket felemelő érzés,
ezen a helyen nem létezik unalom.
Az álmok bolygóján megszépülnek a titkos vágyak,
és életre kelnek a szívben rejtőző érzelmek,
miközben a madarakkal szállnak.
A gazdag mindenhol gazdag, a szegény pedig szegény,
ezen a világon számtalan a baj és a probléma,
s ezt a bolygót cserben hagyta a remény.
A gazdag mindenhol gazdag, mindenkor a pénz az úr,
csak az érdekek számítanak, no meg a hatalom,
és az emberek szívében a keserűség dúl.
A fantáziák bolygóján minden csodás és olyan békés,
a látvány pazar, lenyűgöző, igazán álomba való,
s mindez felfoghatatlanul mámorító érzés.
A fantáziák bolygóján nem létezik rossz, sem gonosz,
van viszont szeretet, megértés, jóság, nyugalom,
az ottlét csakis örömöt és boldogságot okoz.
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip, s egyre erősebben,
már évezredek óta átkarolva tartja az egész Földet,
és tapad rá, tébolyodottabbul, eszelősebben.
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip és szorítja nagyon,
képes bejutni a bolygó legkisebb zegébe-zugába is,
s így mindent össze tud roppantani egy napon.
Valaha volt egy kék bolygó, amelyen az élet lakozott,
fák, bokrok és sok tiszta víz tarkította a felszínét,
este a Hold fénylett, nappal a Nap ragyogott.
Telt-múlt az idő, történelmi korok követték egymást,
jó és rossz hadakozott állandóan, ahogyan ma is,
és eme élő bolygó ellen, elkövettek egy, s mást.
Egykori fénye megkopott, lepusztított lett és szürke,
a milliónyi életforma, amely lakta, végleg kihalt,
és megszólalt körülötte, az égi végzet kürtje.
Valaha volt egy kék bolygó, mára sok mocsokkal teli,
régi szép hegyeit és völgyeit sokfelé szenny borítja,
s pazar mivoltát vissza, soha többé nem nyeri.
A széthúzás bolygóján mindennaposak a harcok,
területért küzdenek a királyságok, koronáért,
és igen gyakorta kerülnek elő a kardok.
Az ellentétek folyamatosak, a békére nincs esély,
hol az egyik, hol pedig a másik uralkodó győz,
s e bolygón teljesen megszokott a veszély.
Rengetegen hullottak már el a véres csaták során,
némelyik haderő túlontúl lassan indult rohamra,
a másik pedig átgondolatlanul, s igen korán.
Egy napon a sötétből előretört egy gyilkos sereg,
mi az útjában állt, azt elpusztította kegyetlenül,
s nem menekült előle sem felnőtt, sem gyerek.
Célja e gonosz erőnek a totális hatalom, s a világ,
összeültek a királyok megbeszélni a helyzetet,
és bizony nem voltak felhőtlenek a viták.
Azonban végül döntöttek, tudták más út nincsen,
különben valamennyiük kiirtásra fog kerülni,
és nem marakodhatnak tovább a kincsen.
A sátáni erő ügyesen igyekezett megosztani őket,
uszított, lefizetett és aljas árulókat alkalmazott,
s nagyon könnyen levágatta a királyi főket.
A széthúzás bolygóján ellenállás kezdődött végre,
s az uralkodók összefogtak az egyezség szerint,
így sem ők, sem népük nem kényszerült térdre.
Maroknyi mérgező gaz tartja uralmában a mezőt,
tüskések és folyton bűzölögnek, rothadnak,
s a milliárdnyi fűszál fölött ők a nyerők.
Gyilkosan pusztítóak, s főleg a sötétségben urak,
nincs állat, amelynek a gyomra szereti őket,
elkerülik mind a szarvasok, őzek, nyulak.
Évszázadok óta élősködnek eme gyönyörű tájon,
s elszívják az éltető vizet a maguk hasznára,
kiélik a talajt, hogy a Földnek is fájjon.
Azonban újabban a gazdák észlelték a gyomokat,
fogták a kapáikat, az ásóikat, s a gyomirtót,
elindultak, hogy elintézzék e gazokat.
Maroknyi mérgező gaz, a bolygón csak paraziták,
amikor végre kiássák majd a gyökerüket is,
talán nem lát több ilyet a tanyavilág.
Ébredj emberiség, addig amíg teheted,
a gonosz erők elbánnak hamar teveled!
Ellenállás nélkül folytatják a tervüket,
s régen eladták az ördögnek a lelküket.
Kapzsiságuk, kegyetlenségük határtalan,
ellenük a csendben motyogás hatástalan.
Kegyelemre senki ne számítson általuk,
hisz nekik a népek, leölésre való állatok.
Számukra mindegy milyen nemű, s korú,
ilyen ütemben mindenkire leszáll a ború.
Nem kímélnek sem időset, sem gyereket,
tetszésük szerint forgatják az időkereket.
Mérgekkel, hazug szavakkal gyilkolnak,
rengeteg olyan tudás van, amit titkolnak.
A félelmet fenntartják, s tovább növelik,
aki vitatkozni mer, azt biza megkövezik.
Jogot formálnak a bolygó összes javára,
egyre hallgatnak csak, önmaguk szavára.
Az értelmet véglegesen ki akarják irtani
és a megszólalást is meg kívánják tiltani.
Ébredj emberiség, mielőtt lemegy a Nap,
több lehetőséget, s esélyt senki nem kap!
Amikor az alkonyt a végzet sötétje váltja,
az emberi fajt többé szem soha nem látja.
