Az egykori bátorság

Az egykori bátorság sajnos mára már tovaszállt,

elillant a történelem porával együtt messze,

s helyébe a félelem iszonyú terhe szállt.

 

Egykor az elődeink a vérüket ontották a hazáért,

hatalmas áldozatokat hoztak, fejek hullottak,

ma pedig alig mer kiállni valaki magáért.

 

A rettegés lett az úr, ebben az elbutuló világban,

a megszólaláshoz is óriási erőre van szükség,

s közben a lélek belül szenved magában.

 

Összefogás nélkül ez az állapot tartós maradhat,

s mindenki kiszolgáltatott senkivé fog válni,

miközben világ a pusztulás felé haladhat.

 

Az egykori bátorság emléke a homályban lapul,

és nem csilloghat, mint azt egykoron tehette,

újabban önnön gyávasága ejtette rabul.

portré, komor, fiatal nő-1634421.jpg

Szorongva élni

Szorongva élni az élet összes percében,

igencsak nagy sebeket tud okozni,

és vágni az ember lelkében.

 

Folyvást attól remegni, mi lesz velünk,

hisz állandóan félelemben tartanak,

s biz ez nem tesz jót nekünk.

 

A folytonos rettegés betegséghez vezet,

s felőrli az idegeket, kiöli az elmét,

ez ellen az ember igenis tehet.

 

Bátorsággal, szeretettel, s szívvel bírva,

növelve a tudását, akár egyedül is,

s legfőképp önmagában bízva.

 

Szorongva élni a csúf, sötét homályban,

gyötrően nehéz, de le kell győzni,

s fény kél a remény honában.

depression, anxiety, sadness

Ha feltámadnának

Ha feltámadnának egykori dicső őseink,

akik az életük árán is védték eme hazát,

ismét védenék e hont és lennének őreink,

s nem hagynák magára sohasem a határt.

 

Nem tűrnék az ellenség seregét e földön,

s nem hagynák veszni a magyarok honát,

számukra a szabadság elvesztése börtön,

eltörölnék külső és belső támadók sorát.

 

Egy percig sem haboznának vész esetén,

s rögvest körbehordoznák a véres kardot,

levágnák az ellent még a csata legelején,

így sikeresen megvívva a nehéz harcot.

 

Nem számítana, hogy török-e, vagy tatár,

bizony legyenek bármely népnek is a fiai,

a küzdelemben csak a győzelem ím határ,

a boldogság, az öröm, a diadal mind igazi.

 

Ha feltámadnának, kikerekedne a szemük,

nem igen hinnének a szomorú látványnak,

utódaik gyávasága szégyenbe hozza nevük,

ők nem hódolnának be a hazug járványnak.

Az élet a tét

Az élet a tét, a gonosz harca szakadatlan,

létezhet olyan, aki ne élne szabadabban?

Kimúlni bizony egyik élőlény sem akar,

s mégis sokuk számára a sors biz fanyar.

 

Folyamatos a küzdelem a halál torkában,

s rengeteg állat osztozik a másik sorsában.

Mindegyik a maga módján védi, mi az övé,

úgy is, ha sok rivális, ellenség gyűlik köré.

 

A hím oroszlán sérült gerincével is kitart,

számára négy betolakodó hozta el a vihart.

Elvesztette a trónját, s már nem sokáig él,

esélytelen, vérzik, szenved, de mégsem fél.

 

Az antilop sokkosan, kilógó belekkel menekül,

a hiénák tépik, s szaggatják, míg végül elterül.

A gepárd anya apró kölykeit igyekszik védeni,

oroszlánnal szemben, nem lehet lépést véteni.

 

Bátran küzd a gnú a hiénakutyák gyűrűjében,

öklelve forog jobbra-balra a csata sűrűjében.

A menekülési esélye csekély, de nem adja fel,

s egy óvatlan pillanatban a körből kiutat nyer.

 

A növények versengve nőnek a Nap fénye felé,

mind igyekszik tekeredve elhajolni a másik elé.

Az élet ösztöne óriási, átjár kicsiket, nagyokat,

leküzdhet reménytelenséget, félelmet, s bajokat.

 

Az élet a tét, s eközben miket is tesz az ember?

Korlátok között senyved, megszólalni sem mer.

Maszkban, lesütött szemekkel, s gyáván lapul,

önhittsége, hiszékenysége, butasága ejtette rabul.

 

Mindezek okán már a saját gyermekeit sem védi,

bárhogy is szereti őket, a hazugságokat nem kétli.

Tétlenül várja, amíg mindenkibe méreg kerül,

eme ostobaságot, az élet ösztöne sem írja felül.